Mindennapok 2012 augusztus

2012 augusztus 30.

Rózsa napja van, 239 éve született Pollack Mihály építőmérnök,a magyar klasszicista művészet jelentős képviselője. Ma ismét egy szép napra ébredtem, az önkormányzat dolgozói elkezdték elszállítani a kivágott fákat és azokat az ágakat, amelyeket korábban már levágtak. A lomtalanítás is viszonylag gyorsan és csendben lezajlott, de azon egy kicsit meglepődtem, hogy viszonylag kevés lomot tettek ki az ingatlanok elé. Délután 2-órára az EON befejezte a gáz rendszer karbantartását, és a laktanya előtti részen beépítettek egy elzáró csapot, mert volt valamennyi gázszivárgás a laktanya területén. Amúgy a munka a szokásos rendnek megfelelően folyik a hivatalban is. Elkezdődött a szeptember 15 fizetési határidőre szóló kommunális adó és gépjármű adó határozatok és a csekkek kihordása.

A tegnapi bírósági tárgyalásom utáni reakciók számomra egyértelműen pozitívak, és sok bíztatást kaptam az emberektől és a polgármester kollégáimtól is.

 

2012 augusztus 29.

Beatrix napja van, 54 éve született Michael Jackson amerikai popsztár,énekes, zeneszerző. Ma ismét egy kellemes napra ébredtem, igaz ezt egy kicsit „ beárnyékolta „  a bírósági tárgyalásom. 10.30-órakor kezdődött Kaposváron a hetedik tárgyalás, amelyben a laktanyában található ingóságok, ( lemez szekrények és faipari gépek ) értékesítés miatt kerültem a vádlottak padjára.  Mit is mondhatnék erről az eljárásról? Egy szót! Szégyen ! Többször hangsúlyoztam a tárgyalások folyamán, hogy nem én egy személyben döntöttem egyetlen értékesítésről sem. Miközben két képviselő is vásárolt lemez szekrényeket, én nem vettem semmit ! Használatra adott Kaposhomoknak, és Szentbalázs községeknek is lemez szekrényeket a taszári képviselő-testület. Volt előterjesztés, azért valaki felelős, mindenki beletekinthetett volna minden szerződésbe, ahogyan ezt korábban tették is a képviselők..Igen ! Az is elgondolkodtató, hogy 2010-ben a fonyódi rendőr kapitányságon a 17 tanú kihallgatása után engem 18.-ként egyből gyanúsítottként „kezeltek”. Teljesen mindegy, hogy mit mondtam akkor is , és a bírósági tárgyalásokon is . Egészen egyszerűen velem akarják elvitetni a „ balhét” !

 

Az ítéletet teljes mértékben abszurdnak és nevetségesnek tartom. Olyan cselekményben mondtak ki bűnösnek, amelyet nem követtem el, és egyedül nem is lehet.. Aki pedig csak egy kicsit is ismeri az önkormányzati rendszert , az pontosan tudja, hogy miről is beszélek..

 

Tisztelt olvasók !

 

A médiából kapott információk alapján sokan nem is tudják, hogy miről beszélünk, vagy milyen ügy is van most folyamatban..miért is kaptam ítéletet..

A honvédség nem valamilyen véletlen folytán felejtette a 2005-ben bezárt laktanyában a szóban forgó eszközöket, hanem a taszári önkormányzatnak akarja térítésmenetesen tulajdonba adni a mai napig is .

Kérte ezt önkormányzatunktól azért mert 229 tételsoron annyi szemét van, hogy azok elszállítása Kalocsára sokba kerülne a honvédségnek. Ezért  a taszári önkormányzat képviselő-testülete döntését 2008.01.25-én meghozta, és ezt el is küldte a megfelelő helyre.

2009- őszén a körjegyző terjeszett be önkormányzatok részéről lemezszekrény kérelmeket, amelyekről döntött a testület. Rossz döntések születtek , de nem az ÉN DÖNTÉSEIM !

EZEN ROSZ DÖNTÉSEK MIATT ÁLLÍTOTTAK ENGEM EGYEDÜL BÍRÓSÁG ELÉ!

Még egy fontos információ: A honvédség természetesen ezeket az értéktelen, és 0 Ft-on nyilvántartott eszközöket át akarja adni a taszári önkormányzatnak ! Egyedül ez a bírósági eljárás a gátja az átadásnak. A Magyar Nemzeti Vagyonkezelő Zrt szerint.

AKKOR MOST MIRŐL IS BESZÉLÜNK??? Eladta ( szabálytalanul ) a taszári önkormányzat azt ami a sajátja lesz ?

Engem kimondtak bűnösnek azért, mert a Honvédség 2008-óta nem volt képes átadni az önkormányzatunknak több mint 4 év alatt azt a temérdek szemetet, amit őriztetnek velünk. Szeretném én megkérdezni, hogy ennek a felelőtlen magatartásnak lesz-e felelőse, a Honvédelmi Minisztériumban, vagy a Nemzeti Vagyinkezelő Zrt-nél, vagy csak engem egyedül lehet bíroságra citálni, kimondani bűnösnek olyanért amit nem is követtem el.

 

Az alábbiakban a sonline.hu internetes oldalon megjelent hozzászólásokból azért bemásoltam, ez az emberek véleménye az " Ügyről ".

