2010. szeptember 30.
Ma reggel Annával a kórházban vagyunk, vérvételen! Szegénykém nagyon sírt, ilyenkor a szívem majd meg szakad! A lakótelepi szelektív hulladékgyűjtő sziget környékén megint áldatlan állapotok vannak. A papírhulladékot elvitettem, és megbeszéltem a "zöldséges" bérlőjével, hogy más megoldást találjon "göngyöleg" elhelyezésére."Dübörög a "választási henger"! A Somogy Tv híradóját nem akarom kommentálni, mert csak kampányfogás, és valótlanságokat tartalmazó csúsztatásokkal teli. A nyilatkozók ott sem volt az űlésen, csak hallomásból próbálták visszadni azt ami szerintük történt. A riporterrel próbáltam beszélni, de nem érdekelték a tények, ezért sem nyilatkoztam erről a témáról többet.
2010. szeptember 29.
Megtörtént a választási bizottságok eskütétele az önkormányzat nagytermében. Este egy jelenlegi önkormányzati képviselő választási fórumán vettem rész, az iskolában. Ő is indul polgármesternek, és képviselőnek egyaránt. Azt, hogy miért indul mindkét posztért, azt nem firtattam én sem. Alapvető kérdések fogalmazódtak meg bennem, miközben hallgattam a fórumot. A hivatalban lévő önkormányzai képviselő miért most kampányol, és miért nem az arról beszél, hogy mit tett azért amit most kritizál? Amikor javasolhatott volna miért nem tette? Hol bujdokolt 4 évig? Miért szavazta meg azt, hogy ne az önkormányzat nyírja a füvet a lakótelepen? Most meg csak hangoskodik! A Taszári fiatalok, és a kulturális élet mellett kampányol, miközben leszavazta augusztusban, hogy 50 millió forintból Integrált Közösségi Szolgáltató Tér pályázat közbeszerzési eljárást indítsunk. Nehogy megvalósuljon Taszáron még ez is!?Erről természetesen egy szó sem esett ma este. Az önkormányzat földszintjén a ma még használaton kívüli étterem konyhájából lesz kialakítva ez a közösségi helység teljes felújítás mellett, és új berendezésekkel, számítógépekkel, teljes akadálymentesítéssel, stb! Erre a pályázatra nyertünk 41 millió forintot és kell hozzátennünk a 25% önrészt, valamint egy művelődés-szervezőt is alkalmaz majd az önkormányzat, amire szintén nyertünk pénzt! Új munkahelyet teremtünk!Megindulhatott volna a kulturális élet mindenki számára, és a teleház is ide kerülne . Ezért hívják így ezt a pályázatot! Ezután el lehet dönteni, hogy ki milyen tájékozott, és milyen felkészült!!
2010. szeptember 28.
A mai nap a kampányom egy fontos állomásához érkezett, mert kirakták a plakátjaimat , és a színes szórólapom is kihordásra került. Taszár fejlődésének új alapjait leraktuk, a múlt egy kis örökségének a visszaszerzésével. (laktanya). A több mint 1 milliárdos ingatlanegyüttes jövőbeni hasznosítására tett javaslatok helyett, a kampány hevében megint nem a saját programjukkal foglalkoznak egyes jelöltek, hanem mindenáron engem és Taszárt akarják rossz színnben feltüntetni . Fűhöz-fához-bogarakhoz is rohangálnak, csak mondhassanak valamit. Az igazság számukra nem lényeg. (az igazság odaát van... Scully ügynök X-atkák!!!)
