Mindennapok 2017 február

2017 február 26.

Nagyon nagy Tisztelettel és szeretettel köszöntök minden kedves olvasót február hónap, és a meteorológiai tél utolsó bejegyzésében. Nagyon kellemesnek mondható napos időjárás köszöntött bennünket ezen a hétvégén, és az évszakhoz képest a hőmérséklet is „barátságosnak” nevezhető.

A legutolsó bejegyzésem óta eltelt időszakban történt eseményeket szeretném most is összefoglalni néhány mondat erejéig, szokásomhoz híven. A múlt héten történt események közül a hétfői Tamási városban összehívott ivóvízminőség javító program társulási ülését említem meg, ahol technikai jellegű döntéseket hoztunk. Csütörtökön Taszár község „Rendezési Terv” módosítását érintő egyeztető szakmai fórumot hívtam össze, ahol a Tisztelt képviselő-testülettel együtt és a Virányi Építész Stúdió Kft szakértő csoportjával együtt beszéltük át azokat az aktuális tervezési módosító feladatainkat, amik aktuálissá tették a módosítást. Elsőként a volt laktanya területének ipari park pályázatát kell említenem, hiszen „küszöbön áll” egy 300 millió ft-os lehetőség, amit csak akkor tudunk kihasználni, ha az érintett terület „besorolása” megegyezik majd a pályázat céljával.

Mondanom sem kell, hogy ez a módosítás „kötelező”számunkra, ha egyáltalán komolyan szeretnénk beadni ezt a pályázatunkat. A többi módosítás aktualitását a tervezett napelem park, illetve a tervezett „műanyag újra hasznosító üzem” helyszíne miatt vitattuk meg. Ennél az utolsó mondatomnál rögtön hozzá is teszem, hogy az üzemet nem a volt a laktanyában, hanem új elképzeléseinknek megfelelően a 61-es út, és a vasút közötti önkormányzati területre szeretnénk majd telepíteni, ha minden feltétel adott lesz majd hozzá!

Folytatva az események felsorolását a szombat délutáni „télűző farsang” rendezvénnyel folytatom a sort, hiszen az IKSZT intézményünk szervezésben került sor erre a rendezvényünkre, amelyet hosszú előkészületek előztek meg, és amely egy „bolond esküvővel” kezdődött szombaton kora délután. Sok érdeklődő jött el, és nagyon jól sikerült a felvonulás, és a telet jelképező bábú elégetésével záruló rendezvényünk. Köszönet szeretnék mondani az IKSZT intézményünk dolgozóinak, és a „Taszári Fantázia Klub” hölgy tagjainak, akik finom fánkkal tették még emlékezetesebbé a farsangot!

 

A múlt héten megkezdődött a 44 millió ft-os út és járda felújítási pályázatunk „bonyolítási” eljárása, hiszen Dr Schablauer Péter közbeszerzési szakjogásszal együtt beszéltük át a „technikai részleteket”. Remélem, hogy a nyár elejéig elkészül majd ez a beruházásunk is!

Kedden délután a Kaposvári Járásbíróságon voltam tárgyaláson, amelyet a KAVÍZ Kft-vel szemben indított önkormányzatunk, és amely eljárás a bíró személyének változása miatt kezdődött újra. Erről most bővebben nem is akarok írni, de remélhetőleg a bíróság is méltányolja azt az elvet, amely Magyarország összes településén gyakorlat a mai napig is!

A volt "Esély Alapszolgáltató Központnál" farsangi rendezvényt tartottak az intézmény dolgozói, ahol egy tál étellel és fánkkal látták vendégül a megjelenteket. Köszönetet mondok az intézmény dolgozóinak, Tisztelettel!

A múlt csütörtökön képviselő-testületi ülést tartottunk, amelyről szintén nem szeretnék bővebben írni, hiszen annak jegyzőkönyvét majd olvashatják a Tisztelt érdeklődők a honlapunkon.

Pénteken délután a Magyar Veterán Repülő Szövetség Somogy Megyei Egyesületének "évértékelő, és a 2017 évi "feladat szabó” rendezvényén vettem részt meghívottként, ahol óriási elismerésben volt részem, nevezetesen a „Bajtársi Egyesületek Országos Szövetsége” adományozott elismerő oklevelet és éremet, melyet Hazuga Károly nyugállományú altábornagy, az egyesület elnöke adott át. Nagyon megtisztelő volt számomra, és nagy Tisztelettel köszönöm!

16990395_1248178738568796_733241870_o.jpg

Szombaton este került sor az általános iskola javára megrendezett „jótékonysági bálra”, amelyet a szülői munkaközösség szervezett. Nagyon jól sikerültek műsorok, és a Roppantós együttes előadása is bámulatos volt!  Az amerikai stílusú kockás ing, farmer, kalap "kötelező" viselete varázsolta igazán hangulatossá ezt a bulit, ahol jól éreztük magunkat. Köszönet a szervezőknek, és minden közreműködőnek!

 

 

2017 február 12.