 


4. joozsibaacsi 2012. augusztus 29. 20:28

    Sajnálatos egy ítélet. Egy gerinctelen képviselő testület nem csak, hogy nem állt ki mellette, hanem még keresztbe is tettek neki. A vádlott is, ők is tudták, nem az övék amit árulnak. Az akkori jegyző még inkább hunyó, szemet hunyó, aki nem átallotta azt állítani, semmit nem is sejtett. Pedig jelen volt a testületi üléseken, és az aláírásokon is.
    Az óta a Megyénél van jó állásban.
    Nem kell, hogy szeressem a Polgármestert, de bízom a felmentésében. Nem Ő követte el,akármennyire is nem voltak szépek azok az értékesítések. Legalább azok, akik jó vásárt csináltak - na nem az ócskavasak, hanem az annak minősített munkagépek, a teljesen használható lemez(páncél-) szekrények vásárlói, még képviselő(k?) is - ne mossák a saját kezeiket. Szálljanak magukba, és szóljanak hozzá.
    Az is igaz, hogy az eladott dolgok legkevésbé a Honvédségnek hiányoznak, még ha leltárilag oda tartoznak is. Könyvelési kérdés. Ha történt mulasztás, akkor ennek a lépésnek a kihagyása volt az. A dolgok ellenértéke megmutatható, a köz javára költötték.
    Aki csodálkozna, hogy megszólaltam, ráadásul így, ne tegye. Sajnos a Törvény, meg az igazságérzet nem mindig fedi egymást. Belőlem ez utóbbi váltotta ki az indulatot.

    11. csegevara 2012. augusztus 30. 10:22

    Btk 326 .§. Orgazdaság....stb ..stb..ki sikkasztásból stb stb származó dolgot vagyoni haszon végett megszerez....stb..stb...

    A fentiek tekintetében mennyire életszerű a TESTÜLET védekezése abból a szempontból hogy ők nem tudtak semmit ezen űzelmekről amikor jelen bűntetőeljárás tárgyát képező gépeket az EGYIK TESTÜLETI TAG vásárolta meg állítólag..... röhej....röhej....magyarul sikkasztásból származó dolgot szerzet meg vagyoni haszon végett...ezt miért nem vizsgálták ???

    13. sorel21 2012. augusztus 30. 18:36

    Úgy látom, még ma is jól esik sok embernek pálcát törni mások felett és mocskolni másokat. Pedig nyilván keveset tudnak/tudunk az ügyről.
    1. Pataki Sándor legnagyobb bűne, hogy a FIDESZ nem tudta megtörni.(Úgyhogy bármilyen konfliktus kapcsán mindenki számíthat egy ilyen támadásra.)
    2.A mai Magyarországon a rendőrség nem nyomoz a botrányos földügyekben.Közben oligarcháknak milliárdokat gurít a FIDESZ kormányzat.De ezek nem ügyek!El kell terelni a figyelmet!
    3. Az önkormányzat eladott néhány holmit, ami honvédségi (állami és nem önkormányzati)tulajdon volt.Nem sundán-bundán, hanem testületi ülésen, pénzért.De megkérdezte valaki, hogy a Honvédség hányszor jelentkezett, hogy mi van ezekkel az eszközökkel? Ott nincs felelős....????

     

    Ennyit a hozzászólásokról, amikkel "különösebben" nem foglalkozok, de azért mások szerint is kilóg a " LÓLÁB" ! Teszem a dolgomat tovább, és ami számomra a legfontosabb: a saját lelkiismeretemmel én el tudok számolni ! Az már más kérdés, hogy mások is el tudnak-e? Főleg a Kiss István névtelen feljelentő, akinek csak azt kívánom, amit ő nekem.. Nem többet,.. de nem is kevesebbet.

     

    2012 augusztus 28.

    Ágoston napja van, 40 éve született Gwyneth Paltrow amerikai színésznő. Ma már egy „ kicsit” kellemesebb időjárás köszöntött ránk a taszári nap alatt. Reggel megérkeztek a laktanyába „betelepült „ DA-MÜ Kft szakemberei a „ közút melletti veszélyes fák „ kivágására, és a fák ágainak szükség szerinti levágására. A Somogy Megyei Katasztrófavédelmi Igazgatóság szakembereivel együtt, már korábban felmértük ezeket a fákat, és a képviselő-testület döntése értelmében ezt a „ kötelező „ munkát el is végeztetjük.. Az önkormányzat dolgozói a következő napokban összegyűjtik a munkák után maradt hulladékot. Dél előtt megérkezett az önkormányzat elé az „ ingyenes hallás vizsgálatot „ végző piros színű egyterű autó is.. Korábban kiértesítették a tisztelt lakosságot a vizsgálatról, de ennek ellenére nem jöttek el sokan. Én azért „ beültem „ egy vizsgálatra, és  ismételten megerősítettek abban, hogy a korábbi  halláskárosodásom még mindig meg van. Igaz ezt már 1995-ben Kecskeméten a kötelező orvosi vizsgálatokon megállapították, de változás azóta sincs ez ügyben.. Már akkor megmondták, hogy a magas frekvenciás hangokat 4000 hz felett kevésbé hallom, és ez bizony maradandó halláskárosodás… Ennyi maradt meg a fülemben a repülőgépek mellett végzett 11 év munkájából és a repülések hangerejéből…Akik a tankban  és az ágyúk mellett dolgoztak évekig, azoknak szintén más hang tartományt érintő károsodásuk van…sajnos..

     

    Ma dél előtt az iskolában „ mindössze „ 28.000 ft-ot hagytunk ott a tankönyvekre, és itt az „ egyéb járulékos „ költségeket már nem is említem…  ! Én még emlékszem arra időszakra gyermekkoromból, amikor általános iskolásként a tankönyveket le kellett adni év végén, és azokat a következő évfolyam használta.. Így tanultunk mi akkor használt könyvekből, és ráadásul EGY TÍPUSÚ TANKÖNYV-ből.. Most meg annyi féle tankönyv kiadó van, hogy csak kapkodom a fejem… Azonban egyetlen könyv hátlapján nincs feltüntetve a fogyasztói ár..?! Hm.. Ez azért érdekes, mert a mai hatályos jog szerint mindenre fel kellene tüntetni a fogyasztói  árat, vagy nem..?!  Az őszi iskola kezdés bizony komoly anyagi megterhelést jelent a családoknak.. Ezért fontos az, hogy az önkormányzatunk 13.000 ft-al tudja támogatni a beiskolázás költségeit, de erről korábban már írtam..

    2012 augusztus 26.

