Mindennapok 2015 november

2015 november 29.

Nagy tisztelettel köszöntök minden kedves olvasót Taksony napján, 75 éve ezen a napon született Zouzou francia énekes, de ugyanakkor a november havi utolsó bejegyzésemben, és Advent első vasárnapján, ebben a kellemesnek is mondható őszi napon.

Az elmúlt hét eseményeinek összefoglalásakor most ”nincs túl nehéz dolgom”, hiszen alapvetően az „ilyenkor szokásos” munkákkal voltunk elfoglalva, nevezetten levélsöprés és egyéb kommunális  feladatokkal. A laktanya 66 számú épületében is megoldottuk a villanyszerelési problémákat, amelyek már hónapok óta megnehezítették az épületben a munkavégzést. A laktanyánál maradva, a 24 számú épületben, és annak környékének szennyvíz vezetékét is ki kellett tisztíttatni mert ott szeretnénk megfelelő körülményeket teremteni a közfoglalkoztatottak részére pihenő kialakításával. A villanyoszlopokra kirakott karácsonyi díszek felépítésének előzményeiről, vagy a konkrét munka elvégzéséről már nem is akarok említést tenni. Esetleg az IKSZT intézményünk székeinek javíttatását, vagy annak a nyílászáróinak a beállíttatásáról is írhatnék, de most itt ezt nem igazán akarom „ecsetelni”.

Az Esély Alapszolgáltató Központ udvarán álló veszélyes fa kivágása is megtörtént, és a helyszínen maradt fa elszállítása is előttünk áll még. A lakótelepen található fák ágainak felmetszése is megtörténik majd a jövő héten.

Természetesen azért akadtak most is olyan események, amelyekről szeretnék említést tenni. Először az elmúlt időszakban megtörtént betöréseket kell megemlítenem, amelyek ha lettek volna térfigyelő kameráink, talán kevesebb eséllyel történtek volna meg. Korábban már kezdeményeztem azt, hogy építsünk ki egy kisebb rendszert, de akkor nem kaptam megfelelő támogatást ehhez, most talán más lesz a képviselő-testület szándéka kamera ügyileg!

Folytatásként az Esély Alapszolgáltatási Központ társulási tanácsának szerda délutáni ülését kell megemlítenem, amely 10 éves fennállásának utolsó alkalomból került összehívásra Nagyberkiben. Egy kicsit furcsán éreztem magam, hiszen ott voltam a megalakításakor is, de a sors kegyelméből, és az ésszerűség korlátainak betartása mellett voltunk kénytelenek erre a lépésünkre. Az intézmény átszervezésével kapcsolatos jogszabályi feltételek miatt kellett néhány „formális” döntést meghoznunk. Ezen ülés szerves folytatásaképpen de pénteken délelőtt Igalban, az ottani szociális társuláshoz csatlakozva ismételten „formális” de a csatlakozásunk miatt meghozott döntéseknek voltunk szem, és fültanúi.

2016 január 1-től már ennek az Igal és környéke szociális társulásnak lesz tagja a taszári telephellyel intézményünk. Az átszervezés nem jár sem személyi, magyarul elbocsájtással, sem anyagi hátrányokkal községünknek, így azt gondolom, hogy most egy ésszerű és jó döntés született ebben a tekintetben is. Minden estre a jövőben majd igazolódni látszik talán mindez.

Elkezdődött a polgármesteri hivatal emeleti nagytermének klimatizálása is, amelyről csak azért szeretnék megosztani itt néhány gondolatot, mert azt tapasztalom, hallom, hogy akadnak olyan állampolgárok, akik akut információhiányban szenvednek, és ahelyett, hogy kérdeznének, elkezdenek felesleges és valótlan információkat terjeszteni a „kézéletben”. Ezért is gondoltam, hogy erről is adok tényszerű tájékoztatást!

Elsőként azzal kezdeném, hogy nem valami „nagyzási mánia”, vagy „hóbort” vezérelte a képviselő-testületet abban, hogy az önkormányzat testületi ülésén döntést hozzon ezekről a fejlesztésekről, hanem a szükségszerűség és a „kényszer”! Igen, jól értették, olvasták! A szükség és a kényszer! Ebben a néhány gondolatban először visszautalnék az idei év meleg nyarára is, amikor a házasságkötésekkor mindenki izzadt, és önmagát próbálta hűteni a melegben valamilyen módon.

