Repülés

Repülőnap Taszár 1991

Ez a gép történelem 1995 május 25-én lezuhant!

Egyszer régen

Én és a repcsi 2.JPG

 

null

 

Fent az égen

Gyermekként, ha egy repülőgépet láttam az égen, mindig csodálattal és kíváncsian fükésztem. Középiskolában kezdett komolyan érdekelni a repüléssel kapcsolatos szakirodalom. Mikor felkeresték az iskolánkat, és a katonai pályára agitálták a fiatalokat, én megkérdeztem: Vadászgépeket lehet szerelni? A válasz: igen! Ott mindjárt eldöntöttem! Én bizony   repülőgépeket akarok szerelni! Mindez 1982-83-ban történt! Orvosi után felvettek 1984-ben  a Killián György Repülő Műszaki Főiskola 2 éves tiszthelyettes iskolájába repülőgép sárkány-hajtómű mechanikus hallgatónak.Egyszerűen csak "sárkányosnak" meg "kályhacsövesnek" hívtak minket, de ez engem sosem zavart.

Mikor először megláttam a hajtómű  2 darab tüzelőanyag szivattyújának axonometrikus metszeti ábrázolását 4  színnel jelölve a különböző nyomássú "ágakat" és ez az ábra betöltötte a terem falát elképedtem. Egymástól kérdezgettük :ezt  kell megtanulni?? Az oktató szűkszavúan csak ennyit mondott:E zt is!

Minél több idő telt el ,annál jobban tiszteltem a repülés tudományát, és egyre jobban lenyűgözött a műszaki megoldások "kavalkádja". Csoportelsőként végeztem tanulmányi eredményeimet tekintve, és boldogan vártam az első beosztásomat itt Taszáron.

1986-ban kerültem a SZU-22-es repülő-századhoz, majd szépen lassan beilleszkedtem, és igyekeztem ellesni a szakma fortélyait, az idősebb kollégáimtól. Jól felkészült,és magas elméleti-gyakorlati tudással rendelkező embereket ismerhettem meg. Mindig nosztalgiával, és kellő tisztelettel,  alázattal gondolok vissza életem ezen szakaszára. Az akkori munkám része volt: a repülőgépek karbantartása, repülési napokon pedig a pilóta fogadása után vele együtt ellenőrizve a hajtómű indításának paramétereit a gép elengedéséig. Leszállás után a pilóta által elmondott esetleges észrevételek, hibák kijavítása után üzemanyag és egyéb folyadékok, gázok szintjének ellenőrzése után egy újabb feledatra felkészítés. Sokszor mostoha időjárási körülmények között, esőben hóban, fagyban, éjjel. Nem ritkán napi 12-14-órás "munkaidőben" állandó pszihés nyomás alatt dolgoztunk. Sajnos láttam  gépeket lezuhanni, és sikeres katapultálásokat is. Hátborzongató a látvány volt, és egyben megkönnyebbülés is, mert az ember pótolhatatlan.

Ezt a munkahelyet hívták úgy csak: Piros Vonal... Sokan lemorzsolódtak az évek során, de én itt gazdagabb is lettem néhány új baráttal. Több hadgyakorlaton is résztvettünk. Voltunk az akkori NDK-ban a Balti-tengertől 20 km-re Laage repülőterén, bemutatókra jártam a repülőgépemmel Pápára, Kecskemétre. Lassan-lassan teljesen beleivódott az életembe a repülőgépek szeretete.

1995-ben megérkeztek Taszárra az amerikai csapatok, nekünk meg menni kellett! Érdekességként jegyzem meg, hogy az amerikai közkatona előbb tudta , hogy a gépekkel el kell hagynunk Taszárt, mint mi magunk! Irány Pápa! Hangzott a parancs, és mi mentünk! Minden héten hétfőn reggel hajnali fél 4-kor indult 2 db csuklós busz velünk Pápára. Pénteken pedig jöttünk haza. Család mellett azért ez hosszútávon nem megy. Megviselt ez az időszak sokunkat. Becsapottnak, és kiszolgáltatottnak  éreztük magunkat. Később megszületett a döntés, az alakulatunkat a repülőgépeinkkel együtt kivonják a hadrendből és le kell őket konzerválni. Nem akartunk hinni a fülünknek, mert a repülőgépeink nagy részét éppen akkor újították fel milliárdokért. Az utolsó gép éppen csak annyit repült , hogy átrepült a felújításból, és egyből ment a SZEMÉTBE!! Hihetetlen ami történt, mert még 10 évre elegendő hosszbbítást kaptak a gépeink. A történteket a mai napig senki nem magyarázta el.

1997.09.01-től tartalékos állományba kerültem. Sok-sok katonával együtt feláldoztak minket a "rossz döntés" nevű áldozati oltáron. Nem lennék szomorú, ha ma még itt lennének az amerikaiak. DE NINCSENEK!! Sok mindent elvettek tőlem, de a repülőgépek és a repülés iránti szeretetemet SOHA !!!