    Izsó napja van, 99 éve született Bulla Elma színésznő.  Meleg volt az elmúlt napokban, én pedig az évszaknak és hőmérsékletnek megfelelően töltöttem a hét végét is. Fürödtünk  a Balatonban, szombaton a taszári Vital Sport Egyesület lovas programját néztük meg az avatással együtt. Ezt a programot Takács Dezső helyi lakós pályázati forrásból valósította meg, a vasútállomással szemközti ingatlanján. Meleg időjárás, szép lovak és ügyes lovasok  „ díj lovaglása „ volt egész napi program. A megnyitón Takács Dezső házigazda köszöntötte a látogatókat, a támogatókat ,  és résztvevőket, majd Gelencsér Attila a Somogy Megyei  Közgyűlés Elnöke, Országgyűlési képviselő köszöntője után hivatalosan is átadta a „ pályát „ Taszár község önkormányzata is támogatta ezt a rendezvényt, hiszen a „ sörpad garnitúrákat „ és a szolgálati autót is biztosítottam. A batéi önkormányzat is sörpadokkal segített.. A sátrak beszerzésében is segédkeztem…A forróság ellenére egy nagyon színvonalas műsort láthattak az érdeklődők..

    Ma délután kulturális programot látogattunk meg Mosdóson,melyet szintén pályázati pézből sikerült megvalósítania a Jutics Zsolt által képviselt egyesületnek..Mi családostul " csak " Vikidál Guyulát és Varga Miklóst néztük meg az egyre barátságtalanabb időben.. 18.00-óra körül aztán eleredt az eső, és a Varga Miklós koncertet már mindenki a sátrak alól tapsolta végig. Mi délután fél 4-körül indultunk itthonról, és elég szeles idő volt, de aztán egyre felhősebb és hűvösebbé vált az időjárás. A 27 Celsius fok-ról délután már „ csak „ 14 maradt, előtte nap meg 40 fok volt.. ! Igen ! Ez az ami megviseli az embert.. Találkoztam sok ismerőssel is , és beszélgettünk.. A legjobban az a találkozás „kavart fel „ , amikor a tavalyi balesetem miatt korházi tartózkodásomkor az Intezív Osztályról  az „egyik ápolónővel” összefutottam.. Megkérdezte  : Hogy vagyok ? Mi van velem..? Én kicsit palástolva a meglepettségemet válaszoltam, és aztán a „ megilletődöttségem „ is tova szállt.. Annyit mondtam még neki, hogy szeptemberben műteni kell a bal térdemet, mert ez sajnos még hátra van..és Ennyi..! Az, hogy ezt a műtétet miért nem végezték el tavaly, azt nem tudom, de erről azért meg van a véleményem..

    Az időjárás most átmenetileg felfrissült, és az eső is „ esegetett „ de  az, hogy mire lesz elég ennyi eső, azt most nem tudom megmondani…szerintem a port elverni.. Azon kívül..semmire..

     

    2012 augusztus 22.

     

    Köszöntök mindenkit Menyhért és Mirjam napján, 50 éve születtek az első felvételek a Beatles-együttesről Liverpoolban, a Cavern Clubban. Meleg időjárás van, ezért az önkormányzat közfoglalkoztatottjainak munka kezdését reggel 6-óra változtattam. A hét végén ismét egy gólya hullott el áramütés miatt a laktanya előtti oszlopon. Ebben az esetben azonban szegény "pára" fejjel lefelé lógott ma reggelig, amíg az EON szakemberi le nem szedték szegényt. Hosszas előzmények után sikerült megoldani a helyzetet. Egyébként Lenvai Miklósné Judit hívott először, még a hosszú hét vége előtt, de aztán sokan hívtak egészen tegnap estig.. Sajnos már nyolc gólyát ért végzetes áramütés ezen a nyáron...


     

    2012 augusztus 20.

    István napja van, hivatalosan a Magyar Nemzet Legnagyobb ünnepe, az Államalapítás, Alkotmány Ünnepe !

     

    Augusztus 20-án I. István szentté avatásának napjára (1083. augusztus 20.) emlékezünk, amely 1991-től államalapító Szent István napjaként ismét hivatalos állami és egyházi ünnep lett. A történelem során Szent István alakja és augusztus 20-a mindenki számára másként értelmezett és ideologizált ünneplést jelentett.

    59 éve adták át a Népstadiont, mai nevén: Puskás Ferenc Stadiont.

    2012 augusztus 16.

    Ábrahám naoja van,  a 2012 év 229. napja, az évből hátralévő napok száma 137.

    Érdekesebb évfordulók augusztus 16-án:

    ÜNNEPEK

    SZENT RÓKUS ÜNNEPE. A francia születésű katolikus zarándok a fertőző betegségekben szenvedők, valamint az orvosok és a kórházak védőszentje. A börtönökben sínylődőknek is ő a patrónusa.

    AUGUSZTUS 16-ÁN TÖRTÉNT

    1570. Speyerben megegyezés jött létre I. Miksa magyar király és János Zsigmond magyar király, erdélyi fejedelem között. A szerződés
    lényege - Erdély egyesítése a királyi Magyarországgal - nem vált valóra.
    1717. Savoyai Jenő herceg keresztény seregei megverték a Belgrád felszabadítására érkező törököket, egy nappal később a vár megadta magát.
    1884. Budapesten átadták a Keleti-pályaudvart.
    1938. Szent István halálának 900. évében, megkezdődött a magyarok második világtalálkozóját Budapesten. (70 éve)
    1945. Az Ideiglenes Nemzeti Kormány döntött az általános iskolák létrehozásáról.
    1991. Első magyarországi látogatására érkezett II. János Pál pápa.
    2001. Egyházi tulajdonba került a budapesti Szent István Bazilika.
    2003. Budapesten megalakult a Roma Polgárjogi Mozgalom. (5 éve)
    2006. Az izraeli hadsereg megkezdte a kivonulást a Dél-Libanonban megszállt övezetek egy részéből.