Erre a néhány sorra többen talán legyinthetnének, és azt mondhatnák, jó-jó, de miért is kell ez nekünk, és milyen pénzből? Tisztelt olvasók, erre egyszerű a válaszom: megtakarításból! Igen, jól olvasták, megtakarításból! Mégpedig a polgármesteri hivatal 3,9 millió forintos személyi jellegű maradványából. Tudni illik, a polgármesteri hivatalt teljes mértékben állami támogatásból kell fenntartani, és a szigorú és takarékos gazdálkodásnak köszönhetően maradt ennyi pénze a hivatalnak. Amennyiben ezt a pénzt nem használják fel, úgy bizony ezt a „megtakarítást” vissza kellene fizetni az államnak! Úgy ám!

Ezért döntött úgy a testület a nyilvános ülésén, hogy a klíma beszerelése mellett még új székeket, fénymásolót, nyomtatókat, és egyéb programokat vásárol, hogy ésszerű fejlesztésekkel javítsa a hivatalban a munkavégzés körülményeit. A megtakarítás egyébként annak köszönhető nagyrészt, hogy egy emberrel kevesebben dolgoznak az apparátusban. Talán előbb inkább el kellene ismerni vagy megköszönni a hivatali dolgozók többletmunkáját, és nem azt hangoztatni, hogy „már megint miért kellett ezt, vagy azt csinálni”.. Akkor sem szólhatott volna senki egy szót sem, ha akár kéthavi jutalmat kaptak volna a hivatalai dolgozók, mert a jogszabályi feltételei adottak voltak.

Más intézményünknél is volt megtakarítás, amit most év végén költenek el, akkor az, miért nem baj? Ezeket a rosszindulatú és „kötözködő” megjegyzéseket soha nem fogom megérteni, de igazándiból nem is akarom! Maradjon meg  maga a saját kis világában, aztán talán egyszer majd ráeszmél, hogy feleslegesen hergeli magát, és próbálja ugyanezt tenni másokkal is kevés sikerrel….Felesleges !

Tudom, hogy egyszerűbb kritizálni azt, aki dolgozik…

Nem gondolom, hogy nekem magyarázkodnom kellene bárkinek, mert én bizony sokat tettem azért, átláthatóbb és nyilvánosabb legyen a taszári önkormányzat működése. Mindenkinek meghallgatom a véleményét, de azon már „nem kell polemizálni”, hogy „régen hogy volt”, mert felesleges, ezt már megtanultam. Én is emlékszek még rá, hogy 3,60 Ft egy kiló kenyér, vagy egy liter tej, de az az idő már elmúlt. Előre kell nézni, és jelen kor kihívásait megoldva kialakítani egy közös irányt.Ennyi!  No komment!

Pénteken délután a képviselő-testület egy vacsorával köszönte meg annak a 20 embernek a munkáját, akik a „Start Közmunka Programban” dolgoztak idén. Véleményem szerint ezzel is igyekeztünk kifejezni köszönetünket, megbecsülésünket a Taszár községért dolgozóknak.

A köszönetnél maradva! Itt is szeretném megköszönni Kiss Andrásné Marikának azt az önzetlenségét, hogy ingyen felajánlotta községünknek, az otthon már nem használt zongoráját.  Köszönjük szépen Marika!

Ma este 17.00-órakor került sor Millennáris Emlékparkban felállított Betlehemnél Advent első vasárnapján az ünnepi műsorra. A Turul Egyesület Rozmaring Kórusa tette meghittebbé ezt az alkalmat a megjelent „sokaságnak”, amit itt is szeretnék megköszönni a kórus tagjainak. Annak örültem a legjobban, hogy ebből az alakalomból is, de egyre többen jönnek el közösségi rendezvényeinkre. Az Adventi előkészületekben végzett munkájuk elismeréséképpen szeretnék köszönetet mondani a Turul Egyesület tagjainak, akik a Betlehem díszítését és berendezését végezték, a Napsugár óvoda ovisainak, valamint az óvoda pedagógusoknak, akik a Betlehem mellett állított karácsonyfára díszeket készítettek, valamint azt feldíszítették.  Nagyon ügyesek volt mindenki, és a község karácsonyfája is gyönyörű.

 

2015 november 22.

