2015 március 29
Tisztelettel köszöntök minden kedves olvasót a nyári időszámítás első napján. Auguszta napja van, 68 éve született Markó Iván táncművész. Napsütéssel indult a mai nap, aztán egyre komorabb fellegek gyűltek össze a fejünk felett. Megérkezett a tavasz, melyet a nyíló ibolya, és a fákon kipattanó rügyekről veszünk észre. Az udvaromban álló kajszibarack fán is megjelentek már az első virágok, és amikor mind kinyílik, az maga a csoda! Gyönyörű ruhába öltözteti a természet a növényeket, melynek látványa minden évben szívet melengető. Ilyenkor tavasszal meg-megállok egy pillanatra, hogy csodálkozzak ezeken a pillanatokon, és a szép virágokon. Mielőtt azonban eltévelyednék ebbe az „irányba”, néhány sorban tenném közzé az elmúlt hét közérdekű eseményeit.
Az összefoglalómat a „Star Közmunka Program” két új területének indulásával kezdeném, hiszen elkezdődtek a „járda építés-felújítás, és a közterületek csapadékvíz átfolyóinak tisztítása” projektjeink. Természetesen az időjárás nagyban befolyásolja majd ezen munkálatainkat, de igyekezni fogunk azért, hogy minél hatékonyabban végezzük majd el, ezeket a feladatainkat.
Részt vettem Kaposváron a KAVÍZ Kft taggyűlésén, ahol a cég 2014-évi működéséről szóló tájékoztatót hallhattuk először, mint a tulajdonos önkormányzatok polgármesterei, a könyvvizsgálótól. A beszámoló végén kérdéssel éltem a taggyűlés előtt, és arról érdeklődtem, hogy az önkormányzati tulajdonú közmű szolgáltató cégeknek, a rezsicsökkentés miatti veszteségeik kompenzálására a kormánytól kapott pénz szerepel-e ebben a költségvetésben, mert ezt én személy szerint nem láttam! A válasz: Nem! volt.
Azért tettem fel ezt a kérdést, mert a KAVÍZ Kft 2014 évi működéséről szóló beszámolót, 95 millió Ft veszteséggel terjesztették a tulajdonosok elé, elénk. Amikor Vonyó János megbízott ügyvezető a korábbi taggyűlésen bemutatkozott előttünk, és a cég működésének hatékonyabbá tételéről beszélt , már akkor láttuk mint tulajdonosok, hogy itt bizony problémák vannak-lesznek. Ezt többek között a cégtől elbocsájtott nem kevés víz gépészi státusz is előre vetítette. Taszár községet ez most annyiban érinti, hogy mindkét víz gépészünk állása megmarad azon az áron, hogy, még „megkapták” Orci község vízműveit is. Ennyit a megszorításokra, és a hiányra utalva!
Igen! A korábbi problémákra és az elbocsájtásokra is utalva a kimutatott 95 millió Ft-os hiány, érintette először „érzékenyen” a tulajdonosok képviselőit, nevezetesen a jelen lévő polgármestereket, köztük engem is.
Ezt a helyzetet értékelve érdekes „alternatívát talált ki” a gesztor, Kaposvár város a 95 millió Ft-os „hiány” a mérséklésére. Március 20-át jelölték meg határidőnek a tulajdonos önkormányzatoknak arra, hogy a KAVÍZ Kft törzs tőkéjét megemeljük, magyarul „kompenzáljuk” a veszteséget. Természetesen a több, mint 40 önkormányzatnak erre így nem volt ideje,( sem pénze ) látva a határidő rövidségét, és az önkormányzatok anyagi helyzetét. Taszár községnek ez a költség, több mint 550 ezer forint be nem tervezett kiadást jelentett volna. A pénzügyi bizottságunk előzetesen meg is tárgyalta ezt a kérelmet, de nem támogatta.