    AUGUSZTUS 16-ÁN SZÜLETETT

    1878. VARSÁNYI IRÉN színésznő (130 éve)
    1913. BEGIN, Menahem Nobel-békedíjas izraeli politikus, miniszterelnök (95 éve)
    1923. DÁVID KATALIN Széchenyi-díjas művészettörténész (85 éves)
    1928. JUHÁSZ FERENC kétszeres Kossuth-díjas és József Attila-díjas költő (80 éves)
    1933. BARLAY ZSUZSA Liszt Ferenc-díjas operaénekes, alt, érdemes művész (75 éves)
    1937. RÓNAY LÁSZLÓ József Attila-díjas irodalomtörténész, kritikus
    1937. MADARAS JÓZSEF Kossuth- és Balázs Béla-díjas színész, érdemes művész
    1938. BALCZÓ ANDRÁS háromszoros olimpiai és tízszeres világbajnok öttusázó, a Nemzet Sportolója (70 éves)
    1958. MADONNA / M. Louise Veronica Ciccone amerikai popénekes, filmszínész, többszörös Grammy-díjas (50 éves)
    1974. EGERSZEGI KRISZTINA ötszörös olimpiai bajnok úszó

    AUGUSZTUS 16-ÁN HALT MEG

    1893. CHARCOT, Jean Martin francia orvos, ideggyógyász (115 éve)
    1913. VAVRINECZ MÓR zeneszerző (95 éve)
    1928. SOVA, Antonin cseh költő és író (80 éve)
    1933. FERRERO, Leo olasz író, költő, esszéista (75 éve)
    1938. HLINKA, Andrej szlovák politikus (70 éve)
    1949. MITCHELL, Margaret amerikai írónő

    1956. LUGOSI BÉLA magyar származású amerikai színész
    1971. LUKÁCS PÁL magyar származású Oscar-díjas amerikai színész
    1973. WAKSMAN, Selman Abraham Nobel-díjas ukrán származású amerikai biokémikus, mikrobiológus (35 éve)
    1977. PRESLEY, Elvis amerikai gitáros, énekes, zeneszerző
    2004. KÖRÖSPATAKI KISS SÁNDOR Táncsics Mihály-díjas újságíró, műfordító
    2005. SCHUTZ, Roger / Roger testvér svájci születésű teológus, a franciaországi Taizében működő ökumenikus keresztény közösség alapítója és vezetője.

    Remélem nem hagytam ki semmit...

     

    2012 augusztus 15.

    Mária napja van, 40 éve született Ben Affleck amerikai színész, rendező. Köszöntök minden olvasót e jeles napon is. Bár mondhatnám " uborka szezon" van, azért az oldalam nézettségi statisztikája elég magas. Reményeim szerint minden információt, amely a munkámmal is kapcsolatban van, korrekten meg tudok osztani önökkel. Természetesen pontosan tudom, hogy nem csak a " barátaim" olvassák a napi bejegyzéseimet, hanem a " kevésbé jóindulatú, sötétbe bújkáló ellenforradalmár " ( ahogy megboldogult szegény Hofi Géza ) idézte..

    Azokat az általam fontosnak tartott eseményeket és történéseket mutatom be itt az olvasók előtt, amelyeket egyesek nevezhetnek " szubjektív véleménynek" is . Én természetesen az " objektív" jelzőt jobban szeretném kihangsúlyozni.. Azt nem tudom, hogy ki,  és mennyire tapasztalja a helyi közélet pezsgését, de ettől még a " háttérben" folyik a munka.. Illetve folyna, mert van olyan közfoglalkoztatott, aki már második napja nem jön dolgozni, nem üzen , sőt még "élet jelet" sem ad magáról.. Azt nem tudom, hogy milyen szándékai vannak így " munkailag ", de nem hiszem, hogy sokáig fog az önkormányzatnál dolgozni ilyen hozzáállással. Már ugye az adófizetők pénzéből.. Egy szóval , azért még ilyen is előfordul a mai "inséges" munka világában.

     

    2012 augusztus 14.

     

    Marcell napja van, 53 éve született  Earvin Magic Jonson amerikai kosárlabdasztár. Igazi augusztusi időjárás van, hűvös reggelek, és  kellemes hőmérsékletű nappalokkal. Lassan vége ennek a hónapnak és a nyárnak is. A szeptemberi iskola kezdés, tankönyv osztás, pótvizsgák, szülői értekezlet időpontjait kihelyeztettük már  a hirdető táblákra és a honlapunkra is felrakattam ezeket az információkat. „Beiskolázási támogatást „ is nyújt az önkormányzat    a taszári állandó lakcímmel rendelkező gyerekeknek, akik nem töltötték be a 19. életévüket, és nem ismételtek osztályt. 13.000 ft-ig, számla ellenében kapják meg ezt az összeget itt az önkormányzat pénztáránál , de egy kérelmet még ki kell tölteni hozzá..

    Ma dél előtt elkezdtük a közterületek fűnyírását, gazmentesítését, valamint a lakótelepi játszótéren a játékeszközökről ellopott alkatrészeket is pótoltuk. Ez amúgy számomra érthetetlen, dolog, de előfordul..  Sajnos hetekig kellett várni ezen alkatrészekre, míg postai úton megküldték.. Én a község földútjain motoroztam körbe a külterületeket, és a „ B-objektum”-ot is mindig körbe járom.. A laktanyában is napi szinten megfordulok, ma éppen a DA-MÜ Kft ügyvezetőjével is egyeztettem a község közútjai mellett található „ veszélyes fák” és a temetőben található fák ágainak szükség szerinti felmetszéséről.. Erre a munkára a múlt testületi-ülésen 100.000 ft-ot szavazott meg a tisztelt testület.

     

    2012 augusztus 13.

     

    Ipoly napja van, 106 éve született Borsos Miklós szobrászművész, grafikus. A mai nap a falunap utáni pakolással és az egyéb önkormányzati feladatokkal telt. Azok akik részt vettek a rendezvényünkön kivétel nélkül elégedettek voltak vele. Reményeim szerint, és az önkormányzat anyagi helyzetének függvényében jövőre is tudjuk folytatni a " falunap  hagyományát". Idén 700.000 ft-ot különített el az önkormányzat erre a célra, és a pontos egyenleget, majd csak a következő testületi ülésre tudom összeállítani. Egy biztos! Nagyjából 450.000 ft lesz az egyenleg a támogatások beszámításával együtt...