Cecília napja van, 48 éve született Alföldi Róbert színművész, rendező. Köszöntök minden kedves olvasót ezen a borongós, tipikusan novemberi vasárnapon. Mielőtt tovább lépnék a bejegyzésemben a gondolataim megosztásában, azt azért el szeretném mondani még az időjárásról, hogy én nem panaszkodok rá, hiszen az évszakhoz képest azért kellemes, napos volt a múlt hetünk.

Kellemes, napos őszi körülmények között igyekezetünk rendben tartani a község közterületeit, és elszállítani a lehullott faleveleket. Megérkezett a szociális tűzifa szállítmány „maradék része” is, így már összesen 50 m3-tud kiosztani a kérelmezők között az ügyrendi és szociális bizottság. Utóbbi meg is tartotta ülését, és a csütörtökön a pénzügyi és kulturális bizottság is ülésezett a képviselő-testületi ülésünk előtt. 20 napirendi pontot tárgyaltunk meg, de ebből itt, most csak kettőt szeretnék kiemelni. Az első az, hogy a közmeghallgatás 2015 december 10-én, csütörtökön 17.00-órakor lesz az önkormányzat földszinti nagytermében.

A másik közérdekű információ az, hogy 2016 január 1-től 5000 Ft-ról 8000 Ft-ra emelte a képviselő-testület, a magánszemélyek kommunális adóját. Az emelést a közterületek karbantartására fordított költségek emelkedése indokolta elsőként. Azt is meg lehet vizsgálni, hogy a környező településeken mennyi ez az adónem. Taszár község még mindig „előkelő helyet” foglal el, ebben a „rangsorban”. Azok, akik esetleg még ezt a nagyságú emelést kritizálnák azoknak csak egy összehasonlító számadatot közölhetek. A jogszabály értelmében 28. 624 Ft a felső határa a kommunális adónak községünkben. A 2016-tól érvényes emelés után is „csak” 28%-át éri el a felső értéknek a magánszemélyek kommunális adójának mértéke.

Jövő hét vasárnaptól elkezdődik Advent, és a felkészülés, a karácsonyi előkészületek.

Nem akarok „ünneprontó” lenni, de tegnap, szombaton délután temették Kaposváron a Keleti temetőben volt kollégám feleségét, Csertán Zoltánné Zsuzsát. Tudtam a szívinfarktusáról, de arról, hogy a „gyógyíthatatlan kórban szenved,” arról csak nem régen értesültem. Teljesen letaglózott a hír, miközben Zolival éppen az ápolási díj megállapításának körülményeiről beszélgettünk. Személyen igyekeztem segíteni a papírok beszerzésében, de már késő sajnos! Még csak 49 éves volt, januárban lett volna 50 éves. Őszinte részvétemet fejezem ki itt is a gyászoló családnak!..... Egy csillaggal több járja útját az égen, Isten veled Zsuzsa, Nyugodjál Békében….

 

2015 november 15.

Albert és Lipót napja van, 81 éve született Kóti Árpád Kossuth-díjas színművész. Köszöntök minden olvasót ezen az enyhének is mondható novemberi vasárnapon.  Talán nem túlzás, ha az „enyhe” jelzőt használom akkor, ha az időjárásról írok, és teszem ezt még annak okán is, hogy egész héten kellemes, napsütéses, és enyhe időnk volt. Igaz, hogy a reggelek azért már az évszakhoz igazodtak, de ettől függetlenül azért kellemesnek mondható idő volt egész héten.

Szükség is volt erre a szép őszi időjárásra, hiszen a közterületeken lehullott falevelek összetakarítását és elszállítását nagyban akadályozta volna, ha rosszabb körülmények között kell elvégezni ezeket a feladatokat. Másrészről a volt Laktanya területén álló repülőgépek mosását, és a repülőmúzeum épületének részbeni újrafestése okán dicsérem a jó időt, mert kegyes volt hozzánk. A szombati rendezvényünk, nevezetesen az „Alakulat Napja” megtartása előtt pénteken, ugyanabban a teremben volt, a helyi általános iskola „Jótékonysági Est” nevű rendezvény is.  A helyzetet „csak” az bonyolította, hogy mindkét rendezvényt ugyanabban a teremben, de egy nap eltéréssel rendezték, de megoldottuk, ahogyan mindig!