Nem tudom, mennyire érzékelik a Tisztelt olvasók a „kontrasztot” a hiány, és a között az állami kompenzáció között, amit nem utaltak át a KAVÍZ számlájára, a cég veszteségeinek mérséklésére. Én személy szerint, de nem is jól fogalmazok! Mi, mint tulajdonos önkormányzatok együtt nehezményeztük azt, hogy az államtól kapott központi több százmillió forint támogatásból, egyetlen forintot nem utalt át Kaposvár, a vízi közmű szolgáltató cég veszteségeinek mérséklésére. Ennek okán, mint tulajdonos önkormányzatok képviselői, közösen fogalmaztunk meg kérdést Kaposvár Megyei Jogú Város polgármesterének arról, hogy nyilatkozzon az állami kompenzáció felhasználásáról, illetve kapott-e a KAVÍZ Kft pénzt a hiányának a mérséklésére? Amennyiben nem, akkor miért?
Honnan tudok erről az állami kompenzációról? Nos! Kaposvár Megyei Jogú Város közgyűlésén elhangzott nyilvános képviselői interpelláció okán, amelyet pontosan e tárgyban intéztek a nyilvános közgyűlésen, a Dr Kéki Zoltán Címzetes Főjegyzőnek, és amely kérdését nyilvánosan is közzé tette képviselő Úr! Ezért!
Természetesen nem csak én egyedül tudtam erről a kérdésről, hanem más polgármester kollégám is. Ez nem volt titok, minden esetre érdekes aspektusba helyezi azt, hogy miként használja fel Kaposvár az önkormányzati tulajdonú közmű szolgáltató cégei hiányára kapott központi támogatást. A jelen helyzetben Kaposvár Megyei Jogú Városnak egyedül kell majd törzstőkét emelnie saját forrásból.
Ezen a taggyűlésen jelentette be lemondását Vonyó János megbízott ügyvezető Úr is, amely nem kívánt indokolni, de a történtek után ez már nem okozott meglepetést senkinek. Az új vezető kinevezéséig tartó 1 hónap átmeneti időszakra vonatkozó vezető személyéről is kaptunk információt, valamint a kinevezésre váró új ügyvezetőről is, akit majd áprilisban neveznek ki. Minden esetre Őt sem irigylem, pedig még ki sem nevezték.
Sajnálatos módon egy önkormányzatot érintő betörés is történt a lakótelepen a 12-es épületben a volt „segélyhely”, vagy ahogy a legtöbben talán ismerik, a nőtlen szálló épületében. Erről külön bejegyzést írtam, amit itt, most nem szeretnék bővebben részletezni. A rendőrségi feljelentést megtettem, és a „helyszínelés” is megtörtént. Rögzítették a nyomokat, és remélem, hogy elfogják a rongálót, rongálókat.
Visszatérve a szabálysértésekre! Sajnálatos módon a tűzgyújtási szabályok be nem tartása miatt is intézkednem kellett, mert bejelentés érkezett a lakótelepről, hogy a „Vitéz Telken, valaki tüzel”. A „biztosítékot az verte ki”, hogy amikor erre a szabálytalanságra felhívták a figyelmét, akkor nem éppen kulturáltan „nyugtázták” az észrevételt. Ez után „pörögtek fel” az események. Megcsörrent a jegyző telefonja, majd nem sokkal később az enyém is. Nem volt más választásom, mint az új eljárásoknak eleget téve kihívni a Katasztrófavédelmi hatóságot, akik hivatalból értesítették a rendőrséget. Nem sokkal később a helyszínre érve került sor a jegyzőkönyv felvételére, ahova engem is kihívtak. Az a személy, aki „nyomdafestéket” nem tűrő hangon küldte el a szabálysértést szóvá tevő bejelentőt, már nem volt a helyszínen sajnos. Minden estre ebből az esetből egy fontos tanulságot kell levonni mindenkinek. Lehetőleg tartsák be a helyi önkormányzati rendeleteket, mert ezután már következményekkel kell számolni minden szabálysértőnek.