    Ettől függetlenül én azért annak örülök, hogy a megkeresésem után támogatták a falunapot..Összesen 250.000 ft készpénzt, ajándék tárgyakat, és a tüzijátékot is ajándékba kaptuk, ami nagy szó manapság. szerintem ...!Arra pedig " csak kíváncsi " leszek, hogy ezt a pozitív tényt valaki egyáltalán elismeri-e majd ülésen..?!

    A taszári testületi-ülésen ezeket a pozitív dolgokat nem szokták megköszönni, de mondhatnám a több mint 7 millió ft-os önkormányzati működési pályázatunkat is. Ezek  a dolgok " szinte természetesenek számítanak ", és elismerésre, vagy megemlítésre sem méltatják őket. Pedig ez nem így van.. Inkább örülni kellene neki és nem kritizálni és méltatlankodni... Ezt én így gondolom, és így is  tapasztalom...sajnos..


     

    2012 augusztus 12.

    Klára napja van, 41 éve született Pete Sampras amerikai teniszező. A falunap utáni  reggelen 7 óra körül keltem fel, kimentem a garázsba , és " elegánsan" kipakoltam az autó csomagtartójából a benne hagyott székeket, asztalt, sütőt és egyéb felszerelést. Miután ezzel végeztem és kimentem a pályára, és azzal a lendülettel már a falunap utáni rend rakáson " találtam " magam.  Reggel 8-kor kezdtem pakolászni , majd szépen lassan megérkeztek a többiek. Batéból is megérkeztek a színpad szét szerelésére ketten. Felpakoltak a fiúk a teheratóra, és két fodulóval átvitték az alkatrészeket. Össze pakoltam az italokat is az önkormányzattól elhozott cuccokat és vissza vittem őket. Sátor bontás, szemét szedés, ( mert az volt bőven..) és nagyjából délre haza is értem.. Holnap még Kaposvárra kell vissza vinni a " nagy sátrakat "és az Alapszolgáltató Központhoz az edényeket, poharakat. Nagyjából ennyit  írnék így " dióhéjban "  azokról a dolgokról, amit egy falunap utáni helyreállítási munkálatokkal kapcsolatosan én teszek már 10 éve. Az előzetes "szervezkedéseimet" nem írom le "töviről-hegyire", de volt mit rohangálni, azt elhihetik..

    Itthon még dolgozgattam, de azért megpróbáltam pihenni is.. ( kevés sikerrel  ). Azt hiszem, ezt majd éjjel tudom realizálni.. Holnap hétfő, és ismét indul egy új hét..

     

    2012 augusztus 10.

    Lőrininc napja van, 52 éve született Antonio Banderas amerikai színész. Ma reggel már Batéban kezdtem a napot, mert a taszári falunapra korábban elkértem a színpadot Zsalakó Ernő polgármester kollégámtól.. többen átjöttünk pakolni, és a batéi önkormányzattól is ketten voltak segíteni. Ők a színpad összeállítása és a teherautóra felpakolás miatt jöttek . Korábban szerveztem meg, hogy ki szállítsa el a színpad elemeit, de az utolsó pillanatban borult a helyzet,  így is sikerült megoldani a szállítást.

    Kértem még Batéból és Kaposhomokról sörpadokat a sajátjaink mellé, amelyeket a szolgálati autó hozott el az unánfutón. A batéi segítőkkel együtt elkezdődött a színpad felépítése, közeben, Kaposvárra küldtem a  teherautót az ebédlő sátrakért két helyre. Szerencsére " viszonylag hamar vissza is érkeztek a sátrakkal Kaposvárról, közben a helyi " csapattal" színpad építése, és a helyszín berendezését csináltuk. Az italokat, evő eszközöket  ,  Horváth Zoltán Gábor képviselő társammal hozattam. Meghozták a mobik WC-ket, és a körhintákat is a helyszínre szállították.. Rengeteget dolgoztak a taszári önkormányzat munkatársai, és a közfoglalkoztatottak is. Meg kell említenem, a Honvéd Sport Egyesület " oszlopos" tagjait, Runa Gyurit, Kiss Jani barátomat. és Lendvai Mikit is, akik  szintén rengeteget segítettek . Nagyon kivették a részüket minden munkából amit el lehet képzelni a sportpályán.. Le a kalappal előttük is .. Köszönetemet fejezem ki nekik  itt , és ilyen módon  is.. A szerződések, és a pénz kifizetését is megbeszéltem a körjegyzőség dolgozóival, valamint két körjegyzőségi dolgozónak is szóltam, hogy segítsenek a " kiemelt" vendégekkel kapcsolatos feladatok elvégzésében. Este fél 7 körül haza is értem a napi rohangálás után. Abban reménykedek, hogy az időjárás kegyes lesz majd hozzánk, és nem mossa el az eső a falunapot. Rengeteg előkészület, idő, energia kerül egy ilyen nagyságrendű rendezvény megszervezésbe. Ezt " csak az tudja " aki szervezett már hasonlót életében..  Sok-sok figyelem, és a helyzethez alkalmazkodás képessége szükséges egy sikeres ilyen szabású rendezvény lebonyolításához is.. Immáron a sokadik falunap rendezéséből veszem ki a részem, és nem akadok fenn azokon a képviselőkön, akiket a szervezésben, vagy a lebonyolításban való részvétel nem érdekel.

     

    Ez a helyzet , így feketén-fehéren..!

    Ennyit arról, hogy ki és  mit tesz a "Tisztelt  választó polgáraiért ", és a " köz " javára..

    Ezzel is kellene majd  kampányolni, ha eljön az ideje...

     

    2012 augusztus 9.

    Emőd napja van, 59 éve éve született Delhusa Gjon énekes, zeneszerző, a mai napon született Benny Hill angol komikus, akinek nagy rajongója is vagyok, és 1924 -ben ezen a napon halt meg Lenin. 1945-ben ezen a napon dobott atombombát Nagasaki városára az Amerikai Egyesült Államok..

