Mindennapok 2019 február

2019 február 24.

Köszöntök minden olvasót február utolsó bejegyzésében. Az elmúlt napokhoz képest egy kicsit hűvös az idő ezen a napon, de az „időjósok” szerint a jövő héten már melegebb, és enyhébb időjárás vár ránk. Úgy is mondhatnám, hogy lassan, de biztosan megérkezik a tavasz.

A mostani bejegyzésemet is „rendhagyó módon” írom, a „tőlem megszokott időrendiséggel”. Most egy kicsit többet írok az elmúlt két hét eseményeiről , de sokkal többet lehetne , de nem az a szándékom, hogy „teleregényt” kreáljak, mert úgy sem olvassa el mindenki. Ezt a weboldalam statisztikáján látom, hiszen ott minden adat megjelenik, ami nem kevés információ.

Így olvashatják el itt az érdeklődők a munkám „lényegét”, ha tárgyilagos akarok lenni.

A múlt héten hétfőn délután Kaposvár Megyei Jogú Város polgármesterével, Szita Károly Úrral tárgyaltam személyesen a 61-es út Taszár előtti körforgalmában létesítendő repülő emlékművel kapcsolatban. Teljesen korrekt, és jó hangulatú volt a tárgyalásunk, amelyen a létesítés előzményeihez szükséges műszaki beavatkozásokról, és a felmerülő költségeiről beszéltünk. Megállapodtunk arról, hogy a város műszaki igazgatóságának bevonásával árajánlatokat kér Szita Károly polgármester Úr a talajmechanikai, és statikai tervek elkészítésére.

Én személy szerint örülök ennek az „eredménynek” is, hiszen így talán sikerül elmozdulnunk pozitív irányba az emlékmű létesítésével kapcsolatosan. A tárgyalásunk másik témája a volt laktanyában az 50 számú épület bérleti szerződése, és bérleti díj tárgyalása volt. Ebben az épületeben van már évek óta a Somogy Megyei Múzeumnak raktározásra átadott tárgyai. A tavalyi évben már szerette volna taszári önkormányzat hasznosítani az ingatlant, de sajnos nem költöztek ki az ingatlanból. Emiatt már többször kerestem Kaposvár vezetőségét, és így jutottunk el eddig a tárgyalási szakaszig. Megállapodtunk Szita Károly polgármester Úrral, hogy Kaposvár városa havi 45.000 ft bérleti díjat fizet a város ezért az ingatlanért.

Ezen a héten szerdán délelőtt az EON szakembereivel tárgyaltam a község közvilágításának ledes lámpákkal történő fejlesztéséről is. Taszár közvilágításának több, mint 300 db lámpatestét szeretnénk kicseréltetni, amellyel a modernizáció mellett annak hatékonyságát is szeretnénk növelni. Több lehetősége van ma már az önkormányzatoknak arra, hogy felújítsák-kiváltsák a közvilágításukat ledes fényforrásokra. Itt azonban a megtakarítás nem minden! Fontos az is, hogy a lakosság korábban tapasztalt „közvilágítás komfortja” megmaradjon. Nem utolsó sorban a fejlesztés pénzügyi-finanszírozásának objektív feltételeinek tisztázása is fontos. Csak ezek ismerete után kerülhet sor arra, hogy a legjobb döntést hozzuk meg  a közeljövőben.

Szerdán délután képviselő-testületi ülést is tartottunk, amelyen döntés született az önkormányzat 2019 évi költségvetésének elfogadásáról is. Az érdeklődők a honlapunkon tájékozódhatnak az ülés napirendjeiről, de erről bővebben most itt nem akarok írni, ha elnézik ezt nekem.

Másnap, csütörtökön délután Tamásiba utaztam Vass Ferenc Orci község polgármesterével együtt, az ivóvízminőség-javító program önkormányzati társulásnak ülésére. Ebben a programban nyertük el sikeresen községünk pályázatát, de korábban a tag önkormányzatok „érdektelensége” miatt döntöttünk arról, hogy ezt a társulást megszűntetjük. Kiderült azonban, hogy a Magyar Államkincstár Tolna Megyei Igazgatósága egy „magasabb szintű” jogszabályra hivatkozva nem járul hozzá a társulás megszűntetéséhez egy „fenntartási kötelezettségre” hivatkozva. Emiatt még egy évig „formálisan” működtetni kell a társulásunkat, de anyagi terhet már nem ró ez az önkormányzatokra. Tudomásul vettük, mi mást is tehettünk volna….?

A múlt hét eseményeit a szombat este megrendezett Taszári Körzeti Általános Iskola „Jótékonysági Bál”, és annak előkészületei „uralták”. Az elmúlt években már az önkormányzat földszinti nagytermében rendezte az iskola ezt a bált, így a rendezvény előtti héten naponta jöttek gyakorolni a szülők, és a pedagógusok az ünnepi műsort, ami idén sem volt másképp.

