Kedves Olvasóim!
2014 szeptember 20.-án került megrendezésre az IKSZT Intézményünk dolgozóinak szervezésében községünkben hosszú idő után, a Szüreti Felvonulás és Bál. Délután 13.30-tól gyülekeztünk az önkormányzat mögötti területen „népi viseletben”. Hátaslóval, hintóval, platós teherautóval, kistraktorokkal együtt vált színessé a rendezvény, amelyek felvonulók egy részének szállítását is szolgálták.
14.00-ra után nem sokkal a szüreti felvonulást, Varjas András Kisbíró humoros köszöntője nyitotta. Olyannyira nagy volt az érdeklődés, hogy ezekért a percekért éri meg tenni a „köz” javára. Hosszú sorban, indult a „menet” a Toldy utcán, majd a Vörösmarty utca, aztán a Széchenyi utcában a templom előtt került ismét „kihirdetésre” a szüreti „köszöntő”. Az utcákból oda sereglett „nézelődők” elismerően biccentettek a fejükkel, és széles mosoly, valamint taps köszöntötte az óvodások műsorát, az iskolások táncát, és a Rozmaring kórus műsorát. Miután ismét „járműre szálltak” a gyermekek, elindultunk a Kossuth Lajos utca sarkán található második „állomásunkhoz”. Mi közben sétáltunk az utcákon népi képviseleti ruhában öltözve, én magam egy fekete kalappal is igyekeztem megadni a „módját” a felvonulásnak. Kezemben egy kis kosárban a saját pálinkát, és egy kis termelői borral kínálgattam mindenkit, akivel találkoztam az utcán.
A Kossuth Lajos utcai második helyszínen Nemes Andrásné Margit várta a fellépőket, és a nézőket, pogácsával, kaláccsal, italokkal. A műsort ismételten előadták a „fellépők”, majd utunk a Dózsa György utcán, aztán a Széchenyi. utca Petőfi S. utca sarkán vissza, a Kossuth Lajos utcán vezetett az önkormányzat előtti parkolóhoz. Itt ismételten előadta minden „szereplő” a programot, aztán bementünk az önkormányzat földszinti nagytermébe egy üdítőre, apró süteményre, valamint egy tányér pörköltre, amelyet Horváth Gábor főzött, és Fehér Lajos, valamint felesége Panni néni „szervírozott”.. Mindenki nagyon jól érezte magát ezen a nem mindennapi eseményen. Jó volt látni, hogy egy kis tenni akarással, „megmozdult Taszár”! Bizony így van! Tisztelt hölgyeim, és uraim! Nem kell ehhez semmi más, csak kitartás, és sok-sok munka!
Természetesen ÓRIÁSI szerepe volt ennek a sikeres rendezvénynek a megszervezésében és lebonyolításában a két fő szervezőnek, Bognárné Soltész Zsuzsanna, és Horváth Gáborné, Irénkének!
Szeretném megköszönni mindenkinek a munkáját, felajánlását, akik segítettek a közös siker elérésében. Megpróbálok mindenkit felsorolni, de ha valakit kihagyok, azt pótolni fogom!
A BX Bt ügyvezetője: Sipos Tímea vállalkozó
A falusi CBA bolt ügyvezetője Beznica János vállalkozó
Horváth Gábor vállalkozó
Gemici Cetim vállalkozó
Soproni Zoltán vállalkozó
Kacsó Csaba vállalkozó
Nacsa József vállalkozó
Both Péter vállalkozó
Nemes András önkormányzati képviselő
Nemes Andrásné
Kercza Brigitta
Gérnyi Zsuzsa
Pámel Bianka
Faludyné Kiss Szilvia
Lomnicziné Tóth Veronika
Szilágyi László
Varjas András
Horváth Csaba
Komáromi Ferenc
Ükös István
Keppel Zsolt
A Taszári Rozmaring Kórus
A taszári Fantázia csoport
Fazekas Lászlóné
Fehér Józsefné
Tóth Lajosné
Molnár Józsefné
Bosztonics Józsefné
Farkas Sándorné
Andrási Lászlóné
Bakai Lívia
Tankovics Ferencné
Kranabeth Jánosné
Bognár Józsefné
Nagy Melinda
Gréczi Bernadett
Nagy Panni
Pusztai Jánosné
Vincze Lászlóné
Vörös Sándorné
Csaba Andrásné
Murányi Szilvia
Szabóné Csonka Nóra
Dervalics Csaba
Gencsi Vera
Varjas Béla
Tarlósi József
Tarlósi Pál
Remélem, hogy talán nem hagytam ki senkit.
Még egyszer !Köszönöm mindenkinek…..
Hozzászólások (1 db)
Lászlóné juhász Mária
2014. 09. 21. 19:08
Öröm egy ilyen közösségben él.