    Kellemes reggelre ébredtünk, az elmúlt napok forrósága szerncsére mérséklődött, így legalább éjszaka is lehet kényelmesebben aludni.. Reggel a hivatalban 8-órakor kezdődtek a képviselő-testület bizottsági ülései. Először pénzügyi , majd ügyrendi bizottsági ülés volt. 9-órakor kezdődött a testületi-ülés.

    Döntések születtek a :

    "laktanya környezeti kármentesítési pályázat " Műszaki Ellenőri részajánlati körrel kapcsolatban,

    arról, hogy ne értékesítse az önkormányzat a lakótelepen a 12-es épületet ( ? ) ! Az ingatlan hasznosítási lehetőségeit nekem kell felkutatnom, és erről számot adnom a testületnek a közeljövőben.

    A laktanya kapuja távirányítással fog működni, amely valamivel több, mint 200 ezer ft lesz, de a laktanyában lévő vállalkozások anyagilag is hozzá fognak járulni. Így el fogjuk kerülni a jövőben azt a helyzetet, hogy hétvégén valaki nyitva hagyja a kaput.

    Értékesíteni fogjuk a 3 hektáros " B Objektumot " amelyhez vezető út mellett az illegális szemétlerakót szüntettük meg tavasszal. Pályázati úton kerül kiírásra az értékesítés, és minimum 1,5 milló ft-os összeget, de lehtőleg magasabbat írjon rá az ajánlat tevő, mert azé lesz, aki a legmagasabb összeget fizeti ki ai ingatlanért. Augusztus 30-án 12.00-óráig kell benyújtani vagy beérkeznie az ajánlatoknak zárt borítékban. 13.00-órakor a testület felontja és értékeli az ájánlatokat.

    A Széchenyi 80 sz. volt iskola , ma már társasház lakásainak értékesítését elnapoltuk, a következő ülésre.

    Előterjesztettem, azt hogy a közvilágítást állítsuk vissza, és ismételten világítson minden lámpa, mert nem volt akkor a megtakarítás, amelyet ebből reméltünk.  Nem támogattak... Több dologról is tárgyaltunk még de azért nem akarok leírni ide mindent.

    Déltután 2-kor lett vége az ülésnek, aztán gyorsan haza ugrottam ebédelni, mert az ugye nem volt, én pedig éhes voltam. A kisebbik leányom fogadott az ajtóban, nagy dudorral a homlokán, az orrnyerege bedagadva, meglilulva, a lába lehorzsolva. Mi történt ? Kérdeztem. Elestem, mert szaladtunk,kergetőztünk,  fellöktek... Ennyi... Igen ám, de se egy telefon az óvodából, semmi...Igaz, hogy a nővére hozta haza az oviból, de azért szerintem nem így működik ez a dolog.. Csúnyán néz ki Anna, és nem túlzok.. Még a sebét sem mosták ki a lábán.. Az anyját sem hívták fel és engem sem.. Mikor Szilvi hazaért teljesen elképedt, telefonált, lefényképezte a gyereket, és orvoshoz vitte, mert a fejét beütötte.. Annyit azért elvártam volna az esettel kapcsolatban minimum, hogy felhívnak telefonon valamelyikőnket... A polgármester lányát baleset éri, és semmi értesítés, telefon, vagy valami... Nem tudom ?! De... Ez mindenhol így működik vajon...? A baleseti jegyzőkönyvet meg már meg sem említem.. Úgy látom, hogy vannak dolgok amit rendbe kell tenni, mert problémák vannak az óvodában is.. Nem " csak "polgármesterként, hanem szülőként is  írom mindezt..

    2012 augusztus 8.

    László napja van,

    Megszületett Kölcsey Ferenc, a Himnusz költője, kritikus, politikus, reformer. 1790. 08. 08. - 222 éve

    Megszületett Mikes Kelemen memoáríró, műfordító, a XVIII. századi magyar prózairodalom legnagyobb alakja.
    1690. 08. 08. - 322 éve

    Elnevezték a Pesti Magyar Színházat Nemzeti Színháznak.
    1840. 08. 08. - 172 éve

    Megszületett Matthew A. Henson afro-amerikai származású felfedező, aki elsőként járt az Északi-sarkon.
    1866. 08. 08. - 146 éve

    Los Angelesben megszületett Dustin Hoffman amerikai színész (Pillangó, Aranyoskám, Kramer kontra Kramer).
    1937. 08. 08. - 75 éve

    Megszületett Gregor József operaénekes.
    1940. 08. 08. - 72 éve

    Cegléden megszületett Apáti-Tóth Sándor fotóművész.
    1948. 08. 08. - 64 éve

    IX. Károly francia király engedélyezte a hugenottáknak a regionális vallásszabadságot.
    1570. 08. 08. - 442 éve

    A spanyol Armada megütközött az angol flottával.
    1588. 08. 08. - 424 éve

    Útnak indult Bonaparte Napóleon Szent Helena-szigetére. Hátralevő életét itt töltötte száműzetésben.
    1815. 08. 08. - 197 éve

    A. T. Marshall szabadalmaztatta a hűtőgépet.
    1899. 08. 08. - 113 éve

    Ungváron megszületett Ország Lili (Majlát Györgyné) festőnő.
    1926. 08. 08. - 86 éve

    Hadat üzent a Szovjetunió Japánnak a II. világháborúban.
    1945. 08. 08. - 67 éve

    Felszínre hozták az első elsüllyedt tengeralattjárót, amely 136 évig volt a tenger alatt.
    2000. 08. 08. - 12 éve

    Elfogadták Thomas sokszorosítógép-találmányát.
    1876. 08. 08. - 136 éve

    Megszületett Sara Teasdale amerikai írónő, költő (Stars Tonight).
    1884. 08. 08. - 128 éve

    Megszületett The Edge - David Evans a U2 együttes tagja.
    1961. 08. 08. - 51 éve

    Megszületett Odie, alias Ubul Garfield barátja.
    1978. 08. 08. - 34 éve

    A teljesség igénye nélkül...