A település-fejlesztési koncepciónkban a laktanya területén építési telkeket-területeket, új utcákat jelöltünk ki. Azonban azon a területen faházak álltak. Némelyik faház tetejét már a szél is levitte, a falak rothadtak, és azon gondolkodtunk, hogy eldózeroltassuk a faházakat, vagy mi legyen a sorsuk? Szétszerelni, és újjáépíteni nagyon költséges lett volna, ezért döntöttünk arról, hogy 300.000 ft / faház értékesítjük. A vevő felé kikötés volt, hogy bontsa le , és szállítsa el az alappal és minden hulladékkal együtt. Ezen feltételek biztosítására volt 300.000 ft kaukció meghatározva, amit akkor fizetünk vissza, ha 30 nap alatt elbontja, és elszállítja a vevő. Ezekből az értékesítésekből az önkormányzatnak 3.900.000 Ft bevétele
keletkezett, amivel a laktanyával kapcsolatos kiadási költségeinket csökkentettük. Ezért megy a cirkusz ? Én inkább Taszár fejlődéséért dolgozok!
2010. szeptember 27.
A hét végi esős időjárást aggódva figyeltem. No nem azért, mert a kertben nem lehet dolgozni, hanem azért, mert a Kapos-folyó vízszintje érdekelt jobban. Remélhetőleg nem fordul rosszabbra a helyzet. A szülőkkel beszélgettem a sok a rongálás miatt. A játszótereken kihelyezett "kordonokat" sorba kidöntögetik. Más technikával kell rögzíteni az oszlopokat. A gyerekek testi épsége miatt heleztük le a játszóterek mellé őket. Sajnos ezt a szándékot nem mindenki "tiszteli". Várhatóan a héten elkészül a Taszári általános iskola honlapja .
2010. szeptember 23.
Ma ismét új információt tudtam meg az önkormányzatunk anyagi helyzetéről. Egy kampányoló képviselő-jelölt (jelenleg is képviselő) szerint el van adósodva Taszár!? Gyorsan átrohantam a pénzügyes kollégáimhoz, és azt kérdeztem, hogy valamit rosszul tudok-e én, vagy a képviselő. A válasz megnyugató, mert ahogy én is tudtam, ma 9 millió forint van a költségvetési számláinkon, és 39 millió forint lekötve. Továbbá 70 millió forintot várunk 2-3 héten belül a Református egyháztól a tulajdonrészünk értékesítése miatt. A szerződést (testületi felhatalmazással ) ma aláírtam. Örülök annak, hogy egyre több jelöltet érdekel az önkormánynál folyó munka, csak azt sajnálom, hogy ez az utolsó hetekre korlátozódott, és hogy korábban ez nem volt fontos. Továbbra is vallom, hogy "az ajtóm, és a polgármesteri hivatal ajtaja mindenki előtt nyitva áll". Bízom benne, hogy a választások után az érdeklődési kedv töretlen marad, a tenni akarással együtt !!
2010. szeptember 22.
Megindult az apadás a Kapos-folyónál.Több napig is eltarthat, amíg levonul az árhullám. Remélhetőleg a hét végi időjárás már nem ront jelentősen a mostani helyzeten. Ma átadtam az iskolásoknak és az óvodásoknak az önkormányzat ajándékát a fogkeféket. Nagyon örültek a gyerekek ennek a kis figyelmességnek. Ezért érdemes csinálni ezt a "munkát", mert látom a mosolyt az arcokon. Sajnos a felsősök között az órák alatt most is találkoztam olyan gyerekekkel, akiket nem zavart a jelenlétem, meg az sem, hogy éppen órát tartana a pedagógus.
2010. szeptember 21.
Sajnos még lassan emelkedik a vízszint az Orci-pataknál, már kint van a víz széle a 61-es út mellett. Egyeztető tárgyalások, és egy új pályázati lehetőség önkormányzatok és intézmények részére kerékpár tároló építésére 95%-os pályázati támogatással. Remélem ezt is sikerül majd megvalósítani, nem úgy mint a két buszmegálló elbontását és újraépítését a 61-es út mellet. Nem lehetett elkezdeni augusztusban, mert azt mondták a testületi űlésen, hogy kampányfogás lenne. Egészen egyszerűen ez felfoghatatlan a számomra. Talán még a fű sem nő a választásokig? Ma megérkeztek az iskolásoknak és az óvodásoknak az új fogkefék, összesen 370 darab. Holnap adom át nekik, plusz egy alma. Szeptember a szájápolás és a fogászati hónap. Ezt az apró kis figyelmességet majd 8 éve vezettem be, és a gyerekek örülnek is neki. Sajnos vannak olyan gyerekek is, akik egész évben azt az egy fogkefét használják, amit az önkormányzat ajándékaként tőlem kapnak. 18.00-órakor egy
polgármester-jelölt társam választási fórumán veszek részt. Bővebben a fórumról a "Választások" menüpontban.
