2015 december 20.
Teofil napja van, 69 éve született Uri Geller parafenomén. Köszöntök minden olvasót Advent, a várakozás negyedik vasárnapján. Ma kigyúlt az adventi koszorún a negyedik gyertya, és közeledik a kereszténység legnagyobb ünnepe, Karácsony. Miközben sokan a „vásárlás lázában égnek”, és annyira koncentrálnak arra, hogy minden „tökéletes” legyen az ünnepekre, talán kevesen állnak meg egy pillanatra azért, hogy valóban elmerengjenek az „Advent” és a Karácsony valódi üzenetén.
Az ünnep ne körülöttünk legyen, hanem bennünk azért, hogy mi magunk is részesei legyünk, megéljük a „csodát”. Azt a csodát, amely már réges-rég már megtörtént, de most a közelgő ünneppel „csupán megemlékezünk róla” . Nem a külsőségekkel tehetünk többet azért, hogy megértsük és befogadjuk ezt a „csodát”, hanem azzal, hogy önmagunkban elcsendesedve figyeljünk a másikra, és önmagunkra. A szeretet az, amiből mindannyian kell, hogy merítkezzünk!
Ezen bevezető után „gondolat ébresztőként” is, szeretnék idei utolsó bejegyzésemben elköszönni mindenkitől, kivétel nélkül. Idén eddig 4987 látogató, összesen 7619-alkalommal olvasta a bejegyzéseimet. A magyar látogatókon kívül Kínai, Brazil, Bulgáriai, Írországi, Svéd, Portugál, és egy érdekesség, Cape Verdi „tartományokból” látogatták a blogomat létrehozása óta több, mint 34.700 alkalommal.
Ezen kis „összefoglaló” után az elmúlt hét eseményeiről írnék néhány sort, de nem biztos, hogy egyszerű dolgom lesz, mivel eléggé összesűrűsödött a múlt hetem, így „programilag”.
Hétfőn Igalban voltam a polgármester kollégám meghívásának eleget téve több polgármester kollégámmal együtt, aztán folytatom a sort Kaposváron Hulladékgazdálkodási program év végi záró rendezvényével. Majd a Tamási ivóvíz minőség javító program év végi utolsó társulási tanácsi ülésével folytatom a felsorolást, és a péntek 17.00-órakor, az önkormányzat földszinti nagytermében kezdődő Karácsonyi Műsorral. Ez volt az az „önkormányzati karácsonyi műsor”, amelyre meghívtuk a község lakosságát, s amelyre oly nagy lelkesedéssel, szorgalommal készültek az iskolások, óvodások, és a Rozmaring kórus tagjai. A rendezvényt a köszöntőm, és Sándor László plébános úr beszéde után a nagyobbik leányom Regina, és barátnője, Horváth Regina konferálták végig a korábban már említett fellépőket. A terem tele volt a gyermekekkel és szüleikkel, akiknek nagyon tetszett a másfél órás karácsonyi műsor, melynek végén meleg tea, forralt bor, és mézes süteményekkel kínálták a nézőket a „Fantázia” csoport tagjai.
Miközben befejezem az előbbi gondolataimat, arról is szeretnék írni néhány sort, hogy a hét elején kezdődött az önkormányzat épületének fűtés korszerűsítési munkálata. Emiatt 2 napig nem volt fűtés az épületben, és egy kicsit aggódtam azért, hogy a hétvégi rendezvényeinkre azért legyen fűtés! Ezt sikerült is megoldani, köszönhetően Sólyom András úrnak a kivitelezési munkálatokat végző cég ügyvezetőjének, aki a szerelési munkálatokat este 23.00-óráig végeztette a dolgozóival azért, hogy megoldják ezt a kérésünket, és legyen fűtés!
Még egyszer! Köszönjük!