    A mai napom is a munkások eligazításával, és a munka meghatározásával kezdődőtt. Szerencsére 1-jétől   dolgoziknak az a 5 közfoglalkoztatott, akikre a Munkaügyi Központnál pályáztunk. Fűnyírás, készülődés a falunapra, és szemét szedés, söprés és hasonló feladatok lesznek azok, amelyeket először is meg kell oldanunk. Adminisztrációs munkákkal tarkított volt a napom, és az épületbe ki és be lépve találkoztam, a "portás helységben " ülő állampolgárokkal. Ez " megszokott" látvány az önkormányzati épületbe lépéskor. Ilyenkor általában megállok, és váltunk néha szót egymással, aztán mindenki megy tovább a maga dolgára. Ma dél előtt is "ültek a  portán " mikor becsatlakoztam a beszélgetésbe... Nem tulajdonítottam különösebb jelentőséget a dolgoknak, mert teljesen hétköznapi, ártalmatlan  dolgokról beszélgettünk, majd szóba került egy közös ismerősünk .. Ezzel sem volt semmi gond, ( hittem én rosszul..)..miután elköszöntünk. Délben találkoztam is az ismerősömmel, és " váltottunk " is néhány szót, mint ahogy általában. A külföldi munkájáról eszélgettünk, és arról, hogy ez miatt szóa került a neve dél előtt...

    Este 8-körül csörrent meg a telefonom, és a délelőtti  " portás helységben " ülő uriember ingerületen vont kérdőre, és mielőtt válaszolhattam volna, ekezdett  velem indulatosan beszélni, majd trágár szót használva lecsapta a telefont. Csak pislogtam és értetlenkedtem, a történteken, de megmondom őszintén az elveimmel nem megyek szemben. Nem az a lényeg, hogy mit mondtak, hanem az, hogy KI mondta. Ennyi!!

    Ezt a " kis történetet " azért írtam le, hogy a polgármesteri munka másik oldalát is lássák a tisztelt olvasók. Mert bizony nem csupa öröm, napfény és csillogás ám ez a munka, meg az amit látnak egyesek.

     

     

    2012 augusztus 5.

    Tisztelettel köszöntök mindenkit Krisztina napján, 29 éve született Dukai Regina modell. Ma igen csak meleg időnk volt. A hét végénk pihenéssel telt,  fürödtünk a  Balatonon és rokon látogatáson is voltunk.

    Sokszor azon tűnődök, hogy felemeljem-e a szavam akkor, ha a sajtóban nem a tényeket, vagy a valós adatokat írják Taszárral kapcsolatan..?! A július 23.-i bejegyzésemben írtam Igali Gyuláné Anna néniről, aki " Vasoklevél " kitüntető címet vett át az önkormányzat emeleti termében..

    A Sonline internetes oldalán az utolsó mondatok csúsztatásokat tartalmaznak. Nem tudom, hogy ki nyilatkozott ennek a médiának, mert ÉN NEM ! Az is kérdés, hogy ki és milyen alapon nyilatkozott a médiának,volt-e rá felhatalmazása..?

    Nem a taszári önkormányzatnak, hanem az iskola igazgatójának küldték a kitüntetést, hogy adja át.

    A taszári körjegyzőség dolgozói, és a képviselő-testület , valamint az iskola nyugdíjas pedagógusai előtt adtam át ezt a kitüntetést, Horváth Zoltán Gábor intézmény vezetővel együtt..

    Nos erről egy betűt nem lehett olvasni a cikkben, egy -két önkormányzat szó mellett,  " csak " Utasi Tamás képviselő közre működéséről olvashattunk...

    Itt meg kell jegyeznem, hogy neki volt ehhez az átadáshoz a legkevesebb köze. Ő személy szerint a szakszervezetre hivatkozva kezdte el a szervezkedést az átadásról. Amikor megkérdeztem tőle, hogy miért nem velem egyeztet, akkor az volt a válasz: " majd legközelebb.."

    Arról nem akarok itt nyilatkozni, hogy a " szakszervezetnek" itt sem volt az ég világon semmi szerepe, mert nem volt.. Azokkal az emberekkel kell leülni és megbeszélni a dolgokat, akiknek ez dolga. Én már a korábbi bejegyzésemben is írtam, hogy a falunapot tartom a erre az átadásra a legalkalmasabbnak. Most is ez a véleményem, de Anna nénivel egy jót beszélgettem az ünnepség után.. A boldogság és öröm amelyet okozhattunk neki ezzel a kis ünnepséggel számomra nagy örömet okozott..

    Azok akik most olvassák az általam leírtakat, azok ne ítéljenek elhamarkodottan! Nem Utasi Tamás, vagy a szakszervezetet bíráló ez a bejegyzésem..! Lehetne az is , mert véleményem szerint  emberek nem sajátíthatnak ki maguknak ilyen eseményeket..Egészen egyszerűen nem azt írták le, ami és ahogy  a valóságban történt.

    Akit érdekel a ciikk, itt elolvashatja: http://www.sonline.hu/somogy/kozelet/ne-jojjon-a-palyara-aki-nem-szereti-a-gyerekeket-454922

    2012 augusztus 3.

    Hermina napja van, 40 éve született Marozsán Erika színésznő. Az időjárásra most nem teszek utalás, megjegyzést, mert nyár van. Mindig mindeneki panaszkodik az aktuális időjárásra, én nem teszem. Amilyen van, olyan van..