2010. szeptember 20.
Reggel a Kapos-folyónál nézem a vízszintet, még mindig emelkedik. Információt cserélek a hatóságokkal, és folyamatosan tartjuk a kapcsolatot. Közben a bölcsőde építkezésen is körülnézek, hogy állnak! Viccelődünk, kéne még egy kis eső!! Mákos tészta lesz az ebéd az oviban és a suliban. Más néven:"Nevető motoros" . Nem igazán szeretem, de azért megeszem. Egész nap egyfolytában csörög a maroktelefonom. A legfontosabbat azért majdnem elfelejtettem: SÜT A NAP! Szép az idő! " örökké nem eshet..." Szóltam az iskolában, hogy ha reggelente hűvös van, akkor indítsák be a fűtést. Délután tetőzik a Kapos-folyó, talán 2 nap múlva láthatóan visszahúzódik a víz. Ma majdnem le kellett állítani az vasút állomásnál lévő vízkutat, mert körülvette a víz és befolyt az aknába. Nem biztos, hogy olyan jó ötlet volt a terület feltöltése. Most még úgy sem folyik el a víz, mint eddíg.
2010. szeptember 19.
Kritikus a helyzet az Orci-pataknál. Délelőtt több alakalommal lementem a 61-es úthoz és fohászkodtam, de nagyon magas a vízszint. A hatóságokkal egyeztettem egy esetleges forgalomelterelésről is. Szerencsére itt még nem tartunk, de ha még 50 cm-el emelkedik a víz szintje elérheti a májusi értéket. Halkan megjegyzem, hogy rajtam kívül nem sokan voltak kíváncsiak a helyzet alakulására.Az 61-es út mellett senkit nem láttam kampányolni, de erről bővebben a "választás" oldaldobozban.
2010. szeptember 16.
Ma befejeződött a könyvtár bútorzatának cseréje. Nagyon szépek az új bútorok. Közel 200-an vannak beiratkozva, ami szerintem szép arány. Elkészült a repülőgépek matricázása, befejeződött ez a munka is. A Somogy Tv riportot forgat a Repülőmúzeumról Várhelyi Gyula, id Vógel József és Kontsagh Sándor kalauzolása mellett. Az ivóvíz-minőség javítóprogram pályázat beadásával kapcsolatos egyeztető fórumon az önkormányatunk emeleti termében tárgyaltunk. 156 millió ft-ból az ivóvíz hálózat felújítása volt a napirend. Közeleg a beadás dátuma, és folyamatosan változik minden körülmény. Ez sem egyszerű feladat. Ma van az utolsó testületi ülés ebben a ciklusban. Minden napirendet elfogadtunk. 50 ezer forinttal támogatjuk az óvoda és bölcsődét, melyet az október 16-i jótékonysági bál alkamából szavaztunk meg. Lesz lomtalanítás is az időpontról szórólapot küldünk a lakosságnak.
2010. szeptember 14.
Elkészült a laktanyában lévő 3 db repülőgép festése. Még fel kell helyezni az oldalszámokat és teljesen elkészülnek.
2010. szeptember 13.
Jól halad a laktanyában lévő 3 db repülőgép festése. Elmentem a 17 órakor a meghírdetett beszélgetésekre a lakótelepi "Gérnyi" Presszó elé, ahol barátságos légkörben négyen beszélgettek. Próbáltam bekapcsolódni, hozzászólni egy témához, de sajnos nem tudtam végig
mondani a véleményemet, mert mindenféle előzetes jel nélkül a fórum szervezője angolosan távozott. Egyszerűen csak mint taszári állampolgár mentem el a meghírdetett "beszélgetésre" - mint akit érdekel a jelöltnek Taszárral kapcsolatos mondanivalója - , de ő nem volt kíváncsi a véleményemre. Remélhetőleg a többi beszélgetés jobban fog sikerülni.