Az elmúlt hetet a fenti két esemény, és azok előkészületei „uralták”, melyek mellett még említést kell tennem arról is, hogy szerdán megérkezetett a „szociális tűzifa” szállítmányunk első része, pontosabban 30 m3, és még várunk 20 m3-t. A péntek éjszaki párizsi merényletek „árnyékolták be” a hétvége eseményeit, de az együttérzésen, és a részvét nyilvánítson kívül nem sok lehetőségem és eszközöm van ennek a szörnyű tragédiának az „értékelésére”. Minden estre nagyon szomorú, és elgondolkodtató! Ma Párizs ! Holnap….?

Elnézést!

Ezen kis „kitérő” után, mint már írtam róla, a hétre tervezett rendezvények előkészületei folytak „gőz erővel”. A gyerekek osztályonként naponta jöttek át az általános iskolából, hogy önkormányzat földszinti nagytermében gyakorolják a műsoraikat. Közben a volt laktanyában található 4 db repülőgép nagynyomású mosóval történő mosását folytattuk.

Itt egy pillanatra megállnék, mert mindenképpen említést szeretnék tenni arról, hogy az „Alakulat Napja” rendezvényünkre készülve „bátorkodtam” segítséget kérni azoktól a helyiektől, akiknek ilyen nagynyomású mosógépe van.

Tettem ezt a segítségkérést annak okán, mert a repülőgépek piszkosak, mohásak voltak, másrészről   csak ilyen, nagynyomású mosóval tudjuk hatékony eltüntetni ezeket a szennyeződéseket. A repülőgépek oldalszámai, és a „felségjelek,” csillagok is elhasználódtak, megkoptak az időjárás miatt, emiatt azokat is le kellett cserélni.

Az első repülőgép mosását azzal a géppel végezte el a Veterán Egyesület elnöke Koppány Zoltán Miklós, és Szikla József tag, amit én kértem el Gemici Cetin taszári lakostól. Köszönet érte!

Sajnos a repülőgépek mosását nem folytatták az elektromos hosszabbító, és a slagok rövidsége miatt. Itt került a „képbe” Lendvai Miklós barátom, aki a Honvéd Sport Egyesület elnöke, és neki beszéltem a repülőgépek mosása kapcsán kialakult „helyzetről”.  Erre a felvetésemre azt a választ kaptam, hogy : …nekem van mindenféle hosszabbítóm, slagom, odaadom….és „láss csodát”,hétfőn reggel meg is kaptunk mindent!

Ezek után „jött kapóra” az, hogy egy „közérdekű munkára ítélt” állampolgárral tudtam elvégeztetni  a repülőgépek mosását. A 4 db repülőgép oldalszámainak cseréjét is Lendvai Mikinek köszönném meg elsősorban, mert ő volt az, aki utánajárt és kivágatta az új oldalszámokat és csillagokat, de nem csak őt illeti köszönet az oldalszámok kicserélése miatt,  hanem Tarlósi József, és Kontsagh Sándort is, akik szintén kivették a részüket ebből a munkából is. Köszönet érte!

A laktanyában elvégzendő feladatok tekintetében, meg kell még említenem a repülőmúzeum épület lábazatának, korlátainak, lépcsőinek az újrafestését is. Ezen munkálatok „nagyságát”, sokszínűségét, is csak úgy lehetne igazán érzékeltetni, ha minden egyes munkafolyamatról írnék, az előkészületekkel együtt. Ennek a „tényszerűségnek a bemutatására” azonban egyéb okok miatt most itt nem törekednék, amit szerintem talán nem is bánnak, a Tisztelt olvasók, sokkal inkább a lényegre és az összefoglalásra való törekvést igyekezek érzékeltetni.

Visszatérve tehát a hét eseményeinek „összefoglalásához”, elsőként a péntek délután kezdődő,  Jótékonysági  Estről írnék néhány gondolatot. Elsőként arról szeretnék említést tenni, hogy én  személy szerint, milyen nagyra értékelem azokat az erőfeszítéseket, mellyel a pedagógusok segítségével és útmutatásával, a gyerekek a nyilvánosság előtt adnak számot tudásukról, és képességeikről a társaiknak, és a szüleiknek.