Kihelyezésre kerültek az új információs térképek a település két pontján, amelyek ismét „régi fényükben pompázva” adnak tájékoztatást a Taszár községbe látogatóknak, segítve az eligazodást.
Csütörtökön képviselő-testületi ülést tartottunk, ahol 17 napirendi pontban fogadtuk el, az előzetesen a bizottságok által már megtárgyalt, előkészített, és elfogadásra javasolt, napirendi pontokat. Fontos és közérdekű információként említem meg az ülésen elhangzottak közül azt, hogy április. 18-án szombaton 09-00-óra és 14.00-óra között, „Nyílt Napot”, és „ Értékesítési Börzét” szervezünk a volt Laktanyában. Szeretnénk bevonni a község lakosságát, és a helyi vállalkozókat az ingatlan hasznosításba. Mindenki körbe sétálhat, és elmondhatja majd az ötletét, javaslatát arról, hogy mit kezdhetnénk ezzel a 16 hektáros ingatlannal, és a rajta található épületekkel.
Az „Értékesítési Börze” alkalmából a volt laktanyában lévő, de az önkormányzat részére feleslegessé vált eszközöket, bútorokat szeretnénk értékesíteni.
Döntés született a laktanyai sportcsarnok, és a lakótelepi teniszpályák hasznosításának pályázati kiírásáról. Tettük ezt azért, mert a korábbi pályázati kiírás sikertelen volt.
A testületi ülésről készült jegyzőkönyvet a Tisztelt érdeklődők, az immáron megújult honlapunkon olvashatják el.
Pénteken reggel egy kiszáradt és veszélyes fa kivágásával kezdtük a napot a lakótelepen a 13 épület mellett, majd 10.30-kor ünnepélyes állampolgársági eskütételre került sor, az önkormányzat emeleti termében.
Mindig nagyon felemelő érzés a számomra az, ha egy Magyar Állampolgársági eljárásban közre működhetek. Ez a nap is egy ilyen érzelmi impulzussal, és egy óriási élménnyel tett gazdagabbá, ami nagyon fontos a számomra.
2015 március 22.
Beáta és Izolda napja van, 39 éve született Reese Whitherspoon amerikai színésznő. Köszöntök mindenkit ezen a felhős, márciusi vasárnapon. Szerintem az évszaknak megfelelő az időjárás, egész héten sokat sütött a nap,és az éjszakai fagyokat is gyorsan feledtette velünk azemelkedő hőmérséklet, és a napsütés.
Hétfőn reggel a nap sugarai, a Munkaügyi Központban találtak rám, ahol a „Start Közmunka program” hatósági szerződését” írtam alá, melynek az időpontját, már a múlt héten le kellett egyeztetni a hivatalok között.
A megemlítendő események sorában, a Lakótelep 34-33épületek közötti játszótér egyik eszközének a rongálásával folytatnám a „sort”,és a helyszínen járva tájékozódtam az esetről. Ezek után vettem elő a 2010-es ügyiratot, melyben az eszköz beazonosítása után kerestem meg a gyártó Magyarországi képviselőjét, és küldtem fényképeket azért, hogy vizsgálják meg azt, hogy bármilyen szavatossági, esetleg garanciális javításban ki lehet-e cserélni ezt az eszközt. A „szóban forgó sérült elem” egy több, mint 2 cm vastag, nagy szilárdságú rétegelt falemez, és három ponton van rögzítve lánccal, amely rögzítések közül most az egyik szakadt le. Meg kell említenem még azt a személyes véleményemet is, hogy ennek az eszköznek, illetve a rétegelt fa lemeznek az eltörését csak a nem megfelelő használat okozhatta. Írom ezt azért, mert az eset után felhívott egy szülő, hogy az Ő gyereke alatt szakadt le az eszköz. Mivel jól ismerem a szülőket, és a kisgyermeket is, ezért bátran kijelentem, hogy egy 35 kg gyerek alatt nem törhet el így ez az eszköz. Szerencse a szerencsétlenségben, hogy senki nem szenvedett balesetet. Inkább okozta a törést az, hogy éveken át ugráltak rajta olyanok, akikre ezt nem tervezték. Minden estre a javításig körbe kerítettük az eszközt, hogy ne történhessen baleset.