Tanulság: Polgármester-jelöltként mindenkinek a véleményét meg kell hallgatni. Én sem pattanok fel és hagyok ott egy fórumot, esetleg testületi ülést , ha éppen olyan hozzászóló beszél , aki nekem nem szimpatikus. Elgondolkodtató!
2010. szeptember 10.
Az idő ma is REMEK! Mosolyt varázsol az arcokra, én néhány értelmetlen kérdésre próbálok választ találni, de reménytelen. Ma kezdődik a zeneiskola Reginának. Nem árt gyakorolni! A nap vége kicsit "futkosós" lett, de sebaj!
2010. szeptember 8.
Reggel az E-on-nál tárgyaltam a műszaki ügyintézőnkkel, mert a bölcsőde bővítésnél szembesültünk azzal, hogy egy középnyomású gázvezeték húzódik a meglévő betonút alatt az óvoda udvarában. Ennek a vezetéknek a kiváltására kötelezték az önkormányzatot, mert ellenkező esetben nem kapna használatbavételi engedélyt az új bölcsőde, de ez a 2, 8 millió forintos összköltségű gázvezeték áthelyezés sajnos nem lehetett része a pályázatnak. Ma azonban a tárgyalások során sikerült elérni azt, hogy egy nagyságrenddel olcsóbb megoldással ezt a vezetéket kiiktassuk - pár száz ezer forintból - és ez nem fogja akadályozni a mögötte lévő, a laktanya területén található fejlesztési elképzeléseket sem. Ezzel a megoldással a használatbavételi engedélynek sem lesz akadálya.
Meghozták a könyvtár bútorzatának második részét, a pakolás okozta kellemetlenségekért elnézésüket kérjük. A régi bútorokat a helyi intézményeknek ajánlja fel az önkormányzat, akit érdekel az forduljon kérelmével az önkormányzathoz. A könyvtárban 50 Ft-os egységáron értékesítésre kerülnek a leselejtített könyveket a nyitvatartási időben.
Ma van 29. éve, hogy Marcaliban sikeres segédmotor kerékpár-vezetői vizsgát tettem.
2010. szeptember 7.
Regina lányom névnapja van. Megköszöntöm a lelkemet reggel, majd mindenki elindul.suli, ovi. Már megint esik sz eső! Olyan régen esett. Körbejárom a falut, megnézem a szemét kérdést kint a "B" objektumnál! Érthetetlen! Ingyenes a szemétszállítás mégis odahordják a szemetet.
2010. szeptember 6.
Ma megtörtént az általános iskola belső felújításának műszaki átadása, még 16 db lámpatest felszerelése az osztálytermekben, így most már mindenhol új világítás lesz.
Szeptember hónap a fogászat és szájápolás hónapja. Az elmúlt 8 évhez hasonlóan minden iskolás és óvodás ajándékba kap egy fogkefét az önkormányzattól. A gyerekek nagyon
örülnek ennek a kis ajándéknak, bízzom benne, hogy az öröm nem csak egy napig tart és használják is a fogkefét. Az iskolafogászaton megtanulhatják a gyerekek a helyes fogmosást.
2010. szeptember 3.
Ma van Regina lányom 11. születésnapja. Szokásos reggeli készülődés után megköszöntöm én is. A szülinapi buli majd vasárnap (tényleg 12 csaj jön ide, bocsi előre a hangoskodás miatt, remélem kibírjuk!) Sajnos nekem nem volt ilyen szülinapi bulim soha.
Este 7-kor a kaposvári Corso-ban Tabáni István koncert, Kaposvár a Miénk program keretében. Ebből igaz a tömeg miatt semmit sem láttunk , de legalább vettünk fél áron egy-két dolgot a gyerekeknek.
2010. szeptember 2.
