2015 április 26.
Ervin napja van, 70 éve született Szörényi Levente zeneszerző, énekes. Kellemes idő van, süt a nap, és azt gondolom, hogy az időjárásra most igazán nem lehet panaszunk.
Az elmúlt hét igen csak mozgalmasra sikeredett, mert a nyertes orvosi rendelő felújítási pályázatunk, és a megjelent „Falugondnoki Busz” pályázat sok és körültekintő szervezést igényelt.
Hétfőn délelőtt Kaposváron egyeztettem Dr Schablauer Péter közbeszerzési szakjogásszal az orvosi rendelőt érintő közbeszerzési feladatai miatt. A pályázat kiírója október 30-át jelölte meg a felújítási és elszámolási feladataink elvégzésére, és még a szerződés megkötését is sok előkészülethez közötte. A korábbi bejegyzésem miatt elindultak az orvosi rendelőbe a betegek, mert úgy gondolták, hogy a későbbi kellemetlenségeik miatt, inkább most íratják fel a gyógyszereiket.
Talán azért jutottak erre az elhatározásra, mert a korábbi bejegyzésemben arról is írtam, hogy a lakótelepi 12-es épületbe fog majd átköltözni a háziorvos, és a védőnő. Valóban elkövettem annyi „hibát”, hogy nem írtam le a költözés tervezett júniusi időpontját. Véleményem szerint ebből adódhattak a „félreértések”! Minden estre a költözés tervezett időpontjára a „facebookon” is tettem utalást!
Csütörtökön 17.00-órakor Taszár község országgyűlési képviselője, Witzmann Mihály Úr tartott fórumot Göllében a meghívott polgármesterek részére is. Ezen a tanácskozáson az „aktuális” önkormányzati kérdésekkel ( is ) „bombáztuk” képviselő urat! Én a Taszári repülőtérről és annak hasznosításáról, valamint a kistelepülések polgármestereinek illetményéről érdeklődtem, hogy csak a „fontosabb”kérdéseimet említsem. Szó volt a „Start Közmunka Programról”, a múlt heti Kaposvári gyilkosság miatti „Nemzeti Dohányboltok” kirakatainak fóliázásáról. Majd fél nyolcig tartott a közel 15 jelenlévő részvételével, ez a „családi hangulatúnak”is nevezhető beszélgetés. A Taszári repülőtér hasznosításával kapcsolatos „hivatalos” információk egyenlőre még „váratnak” magukra,igaz engem ez érdekelt volna a legjobban.
Természetesen a kormány Somogy Megyét érintő terveiről adott információk is értékesek az itt élőknek, de ezekről én, itt most nem kívánnék tájékoztatást adni, beszéljenek majd helyettem az illetékesek.
A körzeti általános iskolánkban nyílt napot szerveztek a szülők részére, ahol betekintést kaphattunk az órákon folyó „munkába”. Emellett az „Iskolánk Hete”rendezvénysorozatban rengeteg szabadidős, sport, és kulturális programban vettek részt a gyerekek. Tanár-diák kosárlabda mérkőzés, kézműves foglalkozás, Figura Ede zenés előadás, MC Pita Ramos koncert, és „Mókus” is látványosan „bemotorozta” az iskola udvarán az aszfalt pályát.
Az óvodások meglátogatták a könyvtárat, és pénteken délelőtt Batéban is részt vettek a környékbeli óvodák részére szervezett kulturális vetélkedőn.
2015 április 19.
Emma napja van, 47 éve született Ahley Judd, amerikai színésznő. Kellemesnek mondható időjárásban volt részünk az elmúlt héten, bár a pénteki hidegfront, egy kicsit beárnyékolta a „komfort érzetemet”.
A mai bejegyzésemben is „hagyományőrző módon” igyekezek összefoglalni az elmúlt hét eseményeit, melyek közül elsőként egy születésnapi köszöntést említenék. A lakótelepen lévő bentlakásos szociális otthonban voltam, ahol 90. születésnapja alkalmából köszöntöttem egy csokor virággal Molnárné Ilonka nénit. A virág mellé Orbán Viktor miniszterelnök köszöntő oklevelét is átadtam, amelyet hivatalosan küldenek. Ezeket az okleveleket a magyar állampolgároknak küldik, és a lakhelyük szerinti polgármester köszönti fel őket születésnapjuk alkalmából. Számtalan esetben volt már részem ilyen születésnapi köszöntéseken, ami számomra mindig nagyon megtisztelő érzés.
Számomra ( is ) fontos információként értesülhetett mindenki a „médiából”, hogy a 2000 fő feletti, adósságkonszolidációban nem részesülő települések idén hozzájutnak az „állami támogatásukhoz”, melynek mértéke a település lélekszámától függ. Taszár községnek ez 44 millió Ft-ot jelent, ( ha minden igaz) amiből fejlesztéseket hajthatunk végre. Tavaly a lakótelepi útjainak, és az iskolához vezető járda újra aszfaltozásáról döntöttünk, de akkor sajnos nem kaptunk rá forrást. Amennyiben igazak lesznek a "hírek"ennek az állami támogatnásnak a felhasználási feltételeiről, akkor 2015-ben és 2017-ben kapják majd meg az önkormányzatok. Kíváncsi leszek, hogy idén milyen eljárással juthat az önkormányzatunk ehhez a pénzhez. „Állítólag” majd ismét kiírnak egy új pályázatot, és ezek után lehet majd a közbeszerzési eljárás lefolytatása után nekiállni a felújításoknak. Én már nagyon várom,hogy elvégezhessük útjaink, járdáink javítását.
