Mindennapok 2015 szeptember

2015 szeptember 27.

Adalbert napja van, 4 éve hunyt el Makovecz Imre építész. Tisztelettel köszöntök mindenkit ezen a hűvös borús szeptemberi bejegyzésemben. Az elmúlt hét eseményeinek felsorolásában már tettem egy bejegyzést, amelyen Majoros Józsefné Klárika „Arany Diploma” átadási ünnepségéről adtam tájékoztatást. A „Taszári Tükör” közérdekű információs lap megjelenéséről is adtam tájékoztatást, így arról sem akarok különösebbet írni, hiszen már mindenki megkapta, és nagy valószínűséggel talán el is olvasta azt.

Az önkormányzatnál folyó munkálatok, nevezetesen a karbantartási, kommunális munkák mellett, az orvosi rendelő kerítésének festését említhetném meg, valamint a csütörtöki képviselő-testületi ülést. Utóbbin 13 napirendet tárgyaltunk, és inkább informális jelleggel fogadtuk el a költségvetés fél éves beszámolóját, mert a megváltozott jogszabályok miatt „csak” tájékoztatást kell adni a testületnek.

Vasárnap 10.00-órakor került megrendezésre a Somogyi Szépkorúak 3. Katonadalos Találkozója az önkormányzat földszinti nagytermében. 23 egyesület, nyugdíjas szervezet közreműködésével került sor erre a rendezvényre, melyen a Magyar Honvédség Légierő Zenekara is adott műsort a jelen lévőknek, nem kis sikerrel. Az utolsó pillanatban erősítették meg a részvételüket, mert az korábban lemondták. Talán némi érdemem ebben nekem is van, hiszen a Kaposvári alakulat zenekarát hívták meg először, akik a déli „határhelyzetre”, nevezetesen a „migránsok” miatt mondták le a meghívást. Miután ezt megtudtam Stickel János egyesületi elnöktől, a szervezőtől, ezután ragadtam klaviatúrát, hogy segítséget kérjek országgyűlési képviselőnktől, Witzmann Mihály Úrtól. Több, mint 300-an voltak jelen, és lehettek részesei egy közös élménynek, amely mindenképpen dícséretes. A fellépések után volt lehetőség a laktanyában megtekinteni a repülőmúzeumot, és itt ragadom, meg az alkalmat, hogy megköszönjem segítségét Tarlósi József Úrnak aki kalauzolta a látogatókat, és bemutatta a tárlatot.

12077242_906010592785614_2014957192_n.jpg

 

2015 szeptember 20.

Friderika napja van, 65 éve született Csapó Gábor olimpiai bajnok vízilabdázó. Nagy tisztelettel köszöntök mindenkit a bejegyzésemben. A mai, vasárnapi időjárás még mindig kellemesnek mondható véleményem szerint annak ellenére, hogy tegnap éjjel egy hidegfront érkezett.

Az elmúlt hét eseményeit tekintve a közterületek fűnyírásán és karbantartásán túl, az orvosi rendelő felújítási munkálatait említhetném meg, valamint a péntek délelőtti munka és tűzvédelmi oktatást. A szombat délután második alkalommal megrendezett "Szüreti Felvonulás és bál" rendezvényünkről egy külön bejegyzésben  írok majd.

 

2015 szeptemeber 13.

Kornél napja van, 44 éve született Stella McCartney brit divattervező.

1995. szeptember 13-án este összeütközött a levegőben a Magyar Légierő két gépe. A 16-os oldalszámú Szu-22-es hajtóműve az ütközés következtében leállt, az újraindítása sikertelen volt. A gép Kapoly közelében lezuhant, Katona István őrnagy sikeresen katapultált. A másik gép a 14-es oldalszámú MiG-23UB volt, amelynek az ütközéskor súlyosan megsérült a függőleges vezérsíkja, így a gép oldalkormánya is. A fedélzeten az első ülésben Katovics Balázs százados, hátul Mizsei Mihály százados foglalt helyet. A sérült géppel visszafordultak Pápára, de a leszállóirányra történő fordulás után instabillá vált a gép és lezuhant. A becsapódást nem élték túl a pilóták…

Köszöntök mindenkit ezen a hamisítatlan „vénasszonyok nyara” időjárásban. Ezt a jelzőt nem cinizmussal, vagy rosszindulattal írtam, csak egyszerűen ez a szinonima jutott az eszembe erről a szép őszi időről. Teszem ezt egy kicsit  a megjegyzést többek között elégettséggel is, hiszen a múlt hét hűvös, esős időjárása után ez szinte felüdülés a számomra.

Az elmúlt időszak napi politikai eseményeit, nevezetesen a menekülteket érintő véleményemet  itt  nem igazán akarom elemezni, de én személy szerint fenntartásokkal fogadom ezt az új „népvándorlást”.. Mind a kiváltó okokat elemezve, és azt, ahogy ma ezt a helyzetet kezelik Európa vezető politikusai. Rengeteg kérdés merül fel a jelen helyzetet illetően, de én azt gondolom, hogy az alapoknál kellene kezdeni a közvélemény tájékoztatását. Kik, honnan, miért, és hogyan jönnek pont erre, és most már miért nem jó egyik ország sem? Igen, jól olvasták! Már Németország sem jó, és a skandináv országok sem…Erre csak egyet lehetne mondani! Akkor menjetek szépen vissza oda, ahonnan jöttetek,  „ oszt jóccakát”!    Nem vagyok ellenséges senkivel, de úgy tapasztalom, hogy itt alapvető problémák, és értelmezési hiányosságok vannak!