Rendkívüli képviselő-testületi ülést kellett összehívnom délelőtt, mert a bölcsőde építkezése miatt az udvarban található gazdasági bejáratot meg kell szüntetni. Ezentúl a Kossuth L. utcából a focipálya mellett viszik a konyhához a szállítók az árut.
Döntöttünk a „Repülőgépek festése”pályázatról is, hétfőn elkezdhetik a munkálatokat a 3 db repülőgépen.
Délután 2-kor iskola-fenntartó társulási tanácsi ülés volt. 2 fő kivételével mindenki jelen van a környékbeli települések képviselőiből. Elfogadtuk az iskola félévés költségvetését és a munkáról a beszámolót.
Kontsagh Sanyi Barátom! Nem felejtettem el, hogy beázik a múzeum teteje.
Meghozták a könyvtár bútorzatának egy részét . Ezen a pályázaton 2 millió forintot nyertünk!
Még nem tudom, mikor neveznek dilettánsnak emiatt is, hogy nem így kellett volna összecsapolni,vagy rögzíteni a polcokat!
Én azért ennek is tudok örülni!! Bízom benne, hogy minél több taszári felkeresi a megújult könyvtárunkat.
2010. augusztus 31. kedd
Gőzerővel folyik az általános iskolában a munkálatok befejezése, és vele párhuzamosan a takarítás. Az osztálytermek is kezdenek alakot ölteni, fúrás-faragás, kalapálás. Képek a falakon.
Évnyitó fél 5-kor, sokan vannak! Az első sorban riadt szemű elsősök. Bár csak visszaugorhatnék 37 évet!!
2010 augusztus 30. Hétfő
Eljött a nagy nap! Hónapok előkészítő munkálatai , közbeszerzési eljárás, és sok egyeztetés után elindult a munka a bölcsőde felújítására, 51 millió ft-ból csoportszoba bővítés lesz,vizesblokk felújítása, akadálymentesítése új tető lesz.
A munkák elkészülte után az óvodásokat nem fogják zavarni a délben ebédhez vonuló iskolások,mert az étkezde bejáratát áthelyezik az épület másik oldalára. Csak hab a tortán hogy 14 millió Ft- ból a berendezések –bútorok - játékok is újak lesznek a bölcsődében.Várható befejezés november 30-ig lesz.
Adalék! Miközben internetes portálokon dilettánsnak neveznek tervezőket pl. a bölcsődével kapcsolatban is, jobban tennék, ha a kérdeznének előtte, főleg ha az illető nem építész és az előzményeket nem ismeri.
Azt sajnálom, hogy ha az ember valami jót próbál csinálni, csak a hibákat veszik észre és a produktumot nem nézik. Pedig itt a jövőben még plussz 14 kisgyermek járhat bölcsődébe, a környéken csak Kaposváron van bölcsőde, várólisták vannak.
Az óvodába járó gyermekek szüleinek és az ott dolgozók és oda járó gyerekek türelmét kérem ezen beruházás ideje alatt.
Megvettem Regina tankönyveit, 5.osztályos lett. Az idén is sajnos nagyon sokba kerülnek a tankönyvek, az önkormányzat a tankönyvek árából 13.000,-Ft-os támogatást ad a szülőknek, hogy ezen terheit csökkentse.
Ma leadtam az ajánló szelvényeimet is, a bizottsági nyilvántartásba vételt követően hivatalosan is polgármester jelölt lettem. Mindenkinek tisztelettel köszönöm a támogatást és a bizalmat, a bíztatást a jövőhöz. Azoktól akihez, személyesen nem tudtam eljutni,elnézést kérek.