A fenti eset okán is „forgatott” tv riportot említhetem még meg, amelyet amúgy nem én kezdeményeztem, hanem a Kapos Tv. Az elmúlt időszakban, az önkormányzatoknál tapasztalható közterületi eszközök, táblák, közvilágítási világító testek, padok, rongálása okán kerestek. A riportot láthatták a tv-ben.
A riportban elhangzottakhoz kapcsolódik szervesen az, hogy térfigyelő kamerák kiépítését mindenképpen szeretném elérni községünkben, hogy ilyen módon is javítsuk a közbiztonságot Taszáron. Több cégtől érdeklődtem egy 4-5 kamerás rendszer kiépítéséről, az árajánlatokat a közel jövőben várom majd.
Csütörtökön délután pénzügyi és kulturális bizottsági ülést tartottunk, amelyen az egész képviselő-testület részt vett, és amely a jövő hét csütörtöki képviselő-testületi ülés előkészítésében játszik szerepet. Azt gondolom, hogy emiatt talán ismét felerősödhetnek azok az elégedetlen és kritikus hangok, amelyekről a facebook közösségi oldal „Taszáriak vagyunk” csoportjában olvashatunk időnként. Mindig voltak, vannak, és lesznek elégedetlen emberek, de velük, sajnos nem tudok mit kezdeni. Annak azonban örülök, hogy egyre többen nyomon követik a közéletet községünkben.
Ehhez a gondolat sorhoz illik a következő néhány mondatom, amelyekben a pénteken délután, az önkormányzat földszinti nagytermében a „Költészet Napja” alkalmából megrendezett szavalóversenyről írok. A 30 versmondó óvodás, iskolás, és egy felnőtt várta izgatottan a "válogató" kezdését. A zsűri, melynek tagjai: Lomnicziné Zsuzsa néni, Majoros Klárika, Halászné Gizikie, és Erdei „Csöpi néni” értékelte az előadásokat egy-egy oklevéllel. A legjobbak tovább jutással képviselhetik Taszárt, a Kistérségi Szavaló Verseny rendezvény sorozat középdöntőjén március 23.-án hétfőn, a Szentbalázsi IKSZT-ben.
A szavalóverseny lebonyolítását az IKSZT intézményünk dolgozóinak Bognárné Soltész Zsuzsannának, és Horvárh Gáborné Irénkének köszönhetjük, akik az eredményhirdetés előtti szünetben üdítővel, és egy kis „ropogtatni valóval” kedveskedtek mindenkinek. Megint a magán véleménnyel „hozakodok elő” akkor, amikor azoknak az embereknek a munkáját említem meg, akik a „köz” javára dolgoznak, és akiknek a munkája olyan „természetesnek, és magától érthetődőnek” látszik. Pedig nem az! Minden estre most is köszönet illeti mindazt a munkát, energiát, amit erre fordítanak, nekünk, értünk!
Szombaton megkezdődött az óvodában az új gázkazán cseréje, valamint a radiátorokon új hőmérséklet szabályzók felépítése, és szombat estére már végeztek is az árajánlatban szereplő munkálatokkal. A későbbiekben majd a „pótmunkák” elvégzésével kapcsolatban lesz egyeztető tárgyalás a jövő héten. Szombaton betemette a vállalkozó a Millenniumi Parkban a beton csöveket, és a beton záró elem, valamint az út javítása van még hátra.
