Mindennapok 2019 szeptember

2019 szeptember 22.

Köszöntök mindenkit a mai bejegyzésemben. Szeptemberhez képes nagyon szép napos idő köszöntött bennünket a mai napon is, így szerintem egyetlen rossz szavunk sem lehet erre a szép időjárásra.

A mai bejegyzésemben is az elmúlt időszakban történt események összefoglalására teszek „kísérletet”, a tőlem megszokott módon.

Az elmúlt időszakban folytattuk a közterületek fűnyírását, és a lakótelepen található fák ágainak levágását, ami nem kis feladat, nekem elhihetik. Több, mint 190 fa van a lakótelepen, és a veszélyes fák kivágását, valamint a száraz ágak, eltávolítását végezték el. A munkálatokkal nagyon jól haladnak, és lassan be is fejezik.

Egy kicsit szeretnék még visszakanyarodni az őszi önkormányzati választásokhoz, hiszen négy önkormányzati képviselő társunk, Balog László, Varjas Béla, Koppány Zoltán, és Erjábeczné Dobák Melinda képviselők az őszi választásokon már nem indulnak. Szeptember 14-én szombaton délután meghívták a képviselő-testületet, és a polgármesteri hivatal jelenlegi valamint egykori dolgozóit egy ”búcsúzó est-ebédre” az önkormányzat földszinti nagyterébe. Megköszönve az eddigi közös munkát nagyon szép gesztus volt ez számomra is, de megjegyzem, hogy én „hivatalosan„majd az utolsó képviselő-testületi ülésen fogom megköszönni mindenkinek a ciklus(okban) végzett munkáját. Minden esetre itt is szeretném megköszönni minden képviselő társamnak a község érdekében végzett munkáját Nagy Tisztelettel!

A múlt szombaton került megrendezésre a „hagyományos” Szüreti Felvonulás községünkben. Az önkormányzat épülete mögötti parkolóban gyülekeztünk, ahol a „Kisbíró” köszöntötte egy vicces, az évben történt eseményeket humoros vers rímekben felolvasott összefoglalóval.   A népviseleti ruhába beöltözött kicsikkel és nagyokkal együtt vonultunk fel községünk utcáin, és a szép őszi időben egy tartalmas, színes programmal köszöntöttük a mindenkit. A felvonulási útvonalon megálltunk a templom előtt, és a Kossuth L. Széchenyi I. Utca útkereszteződésében is, valamint a felvonulás végén az önkormányzat épülete előtt parkolóban. Mindegyik helyszínen műsorral kedveskedtek az iskolások, és felnőttek, valamint a Rozmaring Kórus. A rendezvényt a műsor után az önkormányzat földszinti nagytermében egy pár virsli, és debreceni elfogyasztása, és zene mulatság zárta.

Itt is szeretném megköszönni mindenkinek a részvételét, a műsorban részt vevő gyerekeknek, felnőtteknek, és a Rozmaring Kórusnak a közreműködését, és az IKSZT intézményünk vezetőjének, Horváth Gáborné Irénkének a munkáját. Tisztelettel.

70903838_2700280403335658_6316979882538565632_n.jpg

71554088_2700276350002730_6252660118760980480_n.jpg

71595916_2700296310000734_1391588765616570368_n.jpg

70912917_2700277746669257_6308133297880825856_n.jpg

71088607_2700292246667807_4252973047104929792_n.jpg

71034134_2700277090002656_5656792488011104256_n.jpg

71563896_953199101689474_3248808117047132160_n.jpg

70562099_497177467773547_6153323018467672064_n.jpg

70707604_2991770410897228_182380318731272192_n.jpg

70943727_495161964637942_5157232953343868928_n.jpg

71314550_2700292643334434_3872938131548274688_n.jpg

2019 szeptember 8.

Köszöntök minden olvasót szeptember hónap második bejegyzésében. Az időjárásról most nem akarok bővebben írni, maradnék csak a lényegnél, és a tényeknél. Ősz van, Így egyszerűen.

