Mindennapok 2019 március

2019 március 10.

Köszöntök minden olvasót a meteorológiai tavasz első bejegyzésében. Az erős széllökéseket nem számítva kellemes időjárás van, és reményeim szerint már végleg beköszönt a tavasz.

Ebben a bejegyzésben is összefoglalom az elmúlt két hét történéseit, és megmondom őszintén, hogy van is említésre okot adó esemény „bőven”.

A bejegyzésemet most a február 26.-án kedden, a taszári körzeti általános iskolában lezajló eseménnyel kezdem, amelyen Christ Ildikó „mester pedagógusi” szakmai programját mutatta be az irányító szakmai szervezetek, és meghívott intézményvezetők előtt. Egy nagyon gondosan összeállított, és kreatív, a jövőbe mutató szakmai programot hallhattunk Ildikó előadásában, amihez csak gratulálni tudok.

Nem kis büszkeséggel tölt el az a tény, hogy iskolánkban Ildikóhoz hasonlóan magasan képzett, elhivatott pedagógusok dolgoznak, és oktatják gyermekeinket a tanórákon. Köszönet nekik ezért a komoly, felelősségteljes munkájukért e helyről is.

Folytatva az események felsorolását, a másnap, február 27-én, szintén az általános iskolánkban megtartott Intézményi Tanácsi ülésről teszek említést, amelyen a 2018/2019-es tanév I félévi munkájáról kaptunk beszámolót, az intézmény igazgatójától, és a szülői munkaközösség képviselőjétől.

Február 28-án csütörtökön délelőtt a polgármesteri hivatal emeleti rendezvénytermében lakossági fórumot tartottunk a taszári ivóvízminőség-javító programról a Tisztelt lakosságnak.

A sajtónyilvános rendezvényünket a Nemzeti Fejlesztési Ügynökség megbízásából, Kunovics Gergő moderátor koordinálta. A meghívottak között Bíró Norbert, a Somogy Megyei Önkormányzat Elnöke, Vass Ferenc Orci község polgármestere, Szabadics Közmű- és Mélyépítő Zrt. részéről Streicher József építésvezető, valamint Fischer László építésvezető, a képviselő-testületünk tagjai, és a helyi lakosok voltak jelen.

„Házigazdaként” köszöntöttem a fórum résztvevőit, majd Bíró Norbert Elnök Úr mondott néhány gondolatot a beruházásról. A „hivatalos” projekt bemutatót Fischer László építésvezető, valamint a Szabadics Közmű- és Mélyépítő Zrt. részéről Streicher József építésvezető prezentálta.

A pályázatról röviden annyit írnék, hogy az, a KEHOP-2.1.3-15-2016-00003 azonosító számú, Nyugat- és Dél Dunántúli ivóvízminőség-javító program projekt,  amely a Kohéziós Alap és a hazai központi költségvetési előirányzat által nyújtott, vissza nem térítendő támogatásból valósul meg,  341.116.560 forint értékben. Elkezdődtek az első munkálatok két új kút fúrásával a volt laktanya területén, és reményeink szerint a 2020 áprilisi határidő előtt befejeződik ez a nagyszabású ivóvízminőség-javító beruházás. Én már nagyon vártam ezt a projektet, hiszen évek óta csak „bíztattak” bennünket.

null

DSC01416.JPG

52599050_2286529241367692_7923105893837701120_n.jpg

53030607_2286529731367643_5934634669713653760_n.jpg

52854528_2286529598034323_7251244838329253888_n.jpg

Ezen a héten hétfőn, március 4.-én délelőtt egy, az óvodásoknak, és az alsó tagozatos iskolásoknak szervezett un. „utazó planetárium” programnak adott helyet az önkormányzat. A földszinti nagyteremben egy kb. 3-4 méter átmérőjű, felfújható kupola alatt rendeztek be, egy kis három dimenziós planetáriumot. Játékos módon, a gyerekeknek jól szemléltetve mutatták be a világegyetemet. Miközben erről az eseményről jószándékkal írtam egy megosztást a közösségi oldalon, ezzel egy olyan lavinát indítottam el, amire nem is számítottam. Pontosabban fogalmazva a tetszik-nem tetszik vélemények miatt pontosan egy helyi „kritizáló” véleménye „osztotta meg”  a „támogató jellegű, és elismerő” véleményeket. Én ahogy ott is írtam, egy nagyon hasznos, és játékos ismeretterjesztő előadásként értékelem ezt a programot, és nem elsősorban az egyébként „jótékonysági bál” bevételéből elköltött összeget „firtatom”. Ebben a tekintetben az óvoda vezetőségéhez kell fordulni, és a szülői munkaközösséghez, és majd Ők válaszolnak arra, hogy ez mennyibe került.