A posta nyitva tartásának módosítását is meg kell még említenem, mert igaz, hogy hivatalosan még nem küldték meg a részemre a tájékoztatást, de szerdánként 16.45-ig lesz nyitva, pénteken pedig 14.45-ig. Ennyit tudtam tenni a nyitva tartás meghosszabbítása érdekében.
2015 március 15.
Kristóf napja van, 32 éve született Kerényi Miklós Máté, a Budapesti Operettszínház művésze. A mai nap egyéb aktualitását egy külön bejegyzésben már megosztottam, a Március 15.-i Nemzeti Ünnepre utalva.
A blogom olvasó tapasztalhatták, hogy a múlt hét végén, március 8.-án nem írtam bejegyzést, „csupán” a Nőnapi posztot osztottam meg. Nos! Március első hetében szabadságon voltam, egészen konkrétan beteg voltam, ezért nem adtam közre semmit. Sajnos elért engem is az influenza, emiatt nem voltam „hadra fogható”. Minden estre 6.-án, eleget tettem a Nőnapi virágok átadásának, és „körbe jártam” az önkormányzat által fenntartott intézményeinkben dolgozó hölgyeket, akiket egy szál szegfűvel köszöntöttem. Természetesen a családom hölgy tagjaival „egyetemben”.
Ezen előzmények után, bár teljesen még meg nem gyógyulva, de hétfőn reggel a hivatalban sütöttek rám a felkelő nap első sugarai, és megkezdtem a munkát. Az események sorában a hétfői napot említeném meg először, hiszen a repüléstörténeti emlékszobában egy élő műsort készített a Kossuth Rádió. Már korábban egyeztettünk a riport készítéséről, amikor a riporter felhívott, hogy szeretnének a „Repülőmúzeumban” egy élő műsort készíteni, és hozzájárulok-e? Természetesen! Hangzott a válaszom!
A szükséges technikai feltételek, nevesint vezetékes telefonvonal kiépítése előzte meg a riport készítését. Azt nem tudom, hogy ez miért kellett, vagy miért volt feltétel, de kellett, és megcsinálták. A műsorban szereplő, és meghívott interjú alanyok is megérkeztek délután 16.00-óra előtt a helyszínre, Pintér Zoltán, Karancz János, Gobányi Sándor, Kontsagh Sándor, Tarlósi József urak személyében. Majd kiegészítve a meghívottakat, a jelenlétemben kezdődött meg az „élő műsor”. Másfél óráig tartott a „kérdez-felelek”, és a meghívottakon kívül, még Balog Imre volt bázis parancsnok, valamint Kilián Nándor volt taszári, majd később a kecskeméti MH 59. Szentgyörgyi Dezső Repülőbázis Parancsnokának korábban felvett interjúját is lejátszották a műsorban.
Rögtönzött kérdések, és egyéb élményekkel, saját „sztorikkal” tűzdelt történetekről „beszéltek-meséltek” a megkérdezett interjú alanyok néhány percben, ( köztük én is ), amelyek során a műsor véleményem szerint jó hangulatúra, és érdekesre is sikeredett. Remélhetőleg sikerült ezzel a rádióriporttal is „hírét vinni”a „nagyvilágba”, a taszári Repüléstörténeti Emlékszobánknak.
A hét további eseményeinek sorába tartozik még, hogy a Kaposvári Keleti Temetőben a Hős Somogyi Katonák Emlékművénél megtartott Március 15.-i ünnepségen és koszorúzáson is részt vettem. A Március 15.-i Nemzeti Ünnep alkalmából minden évben megemlékezünk még a Magyar Honvédség megalakulásának évfordulójára. Ebből az alkalomból, valamint a HŐSÖK áldozata előtt tisztelegve helyezünk el koszorúkat, az ünnepségen részt vevő honvédségi kötődésű szervezetek, valamint a katonai alakultok jelen lévő képviselőivel együtt. Ez a megemlékezés minden évben megrendezésre kerül a Veterán Repülő Egyesület szervezésében.