A jótékonysági bálra majdnem 200-an jöttek el, és a feldíszített terem immáron minden feltételnek megfelelt ennek rendezvénynek a megtartására. Faludyné Kiss Szilvia Intézményvezető asszony köszöntötte a vendégeket Wiztmann Mihály Országgyűlési képviselő Úrral együtt, aki rendezvény „Fővédnöke” is volt egyben. A megnyitó után Ballér-Varga Brigitta és Szabó Anikó, a Szülői Munkaközösség részéről köszöntötte a vendégeket. A műsort a szülők, majd a pedagógusok műsora nyitotta. Az est további fellépője volt még Bogdán Dávid, aki helyi előadóként egy fantasztikus szaxofon műsorral kedveskedett a nézőknek, és az Ametiszt TSE táncosait láthattuk még azt est hátra lévő részében nagy örömünkre. Egy fantasztikus rendezvény részesei voltunk ismételten, és örülök annak, hogy ilyen módon is támogathattuk az iskolánkat fejlesztési céljainak elérésében, megvalósításában.

 

52602237_2268792463397135_8653723377560715264_n.jpg

52111539_2268792440063804_6260155528182235136_n.jpg

52161682_2268792510063797_5582076206137737216_n.jpg

51962213_2268792633397118_908053010901368832_n.jpg

52047674_2268792646730450_6425881514222813184_n.jpg

52555161_2268792860063762_6325067361791508480_n.jpg

52384530_2268792783397103_2891578167867211776_n.jpg

Ezen a héten hétfőn délután 14.00-órakor a „gyermekvédelem  és a hozzá tartozó jelzőrendszer” működésével kapcsolatos fórumot tartottak az Igali Szociális Alapszolgáltatási Központ szervezésében Taszáron. A fórumon a szakmai szervezetek mellett a „jelzőrendszerben” részt vevő szervezetek képviselőivel, Polgármesterek, jegyzők, Megyei Gyámügyi Hivatal szakhatósága részéről delegált személy, önkormányzati szociális és gyámügyi előadók, védőnők, házi gyermekorvosok, óvoda vezetők, és iskolai delegáltakkal közösen tekintettük át a közös feladatainkat, és tapasztalatainkat e tárgyban. Fontosak, és hasznosak ezek a szakmai tanácskozások minden résztvevőnek, köztük nekem is. Sok olyan információ és szakmai kapcsolat van, amelyet egy polgármesternek a munkája során meg kell ismernie, tudni kell megfelelően alkalmaznia a mindennapokban. Ezeket a dolgokat az állampolgárok nagy része talán kevésbé ismeri, a választási kampányban induló „polgármester jelölt többségével” együtt.

Csütörtökön délelőtt az általános iskolában vettem részt Faludyné Kiss Szilvia Intézményvezető „Mesterpedagógus pályázat bemutatására és védése” tárgyú fórumán.

Megkezdődött Taszáron a 434 millió Ft összértékű ivóvízminőség-javító program első munkálata, egy új ivóvíz kút fúrásával a volt a laktanya területén.

52276903_2020189771367685_6511609692811165696_n.jpg

Ezt követi majd a program sajtónyilvános rendezvényei is, ami Taszáron február 28-án, csütörtökön lesz majd az önkormányzat emeleti nagytermében.

52504173_2018772124842783_3837567529677488128_n.jpg

52594316_2018772434842752_3200877128132329472_n.jpg

A volt laktanya területén a repülőmúzeum épülete előtt megújul a járda.

Sajnos egy számomra szomorú hírről is kell írnom, mert elhunyt Bellai Zoltán Református lelkész, a Dunántúli Református Egyházkerület püspöki főtanácsosaa Dunántúli Református Egyházkerület püspöki főtanácsosa.

Taszár község Bellai Zoltán „Nagytiszteletű Úr” nevét, a lakótelepi bentlakásos szociális otthon létesítésekor , és gyermekeink Balatonfenyvesi nyári táboroztatása okán ismerhette meg. Nagyon sokat beszélgettünk megismerkedésünk óta, és egy „TISZTELETER MÉLTÓ, IGAZ EMBER” VOLT Ő.

Magas szintű, példaértékű, több évtizedes lelkészi és közéleti tevékenységért, Kaposvár hírnevének öregbítéséért 2016-ban a város díszpolgárává választották.

Egy csillaggal több járja útját az égen, Isten veled Zoltán, nyugodjál békében….

 

2019 február 10.

Köszöntök mindenkit a hónap első bejegyzésében. Nem kezdődött szép naposnak a mai , de azért a szél ellenére kellemes idő van ma. Én azért már várom a tavaszt és a napsütést, de azért ne szaladjunk ennyire előre, és még nem minden gyümölcsfámat tudtam megmetszeni,  és permetezés is vissza van még.