 

Köszöntök minden kedves olvasót február hónap első bejegyzésében. Kellemes, napos idő köszöntött ránk ezen a vasárnapon, és talán a tél utolsó hónapja már kegyesebb lesz hozzánk, és kevesebbet kel majd fáznunk.

Az elmúlt két hét eseményeit próbálom most is röviden összefoglalni, szokásomhoz híven. Az önkormányzat kommunális feladatainak elvégzése mellett a február 2-i képviselő-testületi ülést szeretném megemlíteni először, amelyen elfogadta önkormányzatunk a 2017 évi költségvetést, valamint döntés született az adósságkonszolidációban nem részesült önkormányzatok, köztük Taszár község „második fordulós” pályázatának közbeszerzési eljárásának megindításáról is. Ez utóbbibban arról a 44 millió ft-os út-járda felújítási projektünkről döntöttünk, amelyben a község útjait, és járdáit szeretnénk idén felújítani.

Szintén döntés született ülésünkön a Lakótelepi ABC hasznosítási pályázat kiírásáról, hiszen a bérlő „bérleti szerződése” április 18-án le fog járni. A pályázati kiírás az önkormányzat honlapján is megtalálható. Akik kíváncsiak  az ülésen elhangzottakról, azok a www.taszár.hu honlapon több információt találnak.

Részt vettem az igali szociális központ társulási tanácsának ülésén is, amelyen a társulás 2017 évi költségvetését fogadtuk el, és amely társulás tagjaként egy örömteli hírről is beszámolhatok, hiszen a tavalyi hozzájárulásunk mértéke idén 1 millió ft-al kevesebb lesz majd.

A legutóbbi bejegyzésemben írtam a tervezett taszári napelem parkról is, amelyet megosztottam a facebook közösségi oldalamon. A fogadtatása számomra elég vegyesnek tűnt, és valójában elgondolkodtató az, hogy egy ilyen típusú környezetvédelmi beruházásnál is „acsarkodnak” a Tisztelt Taszáriak! Arról már nem is akarok bővebben írni, hogy a nem Taszáron élők közül is olvasható volt a nem éppen „támogató” megnyilvánulás. Miközben csupán tervekről írtam, egyből felbolydult méhkasként vetették rá magukat a kommentelők.

Számomra szinte egyértelművé kezdett válni, hogy ezek a kritikus hangok csupán az információk hiányától erősödtek fel, pedig készségesen állok a mai napig is minden érdeklődő rendelkezésére, ha érdeklik egyáltalán a részletek!

Egy másik tervezett fejlesztés, beruházás is kezd körvonalazódni, hiszen a volt laktanyában egyre több vállalkozás szeretne letelepedni. Ennek oka a legfőképpen az ipari célokban keresendő, hiszen inkább vállalkozások keresnek maguknak telephelyeket, mint a lakás célú igények. Pontosan ezért kell átgondolnia képviselő-testületnek a laktanya jövőbeni hasznosítását, hiszen az idő csak múlik,és ez a 14 hektáros terület kihasználatlanul áll.

A célunk most már az ipari hasznosítás előtérbe helyezése lesz a jövő elképzeléseit illetőn. A taszári önkormányzatot megkereső vállalkozások  közül is az egyik, egy műanyag granulátum gyártó, daráló üzem terve. Erről annyit lehet most tudni, az ide szállított műanyagot tisztítás után ledarálják, és elszállítják. Természetesen még sok törvényi előírást is kell még teljesíteni, és nyilván csak akkor lesz ez az „üzem” megvalósítva, ha minden feltételnek megfelel majd. A vállalkozás előnyeit természetesen most sem figyelmen kívül hagyni, melyből elsőként az önkormányzat adó bevételeinek növekedését, és új munkahelyek létesítését kell kiemelni.

Az elmúlt napokban elkezdtük az általános iskola kerítésénél lehullott falevelek összetakarítását, mert valamilyen számomra furcsa ok miatt, már tavaly ősz óta ez nem zavarta senkinek a szemét!

Farsangi mulatságot tartottak az általános iskolában külön az alsó tagozatosoknak, és a felsősöknek is. Én a felősök műsorán vettem részt a leányom miatt is, és nagyon ügyesek, ötletesek voltak az osztályok, dícsérve a pedagógusok kreativitását is, akik komolyan kivették a részüket idén is a „télűző” mulatságokban! Reméljük valóban így lesz, és már eljön a tavasz!

16667297_1235967966456540_997315544_o.jpg

16710587_1235968059789864_2100996924_o.jpg

16710602_1235968143123189_696508102_o.jpg

16710390_1235964669790203_1035778718_o.jpg

16710271_1235964623123541_851715772_o.jpg

16710243_1235968103123193_435969622_o.jpg

16709615_1235964609790209_591701266_o.jpg

16651208_1235968159789854_1496117902_o.jpg

 

16667773_1235968129789857_499194215_o.jpg

Vissza az előző oldalra

Hozzászólások

Még nem szólt hozzá senki. Véleményed, kérdésed van?! Légy Te az első, írj!

Szólj hozzá Te is!

Ellenőrző kód:

A moderálási irányelveket elfogadom