A Március 15.-i ünnepi előkészületek az önkormányzatnál is folytak, hiszen az általános iskolások, az óvodások, és a Turul Egyesület, valamint a Taszári Fiatalok részvételével ,ma a polgármesteri hivatal földszinti nagytermében adták elő az ünnepi műsorukat. Véleményem szerint minden elismerést megérdemelnek azok az önzetlen és segítőkész emberek, akik a „köz” javára fordítják tudásukat. Külön köszönet az óvodások műsorát betanító és a felkészítésben részt vevő pedagógusoknak, Fehér Krisztinának, és Kercza Brigittának, és az iskolások műsorában segítő Schwind Gábornénak. Természetesen köszönet „illeti” a Taszári Turul Egyesület tagjait, és a Taszári Fiatalokat, Lendvai Melindát, aki gitár szólójával együtt emelte az ünnep hangulatát. Köszönetet kell még mondanom az IKSZT dolgozóinak, valamint Faludyné Kiss Szilviának, aki az ünnepség konferálást végezte.
A rendezvény végén, az IKSZT intézményünkben nyitotta meg Utasiné Kenderák Tímea, a Turul Egyesület tagjainak képzőművészeti kiállítását, melyen meghívott vendégként részt vett Bálint Gábor, Taszár község plébánosa is. A kiállítás elérte a célját, hiszen sokan láthatták a kiállítás megnyitóját a korábban befejeződött Nemzeti Ünnep miatt. Minden estre a kiállítás nagyon szép, és véleményem szerint büszkeségre ad okot minden Taszárinak abból, hogy milyen alkotók élnek községünkben.
Szeretném kifejezni itt is a köszönetemet minden alkotónak, és megtisztelve érzem magam, hogy megosztották előttünk az alkotásaikat.
2015 március 1.
Tisztelettel köszöntök minden kedves olvasót a meteorológiai tavasz első napján, és március első bejegyzésében. Albin napja van, 21 éve született Justin Bieber kanadai énekes. Az időjárásról most bővebb említést nem akarok tenni, hiszen nagyon szubjektív megítélés alá esne az, hogy most az „évszaknak megfelelő” vagy sem. Szerintem nincs vele semmi „gond”, nem esik, és semmi „szélsőséges” jelzőt nem mondhatunk rá jelen pillanatban.
Ebben a bejegyzésemben is igyekezek összefoglalni néhány „tőmondatban” azokat az eseményeket, amelyeket említésre „méltónak” tartok a bejegyzéseim sorában. Megmondom őszintén, hogy ebben a sorban elsőként az M9-es autópálya „nyomvonal tervezetének” egyeztetési eljárásáról adnék egy tájékoztatást a Tisztelt Olvasóknak. A polgármesteri hivatalban fogadtam előzetes egyeztetés után, a tervezési eljárásban részt vevő szakembert, aki az autópálya nyomvonalát érintően mutatta be azokat a terveket, amely Taszár községet érinti. Fontos kiemelnem, hogy a tervezett nyomvonalon, a 61 sz. főútra, a Kaposvárt elkerülő körgyűrűn, a Taszár előtti körforgalom csomópontjától északra „csatlakozik rá. Onnan kezdődik a 2+2 pályás, és mindkét oldalon plusz leállósávval. A két forgalmi pályát elválasztó „műtárggyal”, mint egy „normál autópályánál”, van papírra fektetve. A nyomvonal, a korábbiakban több alternatívát is megjelenítő, de véglegesen a Kapos-folyó és a vasútpálya közé van tervezve. Azokon a csomópontokban, ahol az autópálya keresztezi a 61.sz. főutat, ott felüljárókat fognak építeni. Ezen felüljáró miatt fordultam kéréssel a tervezéssel kapcsolatban, hiszen ha kerékpárutat szeretnénk építeni Kaposvárig, akkor szélesebb felüljárót kellene építeni, hogy elférjen majd alatta a kerékpárút is. Összesen ennyi „kiegészítéssel éltem” a tervekkel kapcsolatosan, no és amilyen lehetőségeim egyáltalán vannak e tárgyban. Arra kérdésemre, hogy mikor kezdődhet az építkezés, választ nem kaptam. Tervben van, talán 4-5 éven belül…Remélem így lesz.