53337712_2038323299554332_2009505620297777152_n.jpg

53216998_2038323526220976_36239495229603840_n.jpg

Március 5.-én kedden 11.00-órakor, Kaposváron a Keleti temetőben kialakított „Hősi Emlékműnél” voltunk, ahol a Magyar Honvédség megalakulásának 171. évfordulója alkalmából megemlékezést tartott a Magyar Veteránrepülő Szövetség Somogy Megyei Egyesülete. Minden évben a Március 15 előtti napokban tarja az egyesület ezt a megemlékezését az egyesület tagsága, a katonai kötődésű szervezetek vezetősége, valamint a Toborzó Iroda parancsnoksága, és a Kaposvár Boconádi Szabó József Logisztikai Ezred parancsnoksága, Taszár nevében pedig én szoktam már sok éve részt venni ezeken az ünnepi megemlékezéseken. A Himnusz után  az egyesület elnöke, Koppány Zoltán Miklós ny.á, szds. Úr mondott beszédet, majd a megemlékezés koszorúit helyeztük el. A rendezvény támogatását köszönte meg Elnök Úr a jelenlévők előtt, köztük a Somogy Megyei Temetkezési Vállat vezetőségének, és munkatársainak, akik nélkül nem valósulhatna meg így ez a megemlékezés. A Szózat hangjaival zárult a rendezvény.

54018089_796083900760399_4187007151211806720_n.jpg

53371918_796084050760384_9008614656918421504_n.jpg

Megjelent a „Magyar Falu” pályázat első kiírása, amelyre 100%-os támogatást nyújt az állam az 5000 fő alatti településeknek. A települések kulturális intézmények tereinek felújítására, kultúrát segítő személy, programszervező foglalkoztatására, valamint egyéb programszervezésre, és a programokhoz kapcsolódó eszközbeszerzésre, és működési költségekre lehet pályázni.

A kulturális intézmények tereinek felújítására max. 15 millió Ft-ig

A kultúrát segítő személy, programszervező foglalkoztatására, valamint egyéb programszervezésre, és a programokhoz kapcsolódó eszközbeszerzésre, és működési költségekre pedig max. 5 millió Ft-ra pályázhatunk. El is fogunk indulni ezen a pályázaton, amelyet előzetesen átbeszélünk majd a Tisztelt képviselő-testülettel.

Előzetesen annyit írnék erről, hogy az önkormányzat déli oldalán a volt strand 2 db medencéjét szeretnénk elbontatni, és a helyére egy viacolor térburkolattal ellátott 20 méterszer 10 méteres placcot kialakítani.  Erre a területre szeretnénk még 3 db 4méter x 6méteres fa filagóriát kihelyezni, és esetleg még egy szalonnasütő hellyel kiegészíteni.

Az önkormányzat északi oldalán pedig a meglévő zúzott kő parkolót egy kicsit kibővíteni, és a tetejét megszórni apróbb szemű kaviccsal.

Az önkormányzat földszinti nagytermében a mennyezetet leszigetelni, és még 3-3 darab radiátort felszerelni oldalanként a falakra. Ezzel kiegészítve a jelenlegi  rendszerünekt, hogy hatékonyabb, és olcsóbb legyen a nagyterem fűtése.

A pályázatot teljes mértékben az önkormányzat jelenlegi kulturális adottságaihoz illesztve, és a jövőbeni elképzelésit figyelembe véve terveztük meg koncepciónk szerint. Az Integrált Közösségi Szolgáltató Tér intézményünkhöz szeretnénk minden ilyen, a kulturális, és közösségi élet ki és átalakítását szolgáló fejlesztést rendelni. Ezért lenne jó, ha a strand helye egy ilyen közösségi térré válhatna. Fontos ok, és indok még, hogy a „Szomszédolás a Kapos Völgyében” kulturális pályázathoz is „illeszkedne” ez a „színtér kialakítás”.

Ezekkel „párhuzamosan” a volt laktanyában kialakított „új” a falunapi helyszínen lévő fém épület tetejét szeretnénk felújítani úgy, mint a repülőmúzeum épületének a tetejét.  Remélhetőleg ezek a költéségek nem haladják meg a 15 millió ft-ot.

Az eszközök, és egyéb működési költségekre elkölthető 5 millió ft felhasználását is megbeszéljük majd. Vannak ötleteink, ha szabad így fogalmaznom.

Befejeződött a lakótelep szennyvíz rendszerének átvizsgálása, amelyre azért volt szükség, mert van egy régi rendszer, ami már nagyon elavult, rossz műszaki állapotban van, és rengeteg bosszúsággal jár. Valamint van egy „újabb” szennyvíz csatornarendszer is amit „anno” megépíttetett a Honvédség, de valamilyen érthetetlen oknál fogva, nem „kötötték rá” a társas házakat. Nem tudok választ adni arra, hogy ez miért nem történt meg, de az új rendszert „szinte nem is használja” a lakosság.

Véleményem szerint is luxus ez a helyzet, de más hibáját kell ismételten kijavítania az önkormányzatnak. Ezzel konkrétan arra gondolok, hogy szeretnénk ha a lakótelepi társasházak „ráköthetnének” az új rendszerre, de ez sajnos több, mint 30 millió ft-ba kerülne.

Ennyi forrás sajnos az önkormányzatnak sem áll a rendelkezésére, de a társasházak többségének sincs ennyi pénze. Tárgyalunk a megoldásról az üzemeltető céggel, és a lakóközösségek közös képviselőivel. Remélem, hogy „megnyugtató” megoldás fog majd születni ebben a tekintetben is.

Az elmúlt két hét eseményeinek sorát a pénteki „Nőnap”-pal zárom, amelyről azonban már korábban,  külön bejegyzésben tettem említést.

Tisztelettel.

Vissza az előző oldalra

Hozzászólások

Még nem szólt hozzá senki. Véleményed, kérdésed van?! Légy Te az első, írj!

Szólj hozzá Te is!

Ellenőrző kód:

A moderálási irányelveket elfogadom