A blogom olvasói bizonyára már látták a „TESZEDD” országos szemétszedési akcióról szóló felhívásomat. Szerettem volna, ha megfelelő időben tudok tájékoztatással élni a Taszáriak felé erről az akcióról. Nem kellett semmi más tenni a részvételhez, mint egy honlapon regisztrálni, amit meg is tettem. Miközben azt gondoltam, hogy ezzel jót teszek, már azt hallom vissza egy önkormányzati képviselőtől, hogy a tavalyi akción regisztráló, ezen „problémázott”. Ezt egészen egyszerűen nem is értem! Nem teljesen mindegy az, hogy „ki regisztrált”? A lényeg úgy is az lesz, hogy hányan jönnek el majd szemetet szedni május 16-án szombaton reggel 08.00-órától!
Csütörtökön Hetes községben vettem részt a Nyugdíjasok Szevezeteinek Somogy Megyei Szövetségének ülésén, Stickel János Elnök Úr meghívása után.
Még egy örömteli hír érkezett, hiszen tájékoztatást kaptam arról, hogy az orvosi rendelő felújítására, teljes körű akadálymentesítésére 2014-ben benyújtott, de akkor forráshiány miatt elutasított pályázatunk idén támogatást nyert. Nagy valószínűség szerint a központi keretben maradt pénzek miatt dönthetett így a hatóság. Sorban kaptak ilyen tartalmú értesítést azok az önkormányzatok, akik hasonlóan jártak ebben a pályázatban tavaly. Az értesítés után lesz majd a szerződéskötés, majd közbeszerzési eljárást kell lefolytatnunk, és csak ezek után kezdődhet meg majd az örvosi rendelő felújítása. Nagy valószínűséggel a Lakótelep 12 épület földszintjére lesz átköltöztetve a háziorvos és a védőnő. A költözés júniusnál korábban nem lesz végrehatva. Írom ezeket a sorokat azért, hogy ne menjenek feleslegesen az orvosi rendelőbe recepteket íranti! Remélhetőleg ez a beruházás őszig befejeződik, mely vonatkozik majd a tetőcserére, hőszigetelésre, fűtés korszerűsítésre, és teljes körű akadálymentesítésre.
Szombaton délelőtt nyílt napot tartottunk a laktanyában, ahol annak hasznosítására vártunk ötleteket-javaslatokat a Tisztelt Taszáriaktól, valamint a meghívott vállalkozóktól. A nyílt nap másik fontos, közérdekű oka, a "börze" volt, amelyet a 3. számú épületben összegyűjtött, és az önkormányzat tulajdonában lévő leselejtezett anyagait adtuk oda ingyen az érdeklődőknek. Lehetőség volt még az előre beárazott "értékesebb" tárgyak megvásárlására is. Nem mondhatnám azt, hogy sokan jöttek el erre a „börzére”, de véleményem szerint elérte a célját. Azt rögtön meg kell jegyeznem, hogy a laktanyában hagyott "ingóságok" is szerepeltek azok között a tárgyak között, amit most láthattak az érdeklődők! Mint a korábbi bejegyzésemben arról már írtam, a korábban "felelős őrzéssel" a taszári önkormánytra bízott eszközöket a Magyar Honvédség értékesítette egy vállalkozónak. Miután a vállalkozó mindent elszállított, ezeket a számára felesleges tárgyakat itt hagyta az önkormányzatnak. Köszönet érte!
2015 április 12.
Köszöntök minden kedves olvasót április hónap első bejegyzésében. Gyula napja van, 62 éve született Várady Béla labdarúgó, edző és 54 éve ezen a napon, Jurij Alekszejevics Gagarin első emberként járt a világűrben.
Az elmúlt időszakban szabadságon voltam, ezért nem írtam bejegyzést, bár az idő közben történt eseményekről külön bejegyzéseket osztottam meg. Itt a tavasz! Szépen süt a nap, és hőmérséklet is az évszaknak megfelelő véleményem szerint, aminek én személy szerint örülök.
A tavaszi szünet előtti napokban betegedett meg kisebbik leányom Anna, melynek okán szabadságot vettem ki, és Hál’ Istennek meg is gyógyult a tavaszi szünet vége előtt. A Húsvéti Ünnepek csendesen, a „szokásos” családtagjaink látogatásával telt.
Megkezdődött a „fűnyírási” szezon, és ennek keretei között én magam is levágtam már két alkalommal otthon a füvet.
Önkormányzatunknál is hasonló „kihívásokkal” kell szembesülnünk, és ennek jegyében, a közterületeken igyekezünk eleget tenni a fűnyírásnak.
Szombaton délelőtt Somogyjádon került sor, a Kaposvári Kistérségi Közkincs Egyesület szavalóversenyének Somogy Megyei döntőjére. Mechler Maja ( Óvodás kategória 1. helyezett) és Szabó Dorottya ovisok, Bogdán Alexandra 5. osztályos tanuló ( Felső tagozatos kategória különdíjasa) és Balogh István felnőtt (Felnőtt kategória 2. helyezett) képviselték községünket.
Gratulálunk minden szavalónak!
Hozzászólások
Még nem szólt hozzá senki. Véleményed, kérdésed van?! Légy Te az első, írj!