A 16.30-órakor kezdődött rendezvényen közel 300-an néztük végig a 3 órás műsort, melyet szünetekkel tarkítottak. Táncokat, népdalokat, bohózatokat, és hangszeres előadásokat láthattunk a gyerekektől, és meg kell mondanom őszintén, hogy nagyon ügyesek voltak. Mindenkinek nagyon tetszett az iskolások műsora, és a taps mindent elárult. Ismételten egy nagyszerű élménnyel lehettünk gazdagabbak.

A műsor után tombolahúzás zárta a rendezvényt, majd a gyerekek is segítettek átrendezni a nagytermet azért, hogy másnap reggel, az Alakulat Napjára érkezőket a megfelelően berendezett terem, és körülmények fogadják majd. Így is történt! 20.30-óráig sikerült átrendezni a termet, bezártam az épületet, majd haza mentem. Reggel 6-órára érkeztek meg a Veterán Egyesület tagjai, és befejezték a nagyterem berendezését. A laktanyai sportcsarnokban rendezték be az ebédlőt, hiszen az önkormányzat földszinti nagytermében körülményes lett volna berendezni az ebédeltetést.

Mindamellett hogy a naptárban „péntek 13”-at írtak, a „fenyegető babonát” félre téve azért egy másik, számomra fontos eseményre is koncentráltam. Nevezetesen arra, hogy Szilvia napja volt, amelyre készülve egy szál virággal köszöntöttem meg kedves feleségemet. Még viccelődtünk is azon, hogy névnapja alkalmából ilyen szép ajándékot kap az iskolásoktól, egy komplett rendezvényt. Remélem értették a viccet!

Reggel 8-órakor ismét az önkormányzat épületében „talált rám a taszári nap”, és készülődtünk az „Alakulat Napja” rendezvényre sokakkal együtt. Itt szeretném megemlíteni azt, hogy nem az önkormányzat volt a rendezvény szervezője, hanem a Veterán Repülő Egyesület, „mi csupán” a körülményeket igyekeztünk biztosítani. Ezektől függetlenül azért a „magam módján” kivettem a részem a „szervezésből”, mint „házigazda”. A „kiemelt vendégek” fogadását láttam el az önkormányzat emeleti nagyteremében, és az egyéb protokolláris illetve vendéglátással kapcsolatos feladatokat igyekeztem helyt állni.

Idén az alakulat megalakulásának 65. évfordulóját ünnepeltük meg „hagyományként”, és emiatt is szerettük volna még emlékezetsebbé, szebbé tenni a rendezvényt. Ezért is hívtunk katonazenekart, és ezért is került kiadásra egy nyomtatvány, amiben Koppány Zoltán Miklós és Kiss Dezső, volt kollégám segítségével állították össze az elmúlt 65 évet. Szerintem jól sikerült a nyomtatvány és a rendezvény is.

Én személy szerint szerettem volna még azt is, ha az amerikai csapatok Magyarországra érkezésének 20. évfordulójáról is megemlékezhettünk volna, mondjuk egy héttel korábban, „de biza” ez most nem sikerült.  Annak viszont örültem, hogy a meghívott „volt” parancsnokok közül mindenki jelen volt, köszönet érte.

A „Baráti Találkozó” a csapatzászló ünnepélyes behozatalával kezdődött, melyet a majd 300 résztvevő előtt a „Somogyi Huszárok” vittek a színpad elé, majd Himnusz következett.

Dinya Miklós nyá. őrnagy úr köszöntője a megjelenteket majd Karancz János nyá. alezredes úr , az alakulat utolsó, 18. parancsnokának köszöntője következett. Ezek után én is mondtam néhány gondolatot, majd az épület falán felavattuk azt az emléktáblát, amelyet erre az alkalomra készített Kántás Béla .

A tábla leleplezése, valamint az „emlék szalagok” elhelyezése után, a lakótelepi „Turul Emlékmű”-nél helyeztünk el koszorúkat. A fenti két esemény alatt, Körömi József alezredes úr, az ezred volt vadászpilótája repült át több alakalommal felettünk, így emelve még szebbé a pillanat magasztosságát.  A koszorúzás után következett az ebéd, amelyet a Kaposvári Boconádi Szabó József Logisztikai alakulat konyhásai szállították ki, és ők is szolgáltak fel a laktanyai sportcsarnokban. Én az önkormányzat emeleti dísztermében igyekeztem ellátni a „vendéglátó” szerepét.