Csak azért, hogy ne unatkozzak, szombaton 17.00-órakor keződő Somogy Megyei Veterán Repülő Egyesület év végi záró rendezvényén voltam, amelyen mindössze fél órát tölthettem el, hiszen 18.00-órakor a templomban kezdődött a Kaposvári Zenekedvelők Egyesületének karácsonyi koncertje. Házigazdaként azért „mégis csak illett” köszöntenem, a zsúfolásig megtelelt templomban a megjelenteket. A karácsonyi koncertet idén is nagy sikerrel fogadták a Tisztelt Taszáriak, de az utána bekövetkezett sajnálatos baleset, egy kicsit „beárnyékolta” ezt az eseményt. Egészen pontosan az énekkar karnagyát, Dr Kerekesné Pytel Annát érte baleset úgy, hogy az Esély Alapszolgáltatási Központban elcsúszott és a beütötte a fejét. Kórházba kellett szállítani, és összevarrták a sebét. Este 10 körül már ismételten a körünkben köszönthettük, és reményeink szerint minden komoly következmény nélkül marad majd ez a sajnálatos baleset.
Vasárnap 17.00-órakor a Millenniumi Emlékparkban tartott műsort Advent negyedik vasárnapján a taszári képviselő-testület, melyen Ady Endre: Karácsony című versét adtuk elő. A műsor után közösen elénekeltük a "Kis karácsony, nagy karácsony" című dalocskát, melyet biztosan ismernek. Így búcsúzok mindenkitől ebben a bejegyzésemben, és kívánok mindenkinek áldott, békés, kellemes karácsonyi ünnepeket.
2015 december 13.
Luca napja van, 48 éve született Jamie Foxx amerikai színész. Nagy tisztelettel köszöntök minden kedves olvasót advent harmadik vasárnapján. Az időjárásról most nem akarok írni semmit, de véleményem szerint nem mondhatunk rá semmi rosszat.
Az elmúlt hét eseményeinek összefoglalásaképpen most nem igazán akarok hosszasan bele bocsátkozni magasröptű eszmefuttatásokba. Sokkal inkább írok arról a szubjektív véleményről és gondolatsorról, ami a sajátom.
Tudom, hogy vannak olyanok, akik nem igazán értenek egyet velem abban, hogy milyen vezetői elveket alkalmazok a munkám során, de én azt gondolom, a személyiségemmel együtt alkotok polgármestert.
Minden hónap első hétfőjén, reggel 8-órakor tartok a közmunkásoknak egy megbeszélést, amelyen az elmúlt időszakról beszélek, valamint az aktuális hónap feladatairól ejtek néhány szót. Ilyenkor mindenről szó esik, ami a munkával kapcsolatos, és néha kritikákat is megfogalmazok. Ezt csupán azért írtam le, mert többen talán nem tudják azt, hogy bizony ez a havi munka megbeszélés, szokás Taszáron!
A közmeghallgatásról a korábbi bejegyzésemben már írtam, arról nem akarok itt bővebb említést tenni. Pénteken délelőtt a Megye Házán tartott polgármesteri, jegyzői értekezleten vettem részt. 17.00-órakor kezdődött az önkormányzat földszinti nagytermében a „Szépkorúak vacsorája”, melyen közel 180-an vendég érkezett. Koósné Batykó Éva megbízott intézményvezető köszöntötte a megjelenteket, majd én mondtam rövid köszöntőt. Egy csokor virággal köszöntem meg az intézmény dolgozóinak egész évben végzett munkáját, amit a színpadon adtam át Évának. A Megarox színház tagjai, nagysikerű operett műsorral tették színesebbé és emlékezetessé ez az estét.
A bevezetőmben már említést tettem arról, hogy ma van Advent harmadik vasárnapja, ezen oknál fogva is, de ma délelőtt a templomban voltunk szentmisén, melyen kisebbik leányunk ministrált. Nem vagyok minden hétvégén templomba járó hívő, de általában az év ünnepi időszakaiban, általában elmegyek én is a misére. Így volt ez advent minden vasárnapján eddig. Az önkormányzat advent vasárnapjain műsorokkal igyekezik segíteni a Tisztelt Taszáriaknak az ünnepre „hangolódásban”, valamint átadni, közvetíteni annak valódi üzenetét. Minden egyes műsor előtt én köszöntöm a megjelenteket, és azokat, akik műsort adtak elő. Ma az iskola pedagógusai készültek egy műsorral a közel negyvenfős néző előtt. Lendvai Miki és kedves felesége Judit, ma este is hozott egy kis forralt bort, amit itt köszönök nekik. Jól esett ebben a hideg időben a műsor után ez a szívmelegítő ital. Jövő vasárnap a képviselő-testület adventi műsorát láthatják majd a kedves Taszáriak, melyre nagy szeretettel meghívok mindenkit.
