2011,június 10,
Itt a nyár! Legalább is a naptár és az időjárás ezt mutatja. Tikkasztó hőség, viharok és fűnyírás. Ez a menü. Csak vicceltem! Megmondom őszintén már vártam a hónap eleső napját. No nem azért, mert a Tünde nevű ismerőseimet szerettem volna felköszönteni, hanem azért mert a közmunka program második szakasza elkezdődöt. Az önkormányzat földszinti nagy termében reggel 8-órakor a munkába állókat köszöntöttem, és elmondtam azokat az elvárásokat, feladatokat, amelyeket a következő 4 hónapban be kell tartani. Aztán hadd menjen! Mert munka az van bőven, Sőt! Ha kétszer ennyien dolgoznának, és nem 4 órában, az is kevés lenne!
Lakóssági fórumot kellett összahívni a Toldi utcai lakósokat érintő kérdésekben, mert egy telek felméréskor derült ki, hogy a földhivatali, és a tulajdoni lapokon lévő telkek nagysága, és határai nem egyeznek. 30 évig senki nem foglalkozott vele, most meg előjönnek a problémák. A közös beszélgetésnek az volt a lényege, hogy a jelenlegi állapot fenntartása a jövőbeni cél. Remélem sikerül elérni.
Megszületet a döntés, megveszi az önkormányzat az új kistraktort a Bedenek és Társa Kft-nél Kaposújlakon, egy fűnyírós "múlcsozó" adapterrel. Remélem ezzem még hatékonyabban tudjuk a közterületeket ápolni.
Június 8-án Kaposváron megtörtént aZ IKSZT pályázatunk közbeszerzési bonási eljárása. Az építési beruházásra 3 pályázat érkezett. A bontásról jegyzőkönyv készült, és a pályázatokat szakmai szempontok alapján a közbeszerzési szakjogászunk fogja értékelni. A kírásnak eddig megfeleltek, amennyiben bármilyen pótolható hiányosság lenne, egyszeri hiánypótlásra van lehetőség. Természetesen az ajánlati árat, és a műszaki tartalmat nem lehet változtatni.Ezen előzmények után a szakjogászt meghívjuk a testületi ülésre, és ott fogunk dönteni, hogy ki végzi a beruházást. Terészetesen a jogászuk állapítja meg, hogy kivel lehet kötni, a testület ratifikálja mindezt.
Megjegyzem,hogy a korábban a képviselő-testületi ülésen amikor a pályázat kiírása szóba került akkor az oly módon történt, hogy cégeket hívtunk meg a pályázatra. Én 3 céget javasoltam, de képviselő társaim többet is meg akartak hívni. Összesen 10 céget hívattak meg velem, de csak 3 adta be a pályázatot. Ebből 2 céget én javasoltam korábbi munkái alapján, ráadásul az egyik taszári székhelyű építési vállalkozás, és több mint fél millió ft iparűzési adót fizet a községnek.
Június 9-én a nagyobbik leányom osztály kirándulásra ment a Kaposvári Virágfürdőbe. Nagyon várta már szegénykém így év végén ezt a napot. Sajnos az időjárás jelentést figyelve előtte nap kicsit elszomorodtunk, mert lehűlést és zivatarokat mondott a béka. Reggel már látszódott, hogy jön az eső, de reménykedtem, hogy más is látja és a gyerekek itthon maradnak,.Az értesítőben azt írták, hogy eső esetén másnap lesz a fürdés... Nem így történt! Egyértelműen látszott, hogy nagy eső jön, ennek ellenére fél 9-kor elindult 2 osztály fürödni. 9-kor leszakadt az ég és lehült a levegő. Én abban a tudatban voltam, hogy nem viszik el a gyerekeket fürödni. 11 óra után telefonáltam az iskolába, hogy mi a helyzet? Ott annyit mondtak, hogy a 11.40-es volán busszal jönnek haza. Megvártam a buszmegállóban őket, és mikor megláttam a tömegnyomorból lepréselődő ázott gyerekeket. Nagyon ideges lettem. Már várakozás közben egy ingerült szülővel beszéltem, és értetlenül álltunk a helyzet előtt.
A szabad téren hidegben és esöben elázott és átfázott gyerekem 20 perces fürdéséért kicsit sokalltam az 1700 ft-os belépőt, amit természetesen kifizetettek velünk. Másnap és ma is több felháborodott szülővel beszélgettem, aki panaszt akar tenni az intézmény vezetőjénél. Hozzá teszem, jogosan. Az én lányom meg is betegedett. Amiért mindezt leírtam, az nem más mint felhívni a figyelmet az oda figyelésre. Esetleg fel lehetett volna hívni egy-két szülőt, hogy mi a véleménye, elinduljanak-e? Erre én biztos nemmel válaszoltam volna az egyértelmű helyzetet látva. De nem kérdeztek...
Ami nekem egyértelmű az sajnos másnak nem. Mennyi-mennyi ilyen történetet leírhatnék...
Hozzászólások
Még nem szólt hozzá senki. Véleményed, kérdésed van?! Légy Te az első, írj!