Ezt a nem egyszerű feladatot egyedül nem tudtam volna elvégezni, és itt kell megemlítenem Molnárné Hercegh Erikát, a polgármesteri hivatal dolgozóját, kolléganőmet, aki mindenben a segítségemre volt 25 fős VIP vendégek kiszolgálásában.

Az előkészületektől kezdve az asztalok megterítésén keresztül, egyedül végezte a megterítést, a kávé főzését és felszolgálását, valamint az ebéd kiadagolását, felszolgálását, és a mosogatást is. Itt is szeretnék köszönetet mondani Erikának!  Délután 4-körül elköszöntem, és azt gondolom, hogy méltóképpen, ápoltuk azt a hagyományt, melyhez ma is hívek akarunk maradni! Összefoglalva csak annyit írnék az Alakulat Napjáról, ami az emléktáblán is olvasható: Örök dicsőség mindazoknak, kik e helyről védték a hazát!

01 041.jpg

 

01 030.jpg

01 035.jpg

01 025.jpg

01 051.jpg

01 106.jpg

2015 november 8.

Köszöntök mindenkit ezen a csodálatos novemberi vasárnapon. Zsombor napja van, 49 éve ezen a napon született Gordon Ramsey brit sztárszakács, valamint az egyik kedvenc színészem Alain Delon is ma 80 éves. Visszatérve az időjáráshoz, szerintem nincs semmi okunk panaszra, mert november elejéhez képest nagyon kellemes időjárás van.

Az elmúlt hét eseményeinek összefoglalását a „Start Közmunka Programban” résztvevők részére tartott munkahelyi „eligazítással” kezdem. Azért teszek említést erről az eseményről, mert minden évek óta „szokás” az, hogy minden hónap első hétfőjén minden „közfoglalkoztatottat”berendelek, és megbeszéljük az elmúlt egy hónap tapasztalatait, valamint a következő hónap terveit. Emellett a munkáltató elvárásokat, és munkakörrel kapcsolatos egyéb feladatokat, és aktualitásokat is átbeszéljük.

Írtam ezeket annak okán is, hogy a Somogy Megyei Kormányhivatal részéről, egy „szúrópróba szerű” ellenőrzést is kaptunk, amelyben a mezőgazdasági start közmunka programban dolgozókat, valamint a nyilvántartásokat, és egyéb papírokat is ellenőrizték a helyszíni szemle mellett. Apróbb hiányosságok mellett, mindent rendben találtak, és ez a lényeg!

Egy szomorú hírrel kell folytatnom a hét eseményeinek összefoglalását, mert egy volt önkormányzati kollégánk édesapjának temetésén vettem részt kedden délután a taszári temetőben. Részvétemet fejezem ki innen is a családnak, Isten nyugosztalja!

Az önkormányzati feladatok tekintetében, a falevelek hullását, és összetakarítását kell elsősorban megemlíteni. Nagyfokú segítséget jelentene, ha a lakótelepen élők is segítenének ebben a munkában.

Csütörtökön délután 14.00-órakor kezdődött a taszári temetőben, a Mária-kegyhely megáldása ünnepségünk. Sándor László plébános Úr, és Puskás Béla Úrral, a Somogy Megyei Temetkezési Kft ügyvezető igazgatójával közösen köszöntöttük a temetőben megjelenteket, akik szép számmal jöttek el, hogy leróják kegyeletüket és tiszteletüket az új kegyhelyen virágokkal, és gyertyákkal. A köszöntőm után Puskás Bála Úr mondott néhány gondolatot, majd Sándor László plébános Úr áldotta meg a kegyhelyet. Az áldás után koszorút helyeztünk el közösen a Temetkezési Kft ügyvezetőjével, majd a megjelentek helyezték el a virágokat és mécseseket. Úgy tapasztalom, az első pillanattól kezdve befogadták a helyiek ezt a csodás szobrot, amelyből csak ez az egy darab létezik ma. Az alkotó nem akar többet készíteni belőle. A kegyhely kialakítást Puskás Béla ügyvezető Úrral közösen „szerveztük” a helyiek nagy megelégedésére.

