2015 június 28.
Irén és Levente napja van, 49 éve született Gil Bellows kanadai színész. A múlt héten nem írtam bejegyzést mert szabadságon voltam, és elutaztunk Szegedre. Talán annyiban foglalhatnám össze a munkával töltött hét eseményeit, hogy döntés született az Esély Alapszolgáltató Központ Intézményfenntartó Társulási Tanács ülésén több szakmai döntés után a vezetői pályázat eredménytelenségéről. Nyári Tünde intézményvezető a munkaviszonyát közös megegyezéssel kérte megszüntetni június 19-i hatállyal, emiatt kellett pályázatot kiírni erre a státusra. Az intézmény átszervezése nyilvánvalóan nem „kecsegtetett hosszútávon kiszámítható lehetőséggel”, ami nagy valószínűséggel ezt a helyzetet okozta. Nem ismeretlen számomra ez az „átmeneti” helyzet, hiszen a múlt évhez hasonlóan az idén is Koósné Batykó Éva látja majd el a „megbízott intézményvezetői” feladatokat. A napirendek elfogadása után a jelenlévő Nyári Tünde intézményvezetőnek megköszöntem az eddig végzett munkáját, és elköszöntünk egymástól.