Most egy kicsit szűkszavúbb leszek a közéletet érintő önkormányzati munkák említését illetően, de azért néhány gondolatban összefoglalom ezeket is. Folytatódott a közterületek fűnyírása, a lakótelepi fák ágainak felmetszése.

Megindult a lakatanyai ipari park pályázat kivitelező cégek meghívására a közbeszerzési eljárás, ami az egyik legfontosabb ilyen jellegű közérdekű információ.

A bejegyzésemben az őszi önkormányzati választásokkal kapcsolatosan általam érzékelt hatások is uralják, amelyről itt is említést teszek.

A múlt héten leadtam az aláírás gyűjtő íveket, és hivatalosan is nyilvántartásba kerültem már, ami ma, vasárnap 16.00-órától „jogerőssé” vált.

Itt is szeretném megköszönni minden támogatómnak azt, hogy aláírásukkal hozzá segítettek a jelöltségemhez. Azoktól, akikhez nem tudtam elmenni személyesen, itt is elnézést kérek, mert ők is nagyon sokan vannak „hál’Istennek”!

Nem tudom, hogy „illik-e most ilyet mondani”, de én nem csak a választási kampány előtti hetekben kerestem fel a Tisztelt Taszáriakat a kapcsolatok ápolása okán, hanem folyamatosan igyekeztem eljutni mindenkihez az elmúlt több, mint 16 évben. Szerintem ezt nem is kell magyaráznom, mert tapasztalhatták.

Négy önkormányzati képviselő már nem fog indulni a mostani önkormányzati választásokon, így a helyükre nagy valószínűséggel újak fognak bekerülni október 13 után.

Olyan emberekkel szeretnék a választások után együtt dolgozni, akik képesek, és akarnak majd velem együtt dolgozni. Ez lenne az első gondolat, amely megfogalmazódott bennem négy önkormányzati ciklussal a hátam mögött. A várakozásomnak természetesen előfeltétele az, hogy én legyek a polgármester, és folytathassam a megkezdett munkát, amiért mindent meg is fogok tenni!

Mert munka az van, lesz bőven. A választások előtt nem akarok egyetlen jelöltről sem véleményt alkotni, de nyilván tudok mondani, ha nagyon akarnék, mert közreműködtem már olyan konkrét döntésekben is, amelyben a  „jelölt(ek)” számára támogatóan szavaztam. Nagyon remélem, hogy az(ok) akik ezt akkoriban megélték, megtapasztalták,  támogatnak majd a megfelelő időben engem is abban, hogy ismét polgármester legyek. Nem mondom azt, hogy „hálával” tartoznak-e, de ha „erősebben fogalmaznék”, akkor ezt így írnám.

Minden estre nagyon „csalódnék”, ha ez nem így történne, hiszen a „kihívóm” nem tett érdemben semmit értük akkor, amikor kellett, mert nem is tudott. Ezért gondolnám azt, hogy talán nem felejtik el azt, hogy ki mit tett akkor, amikor kellett, és akkor, amikor erre lehetősége volt. Én tettem, és segítettem! No de ezt nem akarom „túlragozni”!

Én még nem kezdtem el a kampányomat, de a megfelelő időben és módom majd azt is megteszem. Akik olvassák a blogom kezdő lapját, azok tájékozódhattak már az elmúlt öt esztendő „eredményeiről”, amit a képviselő-testülettel közösen értünk el.

Én ezekre az eredményekre alapozom a kampányomat, és vannak terveim a jövőt illetően, de mindent a maga idejében.

 

2019 szeptember 2.


Köszöntök minden olvasót a meteorológiai ősz első bejegyzésben. Nagyon meleg van, és remélhetőleg hamarosan már enyhül ez a nem megszokott hőség, amit én személy szerint már nagyon várok.

Legutóbbi bejegyzésem óta már több olyan említése okot adó dolog is történt, amiről néhány mondat erejéig szeretnék közzé tenni. Az egyik ilyen információ a közterülteken megkezdődő fák ágainak felmetszése, és néhány száraz, balesetveszélyes fa kivágása a lakótelep közterületein.