12190010_920579021328771_3430817879010758333_n.jpg

12193817_920579227995417_8287309173136222035_n.jpg

A kegyhely megáldási ünnepsége kapcsán nyert értelmezést az elkészült új temetői járdánk, mely az urna sírok előtt vezet, és „útba esik” a kegyhely is. Miközben egy kis büszkeség töltött el bennünket az alpolgármester Úrral együtt az új járda miatt is, már érkeztek a kritikák azért, hogy:….” miért csak eddig tart, és erre miért nem folytattuk tovább, meg a másik sorban a sírok között?... Erre most mit mondjak? Mert most eddig van járda, és jövőre majd lesz máshol is, és folytatjuk a munkát! Tudunk-e jót tenni ? Nem tudom, de törekedek rá már több, mint 12 éve több, kevesebb sikerrel!

Pénteken 17.00-órakor kezdődött ünnepségünk az önkormányzat földszinti nagytermében,melyet a Magyar Önkormányzati Rendszer megalakulásának 25. évfordulója alkalmából hívtam össze. A volt polgármestert, Dr Kovács Józsefet, a volt körjegyzőt, Novográdecz Józsefnét, valamint az elmúlt 25 évben a képviselő-testületekben helyet foglaló önkormányzati képviselőket, valamint a polgármesteri hivatal volt, és jelenlegi dolgozóit hívtam meg erre a rendezvényre a családtagjaikkal együtt. A köszöntőm után emléklapokat adtam át a megjelent meghívottaknak, és Dr Kovács József Úr, községünk volt polgármestere mondott néhány gondolatot az önkormányzat megalakulása utáni,” kezdeti időszakról”, és a munkáról. 60 embert hívtam meg erre a rendezvényre, és „mindössze” öten maradtak csak távol. Azt gondolom, hogy a tisztelet megadása, és annak kifejezése tárgyában ismét léptünk előre egyet a közös úton, mely legyen példa minden önkormányzat számára.

Dr Kovács József

Köszöntő

 

2015 november 1.

Marianna napja van, 48 éve született Engi Klára jégtáncosnő. Ma Mindenszentek, holnap halottak napja, a halottakra való emlékezés ünnepe. Mindenszentek napja azoknak a szenteknek az ünnepe, akikről a naptár név szerint nem emlékezik meg, a 9. század óta kötelező ünnep.

Ilyenkor rengetegen keresik fel a temetőket, és gyertyákkal, virágokkal emlékezünk szeretteinkre, ismerőseinkre. Mi is ezt tettük ma, ebben a szép napos időben. Véleményem szerint..." nem a halálban, hanem a feledésben van az elmúlás..."

Az elmúlt hét eseményeit az M9-es autópálya tervezésnek egyeztetési tárgyalásával kezdem, amelyet kedden délután, a Somogy Megyei Kormányhivatalban tartottak. A megyében érintett települések vezetőit hívták be személyes egyeztetésekre, hogy a korábban egyeztetett tartalommal fogadják el az új, módosított Helyi Építési Szabályzatot.  Azt ki kell hangsúlyoznom, hogy ez a településeknek nem kerül egyetlen forintjába sem, hiszen „kormányzati érdekből”, központi utasítást adta ki az érintett önkormányzatoknak. Minden estre a kaposhomoki polgármester kollégámmal, Barta Istvánnak együtt figyeltük közel másfél órán keresztül az eseményeket. „Szakmailag” nem igazán tudtunk sokat „hozzátenni” az elhangzottakhoz, és megjegyzem, hogy „csupán” konstruktívan” figyeltünk és bólogattunk. Mit is tehetünk volna! Ezek után türelmesen várunk, hogy történjen „valami konkrét” dolog M9-es autópálya ügyben.  A repülőtér hasznosítását biztosan nagyban segítené ez a fejlesztés, de most csak a saját véleményem.

Csütörtökön délelőtt Szilvivel elutaztunk Siófokra, ahol tanácskozáson vettünk részt, melyet Somogy Megyei Kormányhivatal szervezett a polgármesterek és jegyzők számára. Hasznosan telt el ez a két nap, bár az első napon Pogácsás Tibor, a Belügyminisztérium önkormányzati államtitkára került kényelmetlen kérdések kereszttüzébe. Rutinos válaszadóként azonban ügyes volt, meg kell hagyni.

Nevezetesen a kis települések polgármestereinek jelenleg érvényben lévő, és szerintem is megalázóan alacsony fizetése kapcsán feltett kérdés elől tért ki államtitkár Úr ügyesen. Egészen pontosan úgy, hogy: …” ez a téma a kormány előtt van..”Válaszára kitérve még azt érzékeltem, hogy egy kicsit talán félre is érthette a feltett kérdést államtitkár Úr! Kövér László Nagyszakácsi polgármester kollégám a „megalázóan alacsony bérek miatt kialakult  kistelepülési polgármesterek „presztizséről”, és annak visszaállításáról beszélt.