A második „említésre méltó momentum”, a KAVÍZ Kft rendkívüli taggyűlése, amelyet szerdán délelőtt 09.00-órakor tartottak Kaposváron. Ennek a taggyűlésnek inkább egy „ismerkedési, udvariassági” üzenete volt elsősorban, hiszen tavaly év végén a korábbi ügyvezető igazgató Ift Miklós Úr nyugdíjba vonult, és az új vezetősséggel még nem volt módunk találkozni, és be sem mutatkoztak. Ez a „bemutatkozás” történt meg szerdán, és itt ismertették a polgármesterekkel a KAVÍZ Kft gazdasági helyzetét, valamint az szükségszerű átszervezés, és kiadáscsökkentés okait. A cég működésében kimutatott több, mint 200 millió ft hiányról információnk nem volt, de Vonyó János Igazgató Úr tájékoztatta a résztvevő polgármestereket, a hiány csökkentéséről, amely 80 millió ft körül „realizálódhat”. Taszár községet az átszervezések annyiban érintik, hogy a vízgépészünk még Orci községet is „megkapta feladatául” . Az elhúzódó taggyűlés miatt nem tudtam részt venni Csima József, Kaposkeresztúr korábbi polgármesterének búcsúztatóján, aki a múlt 2 hete hunyt el. Én nagyon Tiszteltem, és szerettem Józsi Bácsit, és korábban sok közös kapcsolódási pontunk volt az iskola miatt is, de a feleségemen, Szilvián keresztül ismertük meg egymást, hiszen jegyzőként dolgozott együtt vele. Isten nyugosztaljon Józsi Bátyám!
Harmadikként a csütörtöki képviselő-testületi ülést említeném meg, amelyet előkészítettségét tekintve a „példaértékű” kategóriába sorolnék. Mondom ezt azért, mert a napirendi pontokat a bizottságok előzetesen megtárgyalva, és átbeszélve, az ülésre a támogatott és végleges döntések kerülnek. Ez az „ügymenet zavarhat meg” néhány résztvevő állampolgárt, aki eddig azért elégedetlenkedett, mert hosszú és értelmetlen viták alakultak ki a napirendendeket illetően, hozzá teszem jogosan, most pedig az előzetesen megtárgyalt, és elfogadásra javasolt napirendeket „előzetesen kellően átrágva”, viszonylag hamar elfogadjuk. Természetesen lehet hivatkozni az előterjesztések „hiányára” a honlapon, de ez így, ebben a formában sem teljesen igaz . Most itt, nem akarok más önkormányzatokkal „takarózni”, mert felesleges, de igyekezni fogunk a jövőben, hogy minden „igényt kielégítsünk”.
Tájékoztattam a Tisztelt képviselő-testületet, hogy leszállították az önkormányzat új egytengelyes pótkocsiját, amelyet tavaly vásároltunk a Bedenek és Társa Bt-nél. Az ülésünk napirendi pontjai a következők voltak:
Napirendi pontok:
1.Jegyzőkönyv-hitelesítők megválasztása
Előadó: Pataki Sándor polgármester
Előterjesztés módja: szóbeli
2.Beszámoló a lejárt határidejű határozatok végrehajtásáról
Előadó: Pataki Sándor polgármester
Előterjesztés módja: Írásbeli
3.A Taszárért közalapítvány megszűntetésének megtárgyalása
Előadó: Pataki Sándor polgármester
Előterjesztés módja: Írásbeli
4. Beszámoló a Taszár Honvéd Sportegyesület 2014. évi támogatásának felhasználásáról, az egyesület 2014. évi szakmai beszámolója