Ebben a bejegyzésben is az elmúlt két hét „történéseinek” összefoglalása teszek „kísérletet”, ha megengedik.

Ezen „események” közül elsőként, a múlt héten megtartott társulási ülésről teszek említést.

Igalban városában, a szociális alapszolgáltatási központot alkotó önkormányzati  társulásunk 2019-évi költségvetéséről döntöttünk. Ilyenkor év elején az önkormányzatok a költségvetéseiket tervezik és tárgyalják meg, de ezekhez szervesen hozzá tartoznak még azok a társulási formában ellátott feladatok, amelyekről döntenünk kell közösen. Ez is egy ilyen társulási ülés volt, amelyet követni fog a jövő héten is egy másik, Kaposváron.

Ezen a héten az önkormányzatunk, a 2019-évi költségvetés előzetes tárgyalását tartotta a pénzügyi és kulturális bizottság ülésén. Az idei év feladatairól, és a terveiről egyeztettünk, és szerintem jó esélyekkel léphetünk előre idén is, a fejlődés útján.

Olyan tervezett bevételeink származhatnak idén, amely a volt laktanyában lévő „egykori” „gyengélkedő”, ismertebb nevén egészségügyi központ értékesítéséből származik a közeljövőben. Ebben az épületben 50 fő részére alkalmas bentlakásos szociális otthont szeretnének kialakítani a vásárlás után.. Ebben az esetben az ingatlant hitelből vásárolná meg az egyesület, de idő közben megváltozott a képviselő személye, és a hitelhez szükséges fedezeti ingatlanok miatt húzódik a vásárlás. Erről sajnos mi nem tehetünk, de a mai világban sajnos nagyon körülményesek ezek a dolgok.

A másik fontos és említésre okot adó „téma” ebben a bejegyzésemben, az e hét csütörtökén megtartott lakossági fórum az önkormányzat emeleti nagytermében. A volt laktanyában szeretne egy vállalkozó munkásszállót kialakítani, és ott 200 főt elszállásolni. Vásárlási szándékkal érkezett az ingatlanra, de az még nem rendelkezik önálló helyrajzi számmal, a laktanyai kármentesítés miatt. A szándék így bérletre vonatkozik, és ezt be is nyújtotta az önkormányzathoz.

Tavaly már személyesen is megtekintette ezt a 3 szintes több, mint 1000 m2-es egykori sorkatonai körletet a befektető, és hivatalos megkereséssel fordult a képviselő-testülethez.

Akkor arról döntöttünk úgy, hogy mielőtt a képviselő-testület döntést hozna erről, hívjunk össze egy lakossági fórumot, amelyen a „befektető” tájékoztatja a lakosságot, és válaszol a kérdésekre.

Nos! Ez a lakossági fórum volt meghirdetve minden helyi „csatornán” és jöttek el közel 100-an a 2012-ből..

A tájékoztatás korrekt volt véleményem szerint, és az előítéletek voltak többnyire azok, amelyet a kritikusok megfogalmaztak. Többnyire a közbiztonság romlása, és az „idegenek” okozta ún. „megnövekedett biztonsági kockázat” körül forgott minden kritika, ha szeretném tömören összefoglalni a fórum negatív lényegét. Kik, honnan érkeznének Taszárra, amire egyértelmű választ kaphattak a jelen lévők. Többnyire családapák és férjek, és csakis Magyarországról. Nem külföldiek, és nem „bevándolrók, vagy migránsok..”

Kérdést kaptam arra, hogy: Mikor lesz térfigyelő kamera rendszer kiépítve, vagy a lesz-e emiatt megnövekedett rendőri jelenlét? Alkalmas-e a közmű hálózat ennek a 200 embernek az igényeihez..? Csak a legfontosabbakat említsem.

Arról nem tudok hitelt érdemlő információval szolgálni senkinek, hogy pl. a kaposvári munkásszállók kialakításakor megkérdezték-e az ott élőket, hogy: Mi a véleményük erről ?  Egyáltalán kaptak-e bármilyen tájékoztatást előtte ?

Taszáron az állampolgárok kaptak tájékoztatást, és elmondhatták a véleményüket. A tapasztalatok összegzése majd ezek után történik meg.  Az sem egy elhanyagolandó körülmény, hogy a képviselő-testület sem egységes a tervezett munkásszálló létesítéséről, hiába a több millió ft –os tervezett bevétel.

Pénteken 15.00-órakor helyezték örök nyugalomra id. Zsalakó Ernőt, a batéi polgármester kollégánk édesapját a helyi temetőben. Őszinte részvétünket fejezzük ki itt is a gyászoló családnak. Tisztelettel..

Vissza az előző oldalra

Hozzászólások

Még nem szólt hozzá senki. Véleményed, kérdésed van?! Légy Te az első, írj!

Szólj hozzá Te is!

Ellenőrző kód:

A moderálási irányelveket elfogadom