Erre államtitkár Úr azt válaszolta: nem a fizetés nagyságától kell várni a polgármesterek „presztizsének ” visszaállítását, mert azt a munkával lehet „kiérdemelni”:

Ezek után írom le én is azt, hogy Pogácsás Tibor önkormányzati államtitkár Úr több cikluson keresztül végzett  polgármesteri tevékenységét, affinitását  és kompetenciáját nem is vitatta senki, de azért az mégis csak „megszégyenítő” a jelen helyzet. Azt mégsem gondolhatja senki komolyan, hogy ugyanolyan feltételekkel, és feladatokkal  látja el egy 300 fős lélekszámú település, vagy egy több ezer lakosú kisváros polgármestere a munkáját. Óriási szakadék tátong a két eltérő lélekszámú települési polgármesteri feladatok között. A büntető törvénykönyven azonban már nincs ilyen különbség a két eltérő települési nagyság között!

Egy éve tették fel ugyanezt a kérdést ugyanott, és ma sincs megnyugtató válasz most sem.

Somogy Megyében 119 település lakosságszáma nem éri el az 500 főt. Amennyiben a polgármester főállású, úgy bruttó 149.000 Ft a fizetése, amiből nettó 100.000 Ft marad….. ha ugyanaz a polgármester mondjuk nem főállású, hanem társadalmi megbízatású, akkor a bruttó 50 000 Ft-ot már meg sem merem említeni!!!! Ezt a kérdést „boncolgattuk” Siófokon , de mint írtam róla, nem sok sikerrel. A két napos továbbképzés további témáról itt nem kívánok bővebben említést tenni, de új információkat nem igazán hallottunk.

Szombaton délelőtt került kihelyezésre a taszári temetőben az új Mária-kegyhely, amelyet a Somogy Temetkezési Kft ügyvezetőjének, Puskás Béla Úrnak köszönhetünk. A kegyhely környékének parkosítását a fenti cég szakemberei végezték el, és az urnafal előtti meghosszabbított új járdával együtt, már szebb lett a köztemetőnk! Jövő héten szeretném „megszenteltetni” plébános úrral az új kegyhelyet, de ennek időpontja még szervezés előtt áll.  Jövőre szeretnénk még új járdával kiegészíteni a temetőt.

Mária-kegyhely

Elkészültek az újonnan átkárpitozott székek az orvosi rendelőben, amelyet már központi támogatás nélkül, saját forrásból biztosítottunk. Benyújtottuk az új önkormányzati kisbusz pályázati támogatásának kifizetés iránti kérelmét a hatóság felé, ami 7,9 millió Ft támogatást jelent majd a kisbusz vételárából. Remélem, hogy mihamarabb megérkezik ez az összeg is, hiszen amikor a támogatásról szóló határozat megérkezett a minisztériumtól, akkor a kisbusz vételárát az önkormányzatnak kellett előteremtenie.  Még egy örömteli hírt kaptam péntek délelőtt, mert megérkezett az önkormányzatunk számlájára az a 44 millió forint is, amelyet azért kaptunk, mert jól gazdálkodtunk. Ezek után elkezdődhet majd a felújítási eljárás és annak tervezési időszaka.

Megemlékezést és ünnepi önkormányzati képviselő-testületi tartunk az önkormányzatok megalakulásának 25. évfordulója alkalmából november 6-án pénteken, az önkormányzat földszinti nagytermében.  Meghívott önkormányzati képviselők, valamint a volt taszári polgármesteri hivatalban dolgozó köztisztviselők, és a volt polgármester elődeim munkássága előtt szeretnénk adózni köszönettel, ezen ünnepi alkalomból. Természetesen minden érdeklődőt szeretettel várunk! A lakosság részére a nyilvános meghívót hétfőn tesszük közzé, a helyben szokásos módon!

Vissza az előző oldalra

Hozzászólások

Még nem szólt hozzá senki. Véleményed, kérdésed van?! Légy Te az első, írj!

Szólj hozzá Te is!

Ellenőrző kód:

A moderálási irányelveket elfogadom