2011.február 25.
Szeretettel köszöntök mindenkit! Nem veszetem el csak nem nagyon volt időm leírni az elmúlt időszak történéseit. Eseményben bővelkedett az elmúlt közel 2 hét. Kezdeném mindjárt az elejéről, hiszen egy jelentős sporteseménnyel öregbítették Taszár hírnevét. 14. alkalommal rendezték meg a taszári iskola sportcsarnokában az amatőr megyei asztalitenisz bajnokságot. Közel 30 nevezővel egész nap tartott a "viadal". Jó volt látni, hogy ennyi embert megmozgatott a ping-pong szeretetete. a legidősebb nevező 69 éves volt, és a tavalyi bajnok is egyszemélyben. 5 asztalon mentek a meccsek, és én közben azon gondolkodtam, hogy az iskolásoknak is lehetne szervezni oktatást, de most csak "hangosan gondolkodok".
Az általános iskolában az alsó tagozatosoknak is megrendezésre került farsang, ahol szinte mindenki jelmezt öltött magára, és az egyéni jelmezek mellett csoportos előadásokat is bemutattak a gyerekek a pedagógusok bevonásával. A jutalom sem maradt el, hiszen mindenki kapott ajándékot, és egy szelet tortát. Másnap délután 19-én az önkormányzat földszinti termében a "hivatalos" falusi farsangot szervezük meg, de sajnos nagyon kevés gyermek és szülő jött el, ami talán annak is betudható, hogy ilyen közel került megrendezésre a két farsangi rendezvény. Nem tudom! Arcfestéssel is kiegészült a "buli", itt köszönném meg mindenkinek a segítséget, aki részt vett a szervezésben, lebonyolításban.
Jelentős állomásához érkezett a bölcsődénk is, hiszen megkapta a működési engedélyt, Már át is költözött ideiglenes helyéről a"régi-új" helyére az intézmény.A dolgozók, azért most is okoztak kellemes meglepetést a gyermekeknek és szülőknek, hiszen a folyosó falát szépen kifestették mesefigurákkal és jelenetekkel.Bartók Ili és Erdős Szilvi keze munkáját dícséri mindez, és az önkormányzat hivatalos honlapján is megnézhetik az érdeklődők. Köszönet nekik érte, és minden dolgozónak.
Tegnap az "Esély Alapszolgáltató Központ" épületében szintén farsangot tartottak a helyi nyugdíjasoknak és a Batéi meghívottaknak. 70-en gyűltünk öszze a "nyugdíjasház" nagytermében, és egy jó hangulatú ünnepséggel próbáltuk elűzni a telet. Az intézmény dolgozói különböző jelmezeket magukra öltve próbáltak mosolyt csalni az arcokra, ami sikerült is, mert bóhócnak, ápolónak, cowboy-nak, és cigánylánynak öltözve csaltak mosolyt az arcokra. A műsort a Taszári Rozmaring "asszonykórus" kezdte el ide illő "humor bonbonokkal ", majd a farsani bábut elégettük közösen az udvaron éneklés közepette! Aki kérdezné, hivatalosan "tüzelési nap" volt tegnap! ( csütörtök). Fél 3-kor kezdődött a Református Egyház Taszári otthonában az a ünnepség amelyen 100. születésnapja alkalmából köszöntöttük Teri nénit. A család, és az otthon lakói mellett a Református Egyház részéről Bellai Zoltán Nagytiszteletű Úr, Gelencsér Attila a Somogy Megyei Közgyűlés Elnöke, Országgyűlési képviselőnk, és a Taszári képviselő-testület köszöntötte az ünnepeltet "így szűk körben"! Megmondom őszintén eddig nem sok ilyen ünnepségen vehettem részt, konkrétan egyen sem, és nagyon megtisztelő érzés volt számomra mindez. A közeljövőben pedig még egy hölgyet lesz módunk köszönteni, hiszen Ő is 100 éves lesz. Azért ez csodálatos, hogy 100 évig , sőt tvább is élhetünk,de miért nem adatik meg ez mindenkinek? Ráadásul olyan szellemi és mentális állapotban, mint Terike Nénininek?
Elgondolkodtató, de szívből kívánom mindenkinek, hogy érje meg a 100. születésnapját!!!
2011. február 13.
Újabb tanulságos hét áll mögöttem! Bizottsági ülések, és ami a legfontosabb elfogadtuk az önkormányzat és intézményeinek költségvetését. Akinek van kedve, az nézze meg a Taszár tv-n, hogy hogyan sikerült elérni mindezt. Az utóbbi időben a blogom beírásai kedvenc témává kezdenek érni . Azt gondolom, hogy nekem is mint minden embernek vannak alkotmányos jogaim, mint a vélemény szabad nyilvánítása is . Az, hogy ez nem mindenkinek tetszik azzal nem tudok mit kezdeni, mert nekem sem tetszik sok minden. Azonban a hibáimból azért igyekszek tanulni, másnak is ezt javasolom! További szép hét végét mindenkinek!
2011. február 8.
Üdvözlök mindenkit! Elnézést kérek, de az elmúlt héten a gyermekeim betegsége miatt kevesebb időm volt a blogomra. A jobb áttekinthetőség kedvéért a mindennapok bejegyzéseit kicsit átrendeztem. Meglepően sokan keresik fel az oldalamat. Számszerűen eddig összesen több mint 3000 klikkelés történt, és Litvániából, Liechtenseinből, Romániából,az Egyesült Királyságból, és ami a leg meglepőbb még Seychelles-ről is volt látogatóm!
Más!
Több egyeztetés, és tárgyalás jellemezte az elmúlt napokat. Sokat foglalkoztat a Toldi utcával szemközti terület kitakarítása, és rendbetétele. Már összel beterjesztettem a testületi ülésen, hogy a rászorulóknak oda kellene adni azokat a fákat amik ezen a területen állnak. Természetesen szigorúan csak a kijelölt fákat lehessen kivágni. Sok Taszárinak segíthetnénk, de egyszerűen nem lehet egyről kettőre menni néha ebben a témában a testülettel. Nyárra talán ez is megoldódik! ( csak vicceltem!)Hétfőn délután 2-órakor elfogadta a taszári általános iskola és napköziotthonos óvoda költségvetését az intézményt fenntartó önkormányzatok társulási tanácsa. Igaz másodszori nekifutásra sikerült, és több mint 10millió forintot "lehúzott" a költségvetésből a tanács, de sikerült a végén. A legnagyobb eredménynek talán azt könyvelhetjük el, hogy megmaradt a gyermekeknek a lovaglás. A pénzt megszavazta a tanács! Ennek azért örülök. Fontos állomásához érkezett a Kapos Volánnal megkezdett menetrend változtatás folyamata is. Még tavaly indult aláírásgyűjtés a menetrend módosításáról. Ezeket az észrevételeket, kiegészítve a Dombóvár irányába munkába járók kérésével, eljuttattam a Volánhoz, és minden valószínűség szerint március 1-től életbe is lép az új menetrend ! Erről tájékoztatást az érdeklődők a hirdető táblákon és a Taszár tv-n, valamint a honlapon is kapnak. Valamint a buszmegállókban.
Hozzászólások
Még nem szólt hozzá senki. Véleményed, kérdésed van?! Légy Te az első, írj!