Képviselő-jelöltként nem indulunk, sok polgármester-jelölt társammal ellentétben. Hitem és meggyőződésem szerint mindenki döntse el, hogy mit vállal. Ebből sajnos az elmúlt időszakban is a választások után volt komoly konfliktusok voltak, mivel az akkori összes polgármester-jelölt is bejutott képviselőnek. Véleményen szerint, azoknak nehezebb azt elfogadni, hogy nem polgármesterként , hanem képviselőként kaptak bizalmat. Az idő bebizonyította, hogy mindenkivel tudok együtt dolgozni, de ehhez mindig két ember kell, a sértődöttséget ebben a munkában ilyenkor félre kell tenni. Nem lehet úgy alakuló ülést tartani, hogy a megválasztott polgármester nélkül, az új testület előre leosztja egymás között a bizottsági tagok és elnököt személyét. Az alakuló ülésen kellett szembesülni, azzal a ténnyel is, hogy a képviselő-testületek tagjai a választópolgárok bizalmát félreértelmezve, azt inkább hatalomnak tekintették – tisztelet a kivételeknek – és mindent elkövettek annak érdekében, hogy a polgármester munkáját ellehetetlenítsék, és többszöri próbálkozás ellenére sem sikerült Taszár községnek alpolgármester választani, amely a mellett, hogy törvénytelen is, a településnek sem használt. Az alpolgármester személyére egyedül a polgármester tehet javaslatot.
2010. augusztus 29. vasárnap
Reggel amikor kinéztem az ablakon kicsit sem lettem ideges! Á dehogy! Hétágra sütött a nap!
De miért nem tegnap ???? Az önkormányzat dolgozóival mindent visszapakoltunk, lebontottuk a sátrakat . Én 11-ig pakoltam vissza az önkormányzat épületébe, többiek fél 3-ig dolgoztak. Megérdemli mindenki a köszönetet egész hétvégén talpaltak
2010. augusztus 28. szombat
Hajnali 3 óra körül hallottam, hogy esik az eső! Amikor reggel felkeltem, és megláttam, hogy felhős, borult az ég nagyon szomorú lettem. Hónapok előkészítő munkája, rengeteg energia, és kész! Az időjárás az sajnos ilyen! Délután 5-órára átpakolt mindenki az önkormányzat földszinti nagytermébe, aztán ott folytatódtak a rendezvények. Nagyon féltem, hogy a tűzijátékot is elmossa az eső, de nem így történt. Nagyon szép volt, ez egy ajándék volt minden Ta
Nevük felsorolása honlapunkon található. Mindenkinek Köszönöm! Este buli volt, már nagyon fárad voltam az egész napi talpalás után, kis táncikálás után, végre lepihenhettem.
2010. augusztus 27. péntek
Folynak a falunapi előkészületek. Szervezés, fűnyírás, pakolás. Utolsó egyeztetések, a programok egyeztetése, hangosítás, reggeli ébresztő, és még egy csomó minden amivel teleírhatnám az oldalt, de nem teszem. Aki szervezett már hasonló rendezvényt, az tudja, hogy miről beszélek. Csak az idő legyen jó!
2010. augusztus 27. péntek
Folynak a falunapi előkészületek. Szervezés, fűnyírás, pakolás. Utolsó egyeztetések, a programok egyeztetése, hangosítás, reggeli ébresztő, és még egy csomó minden amivel teleírhatnám az oldalt, de nem teszem. Aki szervezett már hasonló rendezvényt, az tudja, hogy miről beszélek. Csak az idő legyen jó!
2010. augusztus 26. csütörtök
Reggel megérkezett a teherautó a nagysátorral. A falunapi szervezések miatt sajnos nem tudtam elmenni a képviselő-testület által szervezett Pécsvárad és Zengővárkonyra a pedagógusoknak szervezett kirándulásra, amellyel szerettük volna kifejezni a pedagógusoknak az elmúlt években végzett munkájukat és a gyerekek nyári táboroztatásában való részvételüket.
Az elmúlt 8 évben ingyen kaptuk meg sátort, csak a szét- és összeszerelésnél kellett segédkeznünk. Elkészült a sátorállítást, következő feladat a színpadfedés, utána a kézműves sátor állítása. Pakolás-pakolás-pakolás, nyafogás nélkül!!!!
szárinak Bíró Sándortól Úrtól ! A többi támogatónak és segítőnek is köszönet.
Hozzászólások
Még nem szólt hozzá senki. Véleményed, kérdésed van?! Légy Te az első, írj!