Előadó: Pataki Sándor polgármester
Előterjesztés módja: írásbeli
5. Beszámoló a Kacsó Gép SE 2014. évi támogatásának felhasználásáról, az egyesület 2014.
évi szakmai munkájáról
Előadó: Pataki Sándor polgármester
Előterjesztés módja: írásbeli
6.Tájékoztatás a Magyar Veterán Repülőszövetség Somogy Megyei Egyesülete 2014. évi tevékenységéről
Előadó: Pataki Sándor polgármester
Előterjesztés módja: írásbeli
7.A települési támogatásokról szóló önkormányzati rendelet megalkotása
Előadó: Pataki Sándor polgármester
Keszthelyi Tiborné jegyző
Előterjesztés módja: írásbeli
8.A Taszári Napsugár Óvoda és Bölcsőde Intézményfenntartó Társulás megszüntetéséről és az intézmény önkormányzati fenntartásba vétele érdekében elvi döntés
Előadó: Pataki Sándor polgármester
Előterjesztés módja: írásbeli
9. A Taszári Napsugár Óvoda és Bölcsőde Intézményfenntartó Társulás társulási megállapodásának módosítása
Előadó: Pataki Sándor polgármester
Előterjesztés módja: írásbeli
10. A Taszár és Környéke Szociális Társulás társulási megállapodásának módosítása
Előadó: Pataki Sándor polgármester
Előterjesztés módja: írásbeli
11. A Taszár, Lakótelep 8. számú önkormányzati épület falára emléktábla elhelyezése
Előadó: Pataki Sándor polgármester
Előterjesztés módja: írásbeli
12. A polgármester szabadságolási terve
Előadó: Pataki Sándor polgármester
Előterjesztés módja: írásbeli
13. Taszári információs térkép elkészítéséről döntés
Előadó: Pataki Sándor polgármester
Előterjesztés módja: írásbeli
14. Anyanyelvi versenyben résztvevő taszári gyermekek útiköltségének támogatása
Előadó: Pataki Sándor polgármester
Előterjesztés módja: írásbeli
15. Önkormányzati hírlevél megjelentetése
Előadó: Pataki Sándor polgármester
Előterjesztés módja: szóbeli
16. Tájékoztató az önkormányzati gépjármű műszaki állapotáról, új gépjármű beszerzésére javaslat
Előadó: Pataki Sándor polgármester
Előterjesztés módja: szóbeli
17. Képviselői felvetések, javaslatok
A képviselő-testület összes döntését most nem akarom felsorolni, mert mindent megtárgyaltunk, és elfogadtunk. Az új”települési támogatás”-ról szóló rendeletünket emelhetném ki a napirendek közül, melyet a törvény tett kötelezővé az önkormányzatok számára. Erről egyenlőre nem igazán akarok semmit írni, inkább majd egy év múlva, ha megtapasztaltuk a következményeket. Addig is „várakozunk, és figyelünk”.
Az ülés után hazaérve éreztem, hogy „valami elér”, és éjszaka már lázzal küszködtem. Pénteken reggel, már fel sem tudtam kelni, ezért nem is mentem dolgozni, és az iskolai farsangot is „ki kellett hagynom”. Nem igazán vagyok „beteges”, de ez most engem is ledöntött a lábamról. Szombaton reggelre már „összeszedtem” magam, és hála a pihenésnek és a fekvésnek, holnap jó eséllyel állhatok majd munkába, hogy az „új Start Közmunka Program” –ban résztvevő munkavállalók számára tájékoztatást adhassunk az alpolgármester Úrral együtt, hétfőn, a polgármesteri hivatalban.
Hozzászólások
Még nem szólt hozzá senki. Véleményed, kérdésed van?! Légy Te az első, írj!