    A munkahelyi dolgokról most nem igazán tudok írni mit, hiszen a napi " rutinon " kívül jelentősebb események nem történtek. Olyan " dolgokról " kevésbé akartam írni mint az, hogy a csatorna beruházási munkálatok kiegyenlítésére korábban  részlet fizetési lehetőséget kértem és kaptam az önkormányzatunknak.Tettem  mindezt azért, hogy ne kerüljön nehéz helyzetbe az Taszár pénzügyi helyzete, mert nem volt annyi pénzünk, hogy kifizessük egyben az utolsó számlánkat.. Természetesen ha az IKSZT pályázatunk önrészét vissza kaptuk volna az államtól, akkor más lenne a helyzetünk, de most ez van, ezt kell beosztani. A képviselő-testületi ülésre beterjesztek majd ingatlan értékesítéseket melyekről korábban már beszéltünk. Ezekkel az esetlegesen befolyt összegekből már könnyebben működtethetnénk a községet. Terveink szerint eladná az önkormányzat a lakótelep 12 épületet, a volt segélyhelyet, és a falusi volt iskola épületét, ami ma már társasház. Az Ady utca végénél lévő volt honvédségi " B Objektum " értékesítéséről is tárgyalnunk kell.

    Azt is megemlíthetem,hogy a Laktanya Környezeti Kármentesítési pályázatunk négy részajánlati köréből a " Műszaki Ellenőri " pályázatot a képviselő-testületnek eredménytelenné kell nyilvánítania. Ismételten " újra " kell fogalmaznunk a pályázat feltételeit, és azokat a cégeket kell ismételten meghívni, akik korában részt vettek ebben a pályázatban. Sőt ! Az önkormányzat Közeszerzési Bíráló Bizottsági tagjait is meg kell változtatni, mert a jelenlegi tagok végzettségüket tekintve kevésbé alkalmasak, valamint kiegészítésre szorul ezen bizottság. Így dióhéjban egyenlőre ennyi..

    Délután Igalban voltunk, és  jót fürödtünk, én kezeléseket kaptam a gerincemre..jól esett..


     

    2012 augusztus 2.

    Lehel napja van, 39 éve született Ullmann Mónika színésznő, ma van a Roma Holokauszt világnapja. Igazi nyári időnk van, szárazság, por  mindenhol és a fű is kiszáradt már sok helyen. Lehangoló látvány mindez, de sajnos nem tudunk mit tenni ellene. A közterületeken is kiégett a fű, így nem kell olyan sűrűen vágni.

    A hivatalban " folyik " a munka, bár már reggel kicsit "kiakadtam" azon, hogy egyes emerek mindig mindenbe bele ütik az orrukat.. Nem akarok ezzel senkit sem megsérteni, mert a segítő szándékot értékelem, de azért néha kicsit kezd már " sok" lenni ebből a " segítő szándékból "...  Ma így éreztem..

     

    2012 augusztus 1.

    Szeretettel köszöntök mindenkit a nyár utolsó hónapjának első napján.. Ma van többek között Boglárka napja is, és  68 éve született Andy Vajna amerikai producer, vállalkozó, és ma 65 éves hazai pénzünk a Forint is...

    Reggel a hivatalban az " új dolgozók " eligazításával kezdődött a napom. 5 emert kapott az önkormányzat a munkaügyi központtól 2 hónapos foglalkoztatásra, napi 6 órás munkavégzéssel. Őszinte legyek? Ez a létszám és ez a típusú támogatási rendszer az amit én személy szerint kevésnek ítélek meg a jövőre vonatkozóan. A munkaér 75 %-át fizeti az " állam" , a többit az önkormányzatoknak kell fizetnie.. Ez van  !

    A hivatalban amúgy a munka ment a " maga " módján, festésekkel, karbantartásokkal, és leltárral egyetemben.. Ma este néztem a Kapos-tv hiradóját, és láttam, hogy mi történt a gólyákkal. Sajnálom is szegényeket, mert valóban szomorú sorsra jutottak. Tegnap este 8 óra körül bicigliztem a Széchenyi utca felől, amikor megláttam egy fehér tárgyat a Kossuth Lajos utca elején. Mikor közelebb értem, akkor láttam, hogy egy elpusztult gólya. Mivel alig 15 méterre volt Nemes András képviselő Úr házától és éppen láttam Andrást az udvaron, bekiabáltam neki. Megkértem, hogy ma reggelig legyen szíves bevinni a tetemet az udvarába, mert ma reggel majd elvisszük a laktanyába továbi intézkedésig. Miután haza értem, nem sokkal később hívott  András ismét, hogy újabb gólyát ért baleset. Nem sokkal később a Széchenyi utcából hívtak, hogy nincs áram. Az áramszünetet azonnal bejelentettem az EON-nak, ma reggel pedig azért hívtak, mert nem kapcsolódott le közvilágítás a Széchenyi utca, Kossuth L. utcától északra...Ennyi " járulékos dolog " követte szegény madarak tragédiáját.

    Majd elfelejtettem !

    Délután érkeztek hozzám a BK Pannónia Kft-től és 100.000 ft-ot fizettek be a pénztárba a falunap támogatására. Mint már korábban ítram, támogatási kérelemmel fordultam azokhoz a cégekhez, akik a legtöbb iparűzési adót fizetik községünknek. Ezen levelem kapcsán érkeznek a " válaszok", melyek között vannak sajnos elutasítóak is. Ilyen elutasítás volt a napokba  a Sefag Zrt, aki állami tulajdonára hivatkozva utasította el kérésemet. Azt hittem kicsit adakozóbbak lesznek, mert több mint 1 millió forintot "hagyott ott " Taszár önkormányzat a " szociális tüzifa " program keretéban a Sefag-nál. Ettől függetleneül azért vannak még " támogatóink", mint például a KAVÍZ Kft is,melynek ügybezetője Ift Miklós Úr tályékoztatott, hogy 50.000 ft-al tud hozzájárulni a falunapunkhoz. A tüzijátékot  is támogatásként kapjuk az Eurokontroll Kft-től . "Lassan "kezd össze állni a teljes program és remélem, hogy mindenki jól érzi majd magát a falunapon.

    Vissza az előző oldalra

    Hozzászólások

    Még nem szólt hozzá senki. Véleményed, kérdésed van?! Légy Te az első, írj!

    Szólj hozzá Te is!

    Ellenőrző kód:

    A moderálási irányelveket elfogadom