Visszakanyarodva a Taszáron történtekre, elsőként a havi eligazítást emelném ki a sorban, hiszen minden hónap első hétfőjén összehívatom az összes önkormányzati közmunkást, és átbeszélem velük az elmúlt hónapban történ közérdekű dolgokat. Ezen megbeszélések alkalmával mondom még el azokat a munkáltatói elvárásokat, amelyeket a napi munkavégzéssel kapcsolatban elvárnak, vagy éppen törvényi kötelesség betartani azokat.

Sok esetben kell megismételnem a korábbi hónapokban általam elmondottakat, de így sem tartják be azokat. Kiemelhetném a szegélynyíróknak kiadott utasítást, mely szerint a parkoló autók közelében végzett fűnyíráskor egy ruhát tartsanak a kocsi elé! Sokadik alkalommal szegik meg ezt az elvárást, és okoznak kárt autókban, amikor nekem kell magyarázkodnom a tulajdonosok jogos felháborodása miatt. Hétfőn is ezt történt, mert a cukrászda előtti parkolóban törte ki egy önkormányzati dolgozónk autójának oldal üvegét a betonon füvet vágó közmunkásunk! ( Nem először!)

Bosszúság, és magyarázkodás az, amit ilyenkor tehetek, és persze az önkormányzat kár elismerő nyilatkozata. Természetesen a károkozótól is megkérdeztem történteket. Ezzel a „történettel” mindössze azt szerettem volna érzékeltetni, hogy a legnagyobb jó szándék ellenére is fordulnak elő hibák.

Az elmúlt héten került sor még az orvosi rendelő felújítási munkálatainak második ún. részszámla benyújtására, és a rendelő előtti pakoló, valamint az akadálymentes rámpa, és járdák építésére.

 

2015 szeptember  6.

Zakariás napja van, 39 éve ezen a napon született Bagi Iván humorista, és 2004-ben ezen a napon hunyt el 52 éves korában Szerencsi Éva színésznő. Az Abigél című film sorozat címszereplőjeként vált közismerté. Számomra kedves színész távozott el a személyében e világról…

Az elmúlt hét eseményeinek sorát a hétfőn 15.30-kor a körzeti általános iskolánkban tartott tanévnyitóval kezdeném. A napos, meleg időjárás és a fülledtség okozott némi aggodalmat az ünnepséget illetően, hiszen az iskolai sportcsarnokban volt a rendezvény, és aggodalomra adott okot a meleg, és Hál’ Istennek nem történt rosszullét. Faludyné Kiss Szilvia igazgató helyettes megnyitója után a második osztályos gyerekek adtak műsort, majd Horváth Zoltán Gábor igazgató úr köszöntötte a gyerekeket, szülőket, és minden megjelenteket.

Megkezdődött a 2015-16-os tanév, és Anna leányom immáron negyedik évfolyamba lépett. Szemtanúja lehetek az általános iskolában is annak, ahogyan a gyerekek nőnek a szemem láttára.

Megy az idő!

Hétfőn kaptak tájékoztatást az önkormányzat start közmunka programjában dolgozók, hogy október 31-ig meghosszabbításra kerül a munkaviszonyuk. Ezt a lehetőséget csak a munkaügyi központ segítségével tudtuk megtenni, így folytatódhatnak a munkák. Sok időt, energiát és pénzt áldoz önkormányzatunk arra, hogy községünk ápolt, rendezett legyen. Az elmúlt hetekben az MTZ, és a kistraktorunk is meghibásodott.  Többen nem is gondolnák, hogy milyen javítási-karbantartási, vagy éppen üzemeltetési költségek merülnek fel a járműparkokat illetően.  A korábbi napokban kritizált fűnyírást nem is említve. Egészen pontosan a Tisztelt Állampolgár nehezményezte, hogy nincs mindenhol egységes fűmagasság, és a vágás sűrűsége is kritika tárgyát képezi.

Nos! Ahogy az erről alkotott véleményemet mind írott formában és szóban is a tudtára adtam, így azt gondolom, hogy egy-két mondat erejéig itt is írnék róla. Az első dolog, amit meg kell jegyeznem e tárgyban az, hogy egységes elv kialakítása vezérelte a korábbi képviselő-testületet akkor, amikor úgy döntött, hogy havonta egy alkalommal a közterületeken levágja a füvet. 2011-ben megjelent a „Start Közmunka Program” és ebben óriási segítséget kaptak az önkormányzatok a foglakoztatásban, és különböző gépek beszerzésében. Az elmúlt években is akadtak létszám gondok, de idén ez fokozottabban jelentkezett.

Idén 5 emberrel igyekeztünk rendet tartani a község közterületein, de akadtak hiányosságok ezt el kell ismerni. Arról azonban nem szabad elfeledkezni, hogy az önkormányzat havi egy fűnyírást vállalt, és nem heti, kétheti, vagy folyamatosat! Akadnak azonban még mindig olyanok is, akik csak az önkormányzattól várják a fűnyírás elvégzését is. Nekik csak annyit tudok mondani, hogy nem azt vállaltuk, hogy megcsináljuk helyettük, hanem azt, hogy segítünk a karbantartás elvégzésében. Ez nem mindegy!

Csütörtökön volt nagyobbik leányom Regina 16. születésnapja, amelyre egy tortát és egy akusztikus gitárt kapott tőlünk..Csodás dolog az, hogy örömöt szerezhettünk a számára, és ezek a pillanatok azok, amelyekért érdemes élni.

Vissza az előző oldalra

Hozzászólások

Még nem szólt hozzá senki. Véleményed, kérdésed van?! Légy Te az első, írj!

Szólj hozzá Te is!

Ellenőrző kód:

A moderálási irányelveket elfogadom