2015 december 6.
Miklós napja van, 60 éve született Stephen Wright amerikai színész. Köszöntök minden kedves olvasót december hónap első bejegyzésében, és Advent második vasárnapján. A mai nap jelentősége még mindig különös a számomra, hiszen gyermekkoromban nagyon vártuk a Mikulást. Titkon mindig azt reméltük, hogy nem virgácsot, hanem finom csokoládét kapunk tőle. Istenem! Ilyenkor december elején, amikor „elcsendesedik” a természet, és közeleg a karácsony, akkor egyre többször jut az eszembe, hogy „megint elmúlt egy év”, amiből alig több, mint 3 hét van vissza.
Egy kicsit furcsán érzem magam ilyenkor, hiszen eszembe jutnak a gyermekkorom telei, és a rengeteg emlék. S csak ekkor döbbenek rá arra, hogy bizony olyan régen volt mindez. Emlékeimben elevenen élnek ezek a régi élmények, de amikor elkezdek számolgatni mikor történt mindez, akkor döbbenek rá, hogy milyen régen is volt. Ezzel biztosan többen is így vannak.
Az elmúlt hét eseményeinek összefoglalásakor nincs igazán nehéz dolgom, hiszen a közterületeken folytattuk a falevelek összeszedését és elhordását, valamint a laktanya 24 épületben folytatunk kisebb építészeti munkákat.
Tárgyaltam a község közterületeinek kamerákkal történő ellátásáról is, amely szerves része és összefüggése az elmúlt időszakban megemelkedett betörések számával. Sajnálatos módon a vagyon elleni bűncselekményeket csak a hatékony megelőzéssel lehet visszaszorítani. Miközben Kaposváron több, mint 160 db közterületi kamerát telepítettek, ezzel arányosan helyeződnek ki a városból a bűncselekményeket elkövetők is. Így az olyan települések válnak célponttá, amelyeken nincs térfigyelő kamera. Ezt szeretném most elkerülni, és megelőzni térfigyelő kamera rendszer kiépítésével! Jó lenne!
Szombaton délután 17.00-órakor került sor az önkormányzati „Télapó ünnepség” megtartására a polgármesteri hivatal földszinti nagytermében. 300 gyermeket van ma községünkben, akik nem töltötték be a 14. életévüket, és akiket meghívtunk erre az eseményre. A Grimasz bábszínház „Tele puttony” című előadását nézték meg a gyerekek a szüleikkel együtt. Ebben a mondatomban a kisebbekre gondoltam, hiszen a nagyobbak egyedül jöttek el. Az érdeklődők számát tekintve nem lehet okom a panaszra, hiszen több, mint 180 gyerek, és több szülő is eljött a Mikulás ünnepségre.
A bábszínház műsora után érkezett meg a Mikulás a Krampuszokkal együtt, a gyerekek tapsával bíztatva. Minden gyermek örült, és nagyon várta már a Télapót, aki ezután köszöntötte a gyerekeket, és mindegyiknek adott egy mikuláscsomagot! Azok a gyerekek, akik nem voltak jelen az ünnepségen, december 11-ig vehetik át csomagjukat az IKSZT intézményünkben.
Ma a „Bronz vasárnapi” misén voltunk a templomban, ahol az advent üzenetét igyekeztünk „magunkévá tenni” Sándor László plébános Úr közvetítésével. A Millennáris Parkban kialakított „Betlehem”-nél 17.00-órakor kezdődőtt önkormányzati rendezvényünk, amelyen Sándor László plébános Úr köszöntötte a megjelenteket, majd az óvoda pedagógusai adtak elő egy karácsonyi mesét, és dallal tették még megittebbé az adventet.
Hozzászólások
Még nem szólt hozzá senki. Véleményed, kérdésed van?! Légy Te az első, írj!