2016 augusztus 14.
Marcell napja van, és a Barlangászok világnapja is egyben. Köszöntök mindenkit augusztus hónap első bejegyzésben. Először is azzal szeretném kezdeni, hogy sajnos lejárt a nyári szabadságom első része. Kellett ez a kis kikapcsolódás, újra töltődés.
Miközben igyekezek „visszazökkenni” a munka világába, azért meg kell jegyeznem, hogy az önkormányzatnál a nyári „igazgatási szünet” kezdetére értem vissza. Ebben a két hétben a hivatalban is a nyári szabadságok kiadására koncentráltak.
A múlt vasárnap kezdődő „Zánkai Erzsébet táborral” kezdeném a hét eseményeinek megemlítését. Két busszal indultak a gyerekek a nyári táborba, és csak azért „szurkoltunk”, hogy jó idejük legyen a szabadtéri programokhoz, és a fürdéshez. Részben ez sikerült is, de hát sajnos nem volt „tökéletes” az időjárás, hiszen a hét második felében már nem volt olyan jó idő.
Megkezdődött községünk történetének egyik legnagyobb útfelújítási programja, aminek fantázianevet nem adtunk, mint például Kaposváron, inkább szép csendben csináljuk azt. Abban a pillanatban, hogy megkezdődtek a munkák, máris érkeztek az észrevételek és kérdések azért, hogy még „itt, meg itt is rossz az út, és mikor lesz megcsinálva majd? „
Most annak is nagyon örülünk, hogy ezeket a munkákat meg tudjuk csináltatni, és a legrosszabb állapotú lakótelepi utakkal kezdtük, amik már ki tudja mikor lettek építve.
44 millió forintot kapott községünk az államtól azért, mert nem részesült „adósságkonszolidációban” és felelősen gazdálkodott! Így 2 évente kapja majd meg azt a 44 millió forintot, amelyből kötött célokból tudunk meghatározni felújításokat.
Ebből az első támogatásból már 1,8 millió forintot elköltöttünk az önkormányzat épületének fűtés korszerűsítésére. Erre azért volt szükség, mert egyetlen kazánnal lehetett fűteni mind az 1300 négyzetmétert. Ma már a polgármesteri hivatalt teljesen külön, és gazdaságosan lehet fűteni.
A fenti összeg maradékából, 42,2 millió ft-ból lehetett útfelújítást tervezni, amely e héten megkezdődött. Nem volt egyszerű a helyzet kezelése, és a lehetőségeinket össze egyeztetni az igényekkel, ami ugye határtalan.
E hónap végén kell döntést hoznia majd a képviselő-testületnek a 2017-ben elvégzendő újabb 44 millió ft-os keret felhasználásáról, ami nem lesz egyszerű . Szerencsésnek mondhatjuk magunkat abban, hogy a kormány által ígért „ajándék pénz” elköltéséről kell „diskurálnunk” majd testületi ülésen. Már elnézést a szóhasználatért.
Folytattuk a közterületek fűnyírását, amely ismételten konfliktushoz vezetett, mert jó szándék ide, segítség oda, mindig vannak olyanok, akiknek semmi sem jó. A lakótelepen parkoló „tömérdek” autós közül „mindösszesen” egyet zavar az, hogy fűszálak kerülnek az autójára.
Abban természetesen igaza van, hogy egy lepedőt kell tartani az önkormányzat munkásainak az autó elé, hogy az esetleges sérüléseket megakadályozzák. Sajnos ez nem minden esetben történik így, amely miatt több esetben az autók „üvegei bánták” a fűnyírást. Jelen estben nem az autó üvege, hanem a fényezése szenvedett kárt ( állítólag , én ezt nem láttam ) . Megnéztem, szerintem nem így van, de ez az én magán véleményem! Ettől függetlenül az önkormányzat biztosítója felé már megtettem a szükséges intézkedéseket.
Hozzászólások
Még nem szólt hozzá senki. Véleményed, kérdésed van?! Légy Te az első, írj!