Folytattuk a közterületek fűnyírását, a Széchenyi utcába a kocsma előtti buszmegálló mellett a megsüllyedt burkolat kijavítást, a Toldi utca alsó szakaszán egy csapadékvíz elvezető árok tisztítását. Ez utóbbi a lakótelep csapadékvizének elvezetésben játszik fontos szerepet.  A Magyar Falu Programban a pályázatokat nyújtottunk be 30 millió Ft összegben, az óvodán új  tető építésére, szintén 30 millió Ft összegben a lakótelep nyugati oldalán az utak újra aszfaltozásra , új park ápoló eszközökre, fűnyíró kistraktorra, 3 db fűkaszára, és egy traktorra szerelhető karos fűnyíró adapterre. A temető ravatalozó külső-belső felújítására, új urnafal és új járda építésére.

Nagy előre lépés történt az általános iskola energetikai korszerűsítés pályázatban is, hiszen szeptember 30-ig benyújtjuk a Somogy Megyei Önkormányzathoz ezt a 211 millió ft-os pályázatot. Ezzel pályázattal kapcsolatosan már régóta tárgyalok-tárgyalunk. Felmérték a szakemberek az épületet, és lassan testet ölt majd ez a fejlesztés is.

Ma reggel tanévnyitó ünnepségen vettem részt a taszári körzeti általános iskola udvarán, és megkezdődött hivatalosan is a 2019-2020-as tanév, becsengettek a kisdiákoknak.

A másik közérdekű információ az önkormányzati választásokkal kapcsolatos, hiszen elkezdődött az ajánlóívek kiosztása augusztus 24-én szombattól, és elindult az aláírások gyűjtése. Azt már csak halkan jegyzem meg, hogy ezzel együtt a „kampány”is. Kicsit furcsán,  tapasztaltam, hogy Taszáron már olyan „induló” is van, aki közösségi oldalon „bemutatkozott”, és szórólapjain magát már „jelöltnek” is nevezte nyilvánosan, miközben még le sem adta a szükséges számú aláírást, amit a helyi választási bizottság először leellenőriz, majd hivatalosan nyilvántartásba veszi az indulót!

Ettől a pillanattól nevezheti magát mindenki „jelölt”-nek. Úgy gondolom, hogy ezt a kiigazítást mindenképpen le kellett írnom, mert még is csak ez a hivatalos eljárási rend, és ha lehet maradjunk hitelesek!

Én majd holnap, vagy holnapután fogom leadni az aláírás gyűjtő íveimet, amiben a törvény által megszabott minimum 50 db ajánlás helyett, annak többszörösét gyűjtöttem már össze. Nagyon sok helyen jártam, hívtak, de sajnos mindenkihez nem tudtam elmenni! Olyat is hallottam, hogy én nem indulok polgármesternek, de ezt az „állhírt” hamar megcáfoltam.

9 éve írom a blogomat pontosan azért, hogy így is tájékoztassam a Taszáron élőket, már aki kíváncsi rá!. Számtalan fejlesztés valósult meg az elmúl 5 évben, amiről a nyitó oldalamon olvashatnak is az érdeklődők.

A kampányomban kerülni kívánom a személyeskedést, és a „másik jelölt” lejáratását. Maradjunk a tényeknél, és az eredményeknél! Ezt gondolom én a kampány „stílusáról”!

Véleményem természetesen van a „másik jelöltről”, ami egyszerűen összegezve csak annyi: Maradjon a suszter a kaptafájánál! Természetesen mindenkinek szíve-joga a megmérettetés, és cselekedjen a saját belátása szerint.

Vissza az előző oldalra

Hozzászólások

Még nem szólt hozzá senki. Véleményed, kérdésed van?! Légy Te az első, írj!

Szólj hozzá Te is!

Ellenőrző kód:

A